Hirdetés

Bolojan a progresszív adó bevezetéséről: a koalícióban nem esett szó erről az elmúlt időszakban

Bolojan

Bolojan szerint Románia jelenleg semmiképp nem áll készen a többkulcsos adórendszerre

Fotó: Orbán Orsolya

Ilie Bolojan miniszterelnök szerint a progresszív adózás bevezetéséhez legalább egy évre lenne szükség, ám Románia a jelenlegi helyzetben még nem áll készen egy ilyen lépésre. Az RFI-nek nyilatkozva ugyanakkor Bolojan kedden jelezte, hogy a kormánykoalícióban az elmúlt hónapokban nem is tárgyaltak erről az intézkedésről, ami amúgy – mint ismeretes – a szociáldemokraták (PSD) vesszőparipája már évek óta.

Krónika

2026. január 27., 15:212026. január 27., 15:21

„Természetesen minden párt nyilatkozhat arról, amit megfelelőnek tart. A valóságban ez a formula, amelyet valóban sok európai országban alkalmaznak, legalább egy év, másfél év pénzügyi rendszerbeli változásokat igényel ahhoz, hogy be lehessen vezetni. Jelenleg azonban nem vagyunk erre felkészülve. Nehéz olyan intézkedéseket hozni, amelyek egyrészt a fiskális konszolidációt, az adócsalás elleni küzdelmet és az elfogadott fiskális csomagokból következő összes intézkedést jelentik, másrészt pedig olyan intézkedéseket hozni, amelyek felforgatnák a rendszereket” – fogalmazta meg Ilie Bolojan.

A nemzeti liberális párti (PNL) miniszterelnök ugyanakkor a rádiós interjúban hangsúlyozta, hogy a botrányok „nem segítenek” a kormánypártoknak. A közvélemény-kutatások „pillanatfelvételek” – tette hozzá Bolojan.

Hirdetés

„Tisztában kell lennünk azzal, hogy amikor kiigazító intézkedéseket hozunk, nem szabad elvárnunk, hogy a közvélemény-kutatásokban megnő a bizalom. Meg kell várni az eredményeket, hogy a helyzet stabilizálódjon. (...) Ha kijavítjuk az igazságtalanságokat, ha végrehajtjuk az összes olyan intézkedést, amely az állam szintjén, a költségvetési apparátusban megszorításokat jelent, meggyőződésem, hogy valamilyen mértékben minden párt profitálhat belőle, de a legnagyobb nyertes az országunk lesz, mert így átvészelheti ezt a nehéz helyzetet” – szögezte le Bolojan.

korábban írtuk

Tánczos: előbb-utóbb eljutunk a progresszív adó bevezetéséig
Tánczos: előbb-utóbb eljutunk a progresszív adó bevezetéséig

Előbb-utóbb bevezetik a progresszív adót Romániában – vélekedik Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes.

Mint ismeretes, a PSD még évek óta szorgalmazza a progresszív, vagyis többkulcsos adózás bevezetését, a PNL politikusai viszont a jelenlegi egykulcsos adórendszert preferálják. A keddi rádiós interjúban azért esett szó a témáról, mivel Florin Manole szociáldemokrata munkaügyi miniszter január 18-án úgy nyilatkozott, a tulajdonra kivetett adó megemelése negatívan érintette a lakosságot, és kérte a progresszív adó bevezetését, szerinte ugyanis az egy méltányos megoldást jelentene.

korábban írtuk

Grindeanu: progresszív adózás mellett nem lenne szükség áfaemelésre
Grindeanu: progresszív adózás mellett nem lenne szükség áfaemelésre

Ha Románia áttérne a progresszív adózásra, nem lenne szükség az általános forgalmi adó (áfa/TVA) megemelésére – jelentette ki szerdán Sorin Grindeanu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) ügyvivő elnöke.


szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 01., péntek

Közös jólét? Európa üdvözli a Mercosur-egyezmény ideiglenes hatályba lépését

Az Európai Bizottság és az Európa Tanács elnöke üdvözölte pénteken, hogy május 1-jétől ideiglenesen hatályba lépett az Európai Unió és a dél-amerikai Mercosur-országok közötti szabadkereskedelmi megállapodás.

Közös jólét? Európa üdvözli a Mercosur-egyezmény ideiglenes hatályba lépését
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Románia jó sokat nyer, de még többet veszít

Románia közel 351 millió eurót visszaszerzett az országos helyreállítási terv (PNRR) 3. számú kifizetési kérelméhez kapcsolódó, eredetileg felfüggesztett összegekből, ugyanakkor mintegy 459 millió eurót veszít.

Románia jó sokat nyer, de még többet veszít
2026. május 01., péntek

„Előfordulhat”, hogy nincs üzemanyag a töltőállomásokon

Egyes benzinkutaknál a nagy kereslet miatt előfordulhat, hogy átmenetileg nem áll rendelkezésre üzemanyag, de ezek csak helyenkénti és rövid ideig tartó állapotok, mivel a kutakat gyorsan feltöltik – közölték az OMV Petrom képviselői.

„Előfordulhat”, hogy nincs üzemanyag a töltőállomásokon
2026. május 01., péntek

5,20 lejig is elment péntek reggel az euró árfolyama a bankközi piacon a politikai válság árnyékában

Pénteken is folytatódott a román deviza értékvesztése: a lej–euró- árfolyam péntek reggel 5,2 lej/euróra emelkedett a bankközi piacon, ami a valaha volt legmagasabb szint. A lej lejtmenetét a belpolitikai válság által kiváltott bizonytalanságok okozzák.

5,20 lejig is elment péntek reggel az euró árfolyama a bankközi piacon a politikai válság árnyékában
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Munkaszüneti napon sincs megállás: tovább drágultak az üzemanyagok

A május elsejei munkaszüneti napon is folytatódott az üzemanyagárak emelkedése. Míg csütörtökön a standard gázolaj ára egyes töltőállomásokon átlépte a 9,7 lej/literes küszöböt, pénteken a standard benzin ára is sok helyen elérte a 9 lej/literes határt.

Munkaszüneti napon sincs megállás: tovább drágultak az üzemanyagok
2026. április 30., csütörtök

Jegybanki szóvivő a lej-euró árfolyam elszállásáról: hamarosan csillapodik a helyzet

„Nagyon mozgalmas nap” volt csütörtökön a devizapiacon, ahogy ez bizonytalan időszakokban lenni szokott, de a jelenlegi adatok alapján hamarosan csillapodik a helyzet a lej-euró árfolyamot illetően – jelentette ki a Román Nemzeti Bank (BNR) szóvivője.

Jegybanki szóvivő a lej-euró árfolyam elszállásáról: hamarosan csillapodik a helyzet
2026. április 30., csütörtök

Rompetrol a sorban álló tartálykocsikról: az átlagosnál nagyobbak az üzemanyagkészleteink

Az üzemanyagkészletek az átlag felett vannak, a benzintározók szinte teljesen megteltek, míg a gázolajtermelés maximális szinten zajlik – közölte a Rompetrol csütörtökön.

Rompetrol a sorban álló tartálykocsikról: az átlagosnál nagyobbak az üzemanyagkészleteink
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Teljes különnyugdíj vagy közalkalmazotti bér: választás elé állítja a kormány a jövedelemhalmozókat

Elfogadta a román kormány a szolgálati nyugdíjak és közalkalmazotti bérek halmozásának korlátozásáról szóló törvénytervezetet, amelyet sürgősségi eljárást kérve terjeszt a parlament elé.

Teljes különnyugdíj vagy közalkalmazotti bér: választás elé állítja a kormány a jövedelemhalmozókat
2026. április 30., csütörtök

Soha nem látott mélységbe taszította a lejt a politikai válság – Történelmi rekordot döntött a lej–euró-árfolyam

A lej–euró-árfolyam csütörtökön megdöntötte még azt a rekordot is, amelyet tavaly májusban az a sokkhatás okozott, hogy George Simion, a szélsőséges AUR jelöltje nyerte meg a megismételt államfőválasztás első fordulóját.

Soha nem látott mélységbe taszította a lejt a politikai válság – Történelmi rekordot döntött a lej–euró-árfolyam
2026. április 30., csütörtök

Üzemanyagválság: kilométeres sorban állnak a tartálykocsik az egyik romániai olajfinomító előtt

Bár a hatóságok szerint nem kell hiánytól tartani, a közel-keleti válság miatt Romániában sem zökkenőmentes az üzemanyag-ellátás: a Rompetrol năvodari-i finomítójánál szerda éjjel és csütörtök hajnalban több kilométeres sor alakult ki.

Üzemanyagválság: kilométeres sorban állnak a tartálykocsik az egyik romániai olajfinomító előtt
Hirdetés
Hirdetés