
Fotó: Kisréti Zsombor
Néhány alapélelmiszer ára csökkenni fog, és ez a mérséklődés nem fog nyomást helyezni a hazai termelőkre – jelentette ki Marcel Ciolacu miniszterelnök a csütörtöki kormányülés elején.
2023. június 22., 13:322023. június 22., 13:32
2023. június 22., 13:332023. június 22., 13:33
Ciolacu kedden tárgyalt a kiskereskedelmi üzletláncok szövetségének képviselőivel az alapélelmiszerek árának csökkentését célzó mechanizmus kidolgozásáról. Az akkori egyeztetés után azt mondta, az üzleti szféra nyitott arra, hogy párbeszéd útján létrehozzanak egy „életképes, egyszerű és világos mechanizmust”, amely a kormány többi ez irányú intézkedése mellett hozzájárul majd az infláció csökkentéséhez és a vásárlóerő növeléséhez. Azt is hozzátette, hogy csütörtök reggelig még egyeztetnek a konkrét intézkedésekről.
A csütörtöki kormányülés elején a miniszterelnök arról számolt be, hogy már kaptak „egy első listát” az érintett termékekkel a kiskereskedelmi üzletláncoktól, így rövidesen megszülethet a megállapodás vagy egy jogszabály az árcsökkenésekről.
„Hangsúlyozni szeretném, hogy ez az árcsökkenés nem fog nyomást helyezni a romániai termelőkre” – szögezte le az Agerpres szerint a kormányfő.

Az alapélelmiszerek árának csökkentését célzó mechanizmus kidolgozásáról tárgyalt kedden Marcel Ciolacu miniszterelnök a kiskereskedelmi üzletláncok szövetségének képviselőivel – tájékoztatott a bukaresti kormány.
A román állampolgárok egyre óvatosabban költekeznek és egyre tudatosabban kezelik pénzüket, csak a legfontosabb kiadásokra adnak ki pénzt – derült ki egy friss felmérésből.
Miközben a szakszervezetek tetszését nem nyerte el a közalkalmazotti bértörvény módosított tervezete sem, a jogszabályjavaslatot szerdán beterjeszthetik a parlament elé. Ugyanakkor egy keddi bírósági döntés miatt a jogszabály sorsa bizonytalanná vált.
Az év első öt hónapjában 13,62 százalékkal 3146-ra nőtt a fizetésképtelenné vált cégek és egyéni vállalkozók száma a 2025 azonos időszakában regisztrált 2769-ről – derül ki a Cégnyilvántartási Hivatal (ONRC) honlapján kedden közzétett adatokból.
Az idei program hétfő délelőtti indulása óta a roncsautóprogramra szánt állami támogatás közel 60 százalékát már fel is használták – közölte Diana Buzoianu ügyvivő környezetvédelmi miniszter.
Románia legfőbb sikere a lakossági életszínvonal drasztikus emelkedése és a fogyasztásbővülés az európai uniós csatlakozás óta eltelt csaknem két évtizedben, azonban az ország továbbra is a régió leggyengébb láncszeme sok mutató terén.
Igencsak népszerű a hétfőn reggel 10 órakor útjára indult roncsaitóprogram: már az első órákban sokan jelentkeztek az államilag támogatott járműcserére, egy kategóriában pedig percek alatt kimerült a keret.
A magánszemélyek hétfő reggeltől igényelhetnek állami támogatást új gépkocsi vásárlására a 2026-os roncsautóprogram keretében.
Dugóban araszolás, horrorisztikus üzemanyagárak és reménytelen parkolóhely-vadászat – a romániai, erdélyi nagyvárosok közlekedési káosza sokakat kényszerít váltásra.
Az egészségügyben és a tanügyben dolgozók tetszését sem nyerte el az új bértörvény pénteken nyilvánosságra hozott, felülvizsgált tervezete. A szakszervezetek szombaton adtak hangot a készülő bértörvénnyel kapcsolatos elégedetlenségeiknek.
Miután a hét folyamán több töltőállomásnál is áremeléseket láthattunk, szombaton a piacvezető Petrom – az OMV-vel egyetemben – is beállt a sorba, és a többi nagy lánctól eltérően nem csak a gázolaj, hanem a benzin árát is megemelte.
szóljon hozzá!