Hirdetés

Elvándorlással riogat a minimálbér emelése mellett síkra szálló PSD-s politikus

minimálbér

Csak november végén derül ki, hogy mekkora lesz jövőre a minimálbér

Fotó: Orbán Orsolya

A munkáltatói szövetségek nem támogatják a minimálbér-emelést, a szakszervezetek azonban igen, a kormányban pedig megoszlanak az álláspontok – erősítette meg Radu Oprea kormányfőtitkár csütörtökön azt, ami az elmúlt időszak nyilatkozatai alapján világosan körvonalazódott.

Krónika

2025. október 30., 15:032025. október 30., 15:03

„A kormányban az álláspontok megoszlanak. Következésképpen végzünk még egy elemzést, és november végére halasztjuk a minimálbérre vonatkozó döntést” – írta csütörtöki Facebook-bejegyzésében Oprea. Megemlítette ugyanakkor, hogy az ő egyik személyes következtetése az, hogy a munkáltatói szövetségek által javasolt modell helytelen.

„Az empirikus adatok azt mutatják, hogy a minimálbér emelése nem vezetett a termelékenység csökkenéséhez (éppen ellenkezőleg, nőtt) vagy a munkahelyek számának csökkenéséhez. A munkaadók által javasolt modell nem megfelelő a munkaerőpiac számára.

Hirdetés
Idézet
Az alacsony bérek a képzett munkaerő nyugati országokba történő elvándorlásához vezet. Az ekként elveszített munkaerőnek az EU-n kívüli munkavállalókkal való helyettesítése nem jelent megoldást a versenyképesség hosszú távon való növelésére,

és ha az elemzést kiterjesztjük a demográfia területére, akkor láthatjuk ezeknek a politikáknak a katasztrofális következményeit. Az egyetlen helyes megoldás a munkaerő-elvándorlás korlátozására a jövedelmeknek az EU-s szinthez való igazítása” – írta a szociáldemokrata párti (PSD) politikus.

Hangsúlyozta: ő továbbra is úgy gondolja, hogy a jelenlegi gazdasági helyzetben indokolt lenne a minimálbér emelése, és ezzel együtt az az intézkedés is, hogy a minimálbérből 300 lej adómentes legyen.

korábban írtuk

Bolojan: Románia nem engedheti meg magának a minimálbér emelését 2026-ban
Bolojan: Románia nem engedheti meg magának a minimálbér emelését 2026-ban

A háromoldalú egyeztető tanács szerdán a Victoria-palotában tárgyalt Ilie Bolojan miniszterelnökkel az országos minimálbérről, a kormány várhatóan november végéig hoz döntést az ügyben.

Mint ismeretes, szerdán ült tárgyalóasztalhoz az úgynevezett háromoldalú tanács, vagyis a kormány, a szakszervezetek és a munkáltatók képviselői, a feleknek azonban nem sikerült közös álláspontot kialakítaniuk, így a döntést november végére halasztották. A kormány által a találkozót követően kiadott nyilatkozat szerint Ilie Bolojan miniszterelnök emlékeztette tárgyalópartnereit, Románia nem engedheti meg magának a minimálbér emelését 2026-ban.

korábban írtuk

Grindeanu: szó esett a koalícióban a minimálbér befagyasztásáról, de azóta változtak a dolgok
Grindeanu: szó esett a koalícióban a minimálbér befagyasztásáról, de azóta változtak a dolgok

Két héttel ezelőtt a koalíción belül megbeszélés zajlott a minimálbér január 1-jétől történő befagyasztásáról, de a helyzet megváltozott – jelentette ki Sorin Grindeanu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) ügyvivő elnöke.

korábban írtuk

Legalább 4500 lejes minimálbért akarnak a szakszervezetek
Legalább 4500 lejes minimálbért akarnak a szakszervezetek

A Törvény Ereje Országos Szakszervezet (SNFL) legalább 4500 lejes bruttó minimálbérre tesz javaslatot 2026-ra a témában zajló hétfői egyeztetéseken – tájékoztatott közleményében az érdekvédelem.


szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 17., vasárnap

Egyre többen használnak bankkártyát Romániában

A múlt év végén 28,63 millió aktív bankkártya volt forgalomban Romániában, ami 10,07 százalékos növekedést jelent 2025 júniusához képest – derül ki a Román Nemzeti Bank (BNR) összesítéséből.

Egyre többen használnak bankkártyát Romániában
Hirdetés
2026. május 17., vasárnap

Új gabonapiaci korszak kezdődhet, tovább drágulnak az élelmiszerek

Az Egyesült Államok Mezőgazdasági Minisztériuma mostani jelentése egyértelmű üzenetet hordoz: az árakat visszafogó sokévi növekedés után a világ gabonapiaca egyre szűkösebbé, érzékenyebbé és drágábbá válhat a következő időszakban.

Új gabonapiaci korszak kezdődhet, tovább drágulnak az élelmiszerek
2026. május 16., szombat

Továbbra sem túl magas az átlagnyugdíj

Idén áprilisban Romániában 4 682 638 nyugdíjast tartottak nyilván, ami 1 836 fővel kevesebb az előző hónaphoz képest.

Továbbra sem túl magas az átlagnyugdíj
Továbbra sem túl magas az átlagnyugdíj
2026. május 16., szombat

Továbbra sem túl magas az átlagnyugdíj

2026. május 16., szombat

Egyetlen lépésre van Románia a befektetésre nem ajánlott, bóvli kategóriától

Megerősítette Románia hosszú és rövid lejáratú adósságának ,,BBB mínusz/A-3Á” szintű besorolását az S&P Global Ratings, változatlanul negatív kilátás mellett. Ez azt jelenti, hogy az or

Egyetlen lépésre van Románia a befektetésre nem ajánlott, bóvli kategóriától
Hirdetés
2026. május 16., szombat

Olcsóbb lett a sertéshús, az EU-n belül a román termékek drágultak a legkevésbé

Az Európai Bizottság adatai szerint a román gazdaságoknál a sertéshús átlagára egyetlen hét alatt több mint 7%-kal esett vissza, ami az EU-n belül a legmeredekebb csökkenés.

Olcsóbb lett a sertéshús, az EU-n belül a román termékek drágultak a legkevésbé
2026. május 15., péntek

Fordulat: a halogatás után akár már idén elkezdődhet egy fontos gyorsforgalmi út építése a Partiumban

A halogatás után akár már idén nyáron elkezdhetik építeni a Nagyváradot Araddal összekötő gyorsforgalmi utat – derült ki csütörtökön.

Fordulat: a halogatás után akár már idén elkezdődhet egy fontos gyorsforgalmi út építése a Partiumban
2026. május 15., péntek

Fiktív bevétel, nagyobb veszteség, több adósság: visszadobta a közlekedési miniszter a vasúttársaság költségvetés-tervezetét

Visszadobta Radu Miruță ügyvivő közlekedési miniszter a Román Vasúttársaság utasszállító részlege (CFR Călători) és a vasúti infrastruktúrát üzemeltető társaság (CFR SA) költségvetéseit abban a formában, ahogyan azokat neki benyújtották.

Fiktív bevétel, nagyobb veszteség, több adósság: visszadobta a közlekedési miniszter a vasúttársaság költségvetés-tervezetét
Hirdetés
2026. május 15., péntek

A magas üzemanyagárak miatt inkább itthon nyaraljanak – kéri a gazdasági miniszter a romániai polgároktól

A magas üzemanyagárak miatt tanácsosabb idén hazai úti célt választani a nyaraláshoz – jelentette be Irineu Darău gazdaságért, digitalizációért, vállalkozásokért és idegenforgalomért felelős miniszter.

A magas üzemanyagárak miatt inkább itthon nyaraljanak – kéri a gazdasági miniszter a romániai polgároktól
2026. május 15., péntek

Hogyan reagál a villanyszámlánk Európa legdrágább áramára?

Románia adta az Európai Unió legdrágább elektromos energiáját egész héten a rövid távú nagykereskedelemben, miután „kidőlt” a cernavodăi atomerőmű mindkét nukleáris blokkja. Cikkünkből kiderül, mit jelent ez főleg a lakossági villanyszámla szempontjából.

Hogyan reagál a villanyszámlánk Európa legdrágább áramára?
2026. május 14., csütörtök

Bolojan: elbocsátások nélkül nincs számottevő béremelés a közszférában

Ilie Bolojan csütörtökön kijelentette, hogy Romániának a deficit csökkentésére vonatkozó kötelezettségvállalások miatt a közalkalmazotti bérkeretet a hazai össztermék (GDP) kicsivel több mint 8 százalékán kell tartania.

Bolojan: elbocsátások nélkül nincs számottevő béremelés a közszférában
Hirdetés
Hirdetés