
A digitalizáció jelenlegi szintje nem tenné lehetővé a progresszív adózás bevezetését Nicolae Ciucă szerint
Fotó: Veres Nándor
Technikai szempontból Románia nincs felkészülve a progresszív adózás bevezetésére – jelentette ki kedden Nicolae Ciucă exkormányfő.
2024. június 05., 08:302024. június 05., 08:30
A Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnökét egyebek mellett arról faggatták az újságírók Aradon, hogy folytatják-e a tárgyalásokat a progresszív adózás bevezetéséről. Ciucă szerint egyelőre nehéz erről a témáról tárgyalni.
„A PNL az egykulcsos adórendszert támogatja és fogja támogatni a továbbiakban is, mert ez már bizonyította gazdasági hatékonyságát” – idézte nyilatkozatát az Agerpres. Ciucă hozzátette, egyeztetni kell az üzleti szféra képviselőivel, hogy ők mondják el, melyek az egykulcsos adó főbb előnyei, illetve hogy megfelelőnek tartják-e ezt a rendszert a továbbiakban is.
Mint ismeretes, a progresszív személyi jövedelemadó bevezetése egy ideje közbeszéd témája. Bevezetését a Nemzetközi Valutaalap (IMF) szakértői is javasolták más intézkedések mellett a bukaresti döntéshozóknak az államháztartási hiány fenntartható szintre való csökkentése érdekében.

Egyebek mellett progresszív személyi jövedelemadó (szja) bevezetését, az áfabevételek növelését, a közlekedési és az építőipari ágazatban szén-dioxid-kibocsátási díj (karbonadó) kivetését javasolta a román döntéshozóknak az IMF küldöttsége.
amiről viszont szakértők azt mondják, már régen nem egykulcsos, hiszen egyes ágazatokra más szabályok érvényesek.
A miniszterelnök jelezte egyúttal, ő maga a progresszív adózás híve ugyan, de ezt az intézkedést nem a fizetésekre kellene alkalmazni, mert Romániában nagyok a munkabér adóterhei, inkább a több forrásból származó jövedelmeket kellene célozni.

Nem kell jövőre a bérek progresszív adózására számítani – szögezte le Marcel Ciolacu kormányfő egy hétfő esti televíziós interjúban.

Egészen biztos, hogy a 2024-es választási szuperév után adóemelések jönnek – jelentette ki a Krónika megkeresésére Rácz Béla Gergely, a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Karának adjunktusa.
Románia digitális infrastruktúrája a legjobb a régióban, ám az ország eredményei a leggyengébbek – derül ki a digitalizáció állapotát vizsgáló nemzetközi elemzésből. Van internetünk és vannak számítógépeink, de alig használjuk őket.
Egyre húsbavágóbb kérdés az autósok számára a közel-keleti konfliktusok és az egekbe szökő olajárak miatt: mennyibe kerül száz kilométer? Megdöbbentő számítások látnak napvilágot.
Egyre közeledik a munkálatok vége az észak-erdélyi autópálya több szakaszán is, már elkezdték az aszfaltozást a nádasszentmihályi völgyhídon.
Jelentősen rontotta Románia idei gazdasági kilátásait a Nemzetközi Valutaalap (IMF): a korábban várt növekedés helyett immár a bruttó hazai termék (GDP) 0,5 százalékos zsugorodásával számol, miközben az infláció is magasabb lehet a korábban becsültnél.
A Rail Port Románia legnagyobb szárazföldi intermodális terminálja, a kürtösi pedig a nyugati régió egyetlen vámszabad övezete.
Három hónapnyi deflációt követően, az augusztusi 6,17 százalékról szeptemberben 6,61 százalékra nőtt az éves infláció Romániában – közölte kedden az Országos Statisztikai Intézet (INS).
Mire egy termék a gyártósorról a bevásárlókosárba kerül, az ára többször is változhat.
Romániában drágultak 2025-ben a leggyorsabb ütemben a lakások európai összevetésben – derül ki Deloitte Property Index 2026 éves elemzésből.
Alkalmassá kell tenni napelemek fogadására is az új épületeket az Európai Unió irányelve szerint, azonban Románia – akárcsak a többi tagország – még nem teljesítette az elvárásokat, ezért az EU kötelezettségszegési eljárást indított.
Az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét betöltő Írország javaslatot mutatott be szombaton, amely szerint több mint 140 milliárd euróval csökkentenék az EU következő, 2028-tól érvényes hétéves költségvetését.
szóljon hozzá!