2012. március 26., 06:212012. március 26., 06:21
Mihai Dacin főszervező azt mondja, a harmadik kiadásánál tartó vásárnak idén sokkal több látogatója volt, mint tavaly: eredetileg ezer vagy annál valamivel több érdeklődőre számítottak, ehhez képest a betérők száma már vasárnap a déli órákra elérte a kétezret.
„Ennél is örvendetesebb, hogy nemcsak nézelődni és érdeklődni jöttek az emberek, hanem sokan már le is foglalták maguknak az utazást. Van olyan vendég, aki holnap már utazik” – tudtuk meg Mihai Dacintól. Idén egyébként 20-22 turisztikai szolgáltató képviseltette magát az expón, köztük több önkormányzat is: Nagyvárad például a város építészeti látványosságait népszerűsítette, Nagyszalonta és Debrecen önkormányzata pedig közösen mutatta be Arany Jánosról szóló turisztikai útvonalát.
A főszervező azt tapasztalta, hogy bár még idén is az ár a legfontosabb szempont a vakáció kiválasztásánál, mindig létezik egy réteg, amelyet nem érdekel, mennyibe kerül az utazás. Van olyan kiállító például az expón, amelyik évente akár kétszer is utaztat csak váradiakból álló csoportot Nepálba – ez a kiruccanás 2000 euróba kerül. „Kétféle kliens van: az egyik tisztában van vele, hogy a költségvetése korlátozott, míg a másik az exkluzív ajánlatokat, egzotikus úti célokat választja” – magyarázta Dacin.
Idén először képviseltette magát a Top Travel expón a Nagyvárad közeli fürdőhelyeken található, félixfürdői és püspökfürdői (Május 1.) hotelek működtetője, a Turism Felix Kft. A helyszínen jelen lévő képviselőjük érdeklődésünkre azt mondta, szerette volna, ha a vásáron kicsit többen vesznek részt, ám kétségtelen, hogy a fürdőhelyek szállodáinak és strandjainak forgalma jócskán megnőtt már tavalyhoz és főleg 2010-hez képest. Meglátása szerint elsősorban a belföldi turizmus indult ébredésnek. A kiállítók közül sokan érkeztek kifejezetten az expóra szánt kedvezményekkel, Félixfürdőn például fél árban foglalhatott szobát kétcsillagos hotelben az, aki a helyszínen érdeklődött.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.
Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.
A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.
Románia 2025-ben is az Európai Unió legalacsonyabb árakkal rendelkező országai között volt, Bulgária után a második helyet foglalta el.
A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.