
Fotó: Gov.ro
Jövő évben közel 250 kilométer autópálya és gyorsforgalmi út készül el – jelentette be szerdán Marcel Ciolacu.
2023. november 22., 14:072023. november 22., 14:07
A kormányfő Sorin Grindeanu közlekedési miniszterrel közösen vett részt az A7-es (moldvai) autópálya Ploieşti és Buzău közötti szakasza kivitelezési szerződésének aláírásán.
Nagyon régóta nem történt ilyesmi Romániában. Örülök, hogy sikerült újraindítani a nagy infrastruktúra-fejlesztéséket” – jelentette ki Ciolacu.
Hozzátette:
Emlékeztetett ugyanakkor, hogy tavaly is jelen volt Buzăuban Sorin Grindeanuval együtt a moldvai autópálya első szakasza kivitelezési szerződésének aláírásán. Ezzel kapcsolatban hangsúlyozta, hogy
„Információim szerint csak a 2. szakaszon van némi késés, de ott is bejelentették, hogy megpróbálják behozni a késedelmet. Az összes többi szakasz esetében az ütemterv szerint haladnak a kivitelezők, sőt néhol előbbre vannak” – hangsúlyozta a miniszterelnök.
A nagy romániai zenei fesztiválok fontos szerepet játszanak a gazdaságban, mivel vonzzák a turistákat, ösztönzik a fogyasztást és magánbefektetéseket generálnak – mutatott rá Alexandru Nazare ügyvivő pénzügyminiszter.
Gyakorlatilag egyetlen lépésre áll a hatálybalépéstől az új prosumertörvény, mely jóval kedvezőbb feltételeket biztosít a megtermelt feleslegüket az országos villamosenergia-hálózatba visszatápláló napelemeseknek.
A piacvezető Petrom jelentősen megemelte szerdán a töltőállomásain alkalmazott üzemanyagárakat, miután a Rompetrol már egy nappal korábban is újfent drágított. Az üzemanyagárak emelkedése a kőolaj nemzetközi piaci árának alakulásával áll összefüggésben.
A munkaügyi minisztérium szerint a közalkalmazotti bértörvény elfogadási eljárásának felfüggesztése nem akadályozza a társadalmi partnerekkel folytatott konzultációkat és a szakmai háttérmunka folytatását.
Kazahsztán leállítja az olajszállítást a Kaszpi-tengeri Csővezeték Konzorcium (CPC) novorosszijszki termináljába, és nem szállít a Fekete-tengeren keresztül a tartályhajók elleni legutóbbi támadások miatt.
A román állampolgárok egyre óvatosabban költekeznek és egyre tudatosabban kezelik pénzüket, csak a legfontosabb kiadásokra adnak ki pénzt – derült ki egy friss felmérésből.
Miközben a szakszervezetek tetszését nem nyerte el a közalkalmazotti bértörvény módosított tervezete sem, a jogszabályjavaslatot szerdán beterjeszthetik a parlament elé. Ugyanakkor egy keddi bírósági döntés miatt a jogszabály sorsa bizonytalanná vált.
Az év első öt hónapjában 13,62 százalékkal 3146-ra nőtt a fizetésképtelenné vált cégek és egyéni vállalkozók száma a 2025 azonos időszakában regisztrált 2769-ről – derül ki a Cégnyilvántartási Hivatal (ONRC) honlapján kedden közzétett adatokból.
Az idei program hétfő délelőtti indulása óta a roncsautóprogramra szánt állami támogatás közel 60 százalékát már fel is használták – közölte Diana Buzoianu ügyvivő környezetvédelmi miniszter.
Románia legfőbb sikere a lakossági életszínvonal drasztikus emelkedése és a fogyasztásbővülés az európai uniós csatlakozás óta eltelt csaknem két évtizedben, azonban az ország továbbra is a régió leggyengébb láncszeme sok mutató terén.
szóljon hozzá!