
A vállalkozóknak kedvező egységes európai adatbázist hoz létre a tagállamok kereskedelmi kamaráit tömörítő Eurochambres: a szövetség hétvégén Zágrábban tartotta évi közgyűlését, amelyen Romániát Édler András, a Kovászna megyei kereskedelmi és iparkamara elnöke képviselte.
2016. június 20., 16:222016. június 20., 16:22
A szakember lapunknak elmondta: a közgyűlésen főként az adatok és szolgáltatások digitalizálásáról egyeztettek, hiszen elengedhetetlennek tartják, hogy a kamarák fokozatosan áttérjenek az elektronikus ügyintézésre. Arra a következtetésre jutottak, hogy létre kell hozni egy közös nyilvántartást, amely elsősorban a beruházókat segíti. A továbbiakban egy munkacsoport elemzi a kivitelezési lehetőségeket, ez alapján tervezetet dolgoznak ki arra vonatkozóan, hogy milyen felület lenne a leghatékonyabb arra, hogy a vállalkozók hozzáférjenek az európai gazdasági tudnivalókhoz, adatokhoz.
Édler András nemrég az európai szintű cégminősítő rendszer bevezetését is javasolta, a hálózat pedig országos szinten már el is indult. A kezdeményezés szerint a kereskedelmi kamarák tanúsítványt bocsátanak ki a megbízható cégek számára, a több oldalas elemzésért 100–300 lejt kell fizetniük a vállalkozóknak. Édler hangsúlyozta: a rendszer segíti a vállalkozókat, hogy eredményesen tárgyaljanak, hiszen a tanúsítvány birtokában minimálisra csökkentik a kockázatokat. Az összeállításban szerepelnek a cég pénzügyi mutatói, az esetleges adósságok, az alkalmazottak száma, a tevékenység leírása, valamint adatok a számlafizetésekről.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.
Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.
A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.
Románia 2025-ben is az Európai Unió legalacsonyabb árakkal rendelkező országai között volt, Bulgária után a második helyet foglalta el.
A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.