2010. augusztus 24., 09:422010. augusztus 24., 09:42
Szakértők szerint az arabica ára a közeljövőben 1,9180 dollárra is felmehet, középtávon azonban csökkenésre számítanak az új termés betakarításával. A Nemzetközi Kávészervezet (ICO) szerint az idén jó termésre lehet számítani, ami lehetővé teszi a raktárak feltöltését, és az ellátás kiegyensúlyozattá tételét.
A legnagyobb kávétermelőnek számító Brazíliában 20 százalékkal, Kolumbiában pedig 25 százalékkal lehet nagyobb a termés a tavalyinál. Az ICO adatai szerint tavaly a gazdasági válság miatt 1,5 százalékkal csökkent a világ kávéfogyasztása, 128,8 millió zsákra (1 zsák=60 kilogramm) az egy évvel korábbi 130,7 millióról, de az idén már növekedés várható. A világ 2010/2011 évi kávétermését 133–135 millió zsák körül várja az ICO a tavalyi 120 millióhoz képest.
Alaposan megemelkedett a legolcsóbb új autóért kifizetendő összeg Romániában.
Ilie Bolojan miniszterelnök bírálja a Hidroelectricát, amiért a vállalat „inkább nyereséget termelt”, és „a magas fizetések mellett 150–180 ezer eurós teljesítménybónuszokat” fizetett, ahelyett hogy beruházásokat hajtott volna végre.
A legtöbb romániai töltőállomáson már nem találni literenként 9 lej alatt benzint, a dízel ára ismét a 10 lejes lélektani határ közelébe került.
Az Európai Bizottság és az Európa Tanács elnöke üdvözölte pénteken, hogy május 1-jétől ideiglenesen hatályba lépett az Európai Unió és a dél-amerikai Mercosur-országok közötti szabadkereskedelmi megállapodás.
Románia közel 351 millió eurót visszaszerzett az országos helyreállítási terv (PNRR) 3. számú kifizetési kérelméhez kapcsolódó, eredetileg felfüggesztett összegekből, ugyanakkor mintegy 459 millió eurót veszít.
Egyes benzinkutaknál a nagy kereslet miatt előfordulhat, hogy átmenetileg nem áll rendelkezésre üzemanyag, de ezek csak helyenkénti és rövid ideig tartó állapotok, mivel a kutakat gyorsan feltöltik – közölték az OMV Petrom képviselői.
Pénteken is folytatódott a román deviza értékvesztése: a lej–euró- árfolyam péntek reggel 5,2 lej/euróra emelkedett a bankközi piacon, ami a valaha volt legmagasabb szint. A lej lejtmenetét a belpolitikai válság által kiváltott bizonytalanságok okozzák.
A május elsejei munkaszüneti napon is folytatódott az üzemanyagárak emelkedése. Míg csütörtökön a standard gázolaj ára egyes töltőállomásokon átlépte a 9,7 lej/literes küszöböt, pénteken a standard benzin ára is sok helyen elérte a 9 lej/literes határt.
„Nagyon mozgalmas nap” volt csütörtökön a devizapiacon, ahogy ez bizonytalan időszakokban lenni szokott, de a jelenlegi adatok alapján hamarosan csillapodik a helyzet a lej-euró árfolyamot illetően – jelentette ki a Román Nemzeti Bank (BNR) szóvivője.
Az üzemanyagkészletek az átlag felett vannak, a benzintározók szinte teljesen megteltek, míg a gázolajtermelés maximális szinten zajlik – közölte a Rompetrol csütörtökön.