
Fotó: Makkay József
Több ezer kilogrammnyi paradicsom kerül a szemétbe Dél-Romániában: a gazdák arra panaszkodnak, hogy a minisztériumi Tomata-program sokakat ösztönzött a paradicsomtermesztésre, most pedig nincsen hasznuk munkájukból.
2024. június 14., 15:402024. június 14., 15:40
2024. június 14., 16:092024. június 14., 16:09
A mezőgazdasági minisztérium által pár éve indított Tomata program keretében a melegházakban megtermelt paradicsom és uborka értékesítése is szerepel. A program keretében az állam 1000 négyzetméterre számolva 3000 eurós, „de minimis” támogatást nyújt a zöldségtermesztő gazdáknak.
A digi24.ro hírportál újságírói ellátogattak az Ilfov megyei Vidra község egyik termelőjéhez. Petrică Bolocan elmondta, hogy a tavalyi szezonban körülbelül 5 tonna paradicsomot dobott ki, idén pedig legalább 3 tonnát fog kidobni. Ennek az az oka, hogy Romániában nincs piaca az olyan terményeknek, mint a paradicsom, a padlizsán és az uborka, és a közvetítők, akik felvásárolják ezeket a terményeket a romániai gazdáktól, nagyon alacsony árat adnak, hiszen idén bőséges a termés.
A gazdák szerint az egyik megoldás az lenne, ha az állam által felajánlott támogatási program más mezőgazdasági terményekre, például uborkára, padlizsánra is vonatkozna, valamint ha a hatóságok lehetővé tennék, hogy a gazdák az Unirea állami élelmiszer-felvásárló és -forgalmazó állami vállalatnál értékesíthessék a terményeiket – ahol az állam minden szükséges feltételt előkészített az ilyen termények forgalmazásához.
és azt nagybani forgalmazóként értékesíti üzletláncoknak, üzleteknek és minden olyan kereskedőnek, aki hajlandó részt venni a hazai termékek forgalmazásában. Mindezt a kommunizmus éveiben működő, úgynevezett Aprozar-boltok, vagyis zöldség- és gyümölcsüzletek mintájára képzelték el. Az állami felvásárlási program fő szereplői azok a gazdák, akik a kistermelőknek szánt „de minimis” támogatással láttak hozzá zöldségtermesztéshez.
Ezért legalább 4-5 lejt kéne kapjon a gazda a paradicsom kilójáért. „A de minimis támogatás nem fedezi a termelő költséget, ahhoz, hogy most 1000 négyzetméternyi területen vetőmagot termesszünk az érés második ciklusára, 10 000 lejre lenne szükségünk, hogy termést hozzunk létre. Őszig sok a munka a paradicsommal, akkor meg majd újra eladjuk 1 lejért kilóját” – mondta keserűen a gazda.

Húsz százalékra csökkentené Florin Barbu mezőgazdasági miniszter az élelmiszerek kiskereskedelmi árrését, ezzel védve a mezőgazdasági termelőket. A Krónika által megkérdezett Becze István agrárszakember szerint a gazdákon a szövetkezeti háló segíthet.
Belépett a romániai piacra a magyarországi piacon az üveghulladék gyűjtésére, feldolgozására, válogatására és újrahasznosítására szakosodott, iparági vezetőnek számító RE-Glass.
A romániai bérekkel és az ezzel együtt járó alacsonyabb kiadásokkal példálózhattak a Mercedes illetékesei Németországban, jelezve az alkalmazottaknak, hogy ha nem tetszenek a megváltozott szabályok, akkor a termelést átköltöztethetik Kelet-Közép-Európába.
Újabb akadály hárult el annak útjából, hogy a marosvásárhelyi Azomureș vegyi üzem a román állam tulajdonában levő Romgaz földgázkitermelő- és szolgáltató tulajdonába kerüljön.
A Doicești-re tervezett kisméretű moduláris atomreaktorok telepítésének költségbecslése 2025 decemberében 6,5 milliárd dollár volt, mintegy 3,8 milliárd dollárral több az eredeti becslésnél – derül ki a kormányfő ellenőrző testületének jelentéséből.
Még legalább három évet várni kell jelen állás szerint a harmadik gyorsforgalmi összeköttetésre Magyarország és Románia között, ami ötéves csúszást jelent a kezdetekkor lelkesen, vagy inkább vakmerően kitűzött célokhoz képest.
Júniushoz képest júliusban 86 lejjel (1,5 százalékkal) 5820 lejre nőtt a nettó átlagbér Romániában – derül ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) által pénteken közzétett adatsorokból.
A júliusi 8,16 százalékról augusztusban 6,17 százalékra csökkent az éves infláció Romániában – közölte pénteken az Országos Statisztikai Intézet (INS).
Pénteken is rekordot döntött a benzin ára Romániában, és egyre közelebb kerül a tízlejes lélektani határhoz, miközben a közel-keleti konfliktus miatt folyamatosan nő az olaj világpiaci ára.
Sok szempontból nyertek az áramtermelő-fogyasztók, de a vaskos önrésztől nem szabadulnak meg a valós eséllyel pályázni kívánó prosumerek a napelemes akkumulátorok beszerzését támogató Zöld ház program véglegesített útmutatója szerint.
Az eJobson év eleje óta meghirdetett közel 150 ezer állásból 71 ezer – vagyis csaknem minden második – Bukarestben volt elérhető – derül ki az állásközvetítő platform elemzéséből.
szóljon hozzá!