
Fotó: Facebook/Marcel Boloș
Marcel Boloş pénzügyminiszter nem ért egyet azzal, hogy a nagyon nagy jövedelmű közalkalmazottak különböző kiegészítő juttatásokat is kapjanak.
2023. augusztus 11., 15:152023. augusztus 11., 15:15
A tárcavezető pénteki Facebook-bejegyzésében az államkincstár két bukaresti hivatalában tett látogatásának tapasztalatairól számolt be. Látogatásának célja az volt, hogy meghallgassa a pénzügyminisztériumnak alárendelt intézmények országszerte tiltakozó alkalmazottainak panaszait.
Beszámolója szerint Boloş megnyugtatta a két hivatal alkalmazottait, hogy megkapják a fizetésüket, és egyiküknek sem kell újra versenyvizsgáznia az állása megtartásáért.
Ők minden más intézmény alkalmazottainál jobban tudják, hogy mennyire szükség van a központi államapparátus reformjára, a kiadások csökkentésére és a vállalt deficitcél tartására” – írta a pénzügyminiszter.

Több megye pénzügyi igazgatóságainak dolgozói kezdtek tiltakozó akciókba pénteken a kormány kiadáscsökkentési rendeletének rendelkezései ellen.
Mint ismeretes, a pénzügyminisztériumnak alárendelt intézmények több mint 15 ezer alkalmazottja csütörtökön spontán tiltakozásba kezdett, mert szerintük hátrányosan érintik őket a kormány tervezett takarékossági intézkedései. Az alkalmazottak szakszervezeteinek képviselői pénteken tárgyalnak a pénzügyminiszterrel.

Spontán tiltakozásba fogtak csütörtökön délután a román pénzügyminisztérium alkalmazottai a kormány tervezett pénzügyi intézkedései miatt; az akcióhoz számos területi adó- és pénzügyi igazgatóság dolgozói is csatlakoztak.
Románia digitális infrastruktúrája a legjobb a régióban, ám az ország eredményei a leggyengébbek – derül ki a digitalizáció állapotát vizsgáló nemzetközi elemzésből. Van internetünk és vannak számítógépeink, de alig használjuk őket.
Egyre húsbavágóbb kérdés az autósok számára a közel-keleti konfliktusok és az egekbe szökő olajárak miatt: mennyibe kerül száz kilométer? Megdöbbentő számítások látnak napvilágot.
Egyre közeledik a munkálatok vége az észak-erdélyi autópálya több szakaszán is, már elkezdték az aszfaltozást a nádasszentmihályi völgyhídon.
Jelentősen rontotta Románia idei gazdasági kilátásait a Nemzetközi Valutaalap (IMF): a korábban várt növekedés helyett immár a bruttó hazai termék (GDP) 0,5 százalékos zsugorodásával számol, miközben az infláció is magasabb lehet a korábban becsültnél.
A Rail Port Románia legnagyobb szárazföldi intermodális terminálja, a kürtösi pedig a nyugati régió egyetlen vámszabad övezete.
Három hónapnyi deflációt követően, az augusztusi 6,17 százalékról szeptemberben 6,61 százalékra nőtt az éves infláció Romániában – közölte kedden az Országos Statisztikai Intézet (INS).
Mire egy termék a gyártósorról a bevásárlókosárba kerül, az ára többször is változhat.
Romániában drágultak 2025-ben a leggyorsabb ütemben a lakások európai összevetésben – derül ki Deloitte Property Index 2026 éves elemzésből.
Alkalmassá kell tenni napelemek fogadására is az új épületeket az Európai Unió irányelve szerint, azonban Románia – akárcsak a többi tagország – még nem teljesítette az elvárásokat, ezért az EU kötelezettségszegési eljárást indított.
Az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét betöltő Írország javaslatot mutatott be szombaton, amely szerint több mint 140 milliárd euróval csökkentenék az EU következő, 2028-tól érvényes hétéves költségvetését.
szóljon hozzá!