
Rendkívüli ülésen dönt a kormány a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról
Fotó: Facebook/Ilie Bolojan
Rendkívüli ülést tart péntek délután a kormány a bírák és ügyészek nyugdíjazását szabályozó törvénytervezet jóváhagyására, miután a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) hivatalosan is közli az álláspontját a jogszabályjavaslatról – jelentette be csütörtöki sajtótájékoztatóján Ioana Dogioiu kormányszóvivő.
2025. november 27., 15:022025. november 27., 15:02
Mint részletezte, a CSM ugyan már csütörtökön megfogalmazta a véleményezését, de az eddigi információk szerint csak pénteken küldi el a kormánynak a dokumentumot. Ezért a Bolojan-kabinet várhatóan a péntek délutáni rendkívüli ülésén hagyja jóvá a bírák és ügyészek nyugdíjazásáról szóló tervezet.
Addig a Törvényhozási Tanács is közli az álláspontját a jogszabályjavaslatról – idézte az Agerpres a kormányszóvivő szavait.
Amint arról korábban írtunk,

Negatívan véleményezte a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) csütörtöki ülésén a bírák és ügyészek nyugdíjazási körülményeit módosító törvény tervezetét.
Mint ismeretes, az új jogszabályjavaslatot múlt héten bocsátotta közvitára a kormány, és a CSM-nek 30 nap állt a rendelkezésére megfogalmazni az álláspontját. A bírák és ügyészek nyugdíjazási feltételeit szabályozó új törvénytervezet szerint a korábbi 10 év helyett 15 éves átmeneti időszak alatt nő fokozatosan a bírák és ügyészek nyugdíjkorhatára a jelenlegi 48 évről 65 évre. A jogszabályjavaslat azt is előírja, hogy a bírák és ügyészek nyugdíja nem haladhatja meg az utolsó nettó fizetésük 70 százalékát.
A Cotroceni-palotában november 13-án tartott találkozón az igazságszolgáltatási rendszer képviselői azt kérték, hogy a nyugdíjuk közelítse meg az utolsó fizetésük nettó összegét. A bírák és ügyészek nyugdíjazási feltételeit szabályozó törvénytervezet előző változatát október 20-án arra hivatkozva utasította el az alkotmánybíróság, hogy a kormány a CSM – amúgy konzultatív jellegű – véleményezése nélkül terjesztette be a tervezetet a parlamentbe.

Nagyon nem tetszik Claudiu Sandu ügyésznek, a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) csütörtökön leköszönt alelnökének a bírák és ügyészek különleges nyugdíjait csökkentő, illetve nyugdíjazási korhatárát növelő törvény.
Románia digitális infrastruktúrája a legjobb a régióban, ám az ország eredményei a leggyengébbek – derül ki a digitalizáció állapotát vizsgáló nemzetközi elemzésből. Van internetünk és vannak számítógépeink, de alig használjuk őket.
Egyre húsbavágóbb kérdés az autósok számára a közel-keleti konfliktusok és az egekbe szökő olajárak miatt: mennyibe kerül száz kilométer? Megdöbbentő számítások látnak napvilágot.
Egyre közeledik a munkálatok vége az észak-erdélyi autópálya több szakaszán is, már elkezdték az aszfaltozást a nádasszentmihályi völgyhídon.
Jelentősen rontotta Románia idei gazdasági kilátásait a Nemzetközi Valutaalap (IMF): a korábban várt növekedés helyett immár a bruttó hazai termék (GDP) 0,5 százalékos zsugorodásával számol, miközben az infláció is magasabb lehet a korábban becsültnél.
A Rail Port Románia legnagyobb szárazföldi intermodális terminálja, a kürtösi pedig a nyugati régió egyetlen vámszabad övezete.
Három hónapnyi deflációt követően, az augusztusi 6,17 százalékról szeptemberben 6,61 százalékra nőtt az éves infláció Romániában – közölte kedden az Országos Statisztikai Intézet (INS).
Mire egy termék a gyártósorról a bevásárlókosárba kerül, az ára többször is változhat.
Romániában drágultak 2025-ben a leggyorsabb ütemben a lakások európai összevetésben – derül ki Deloitte Property Index 2026 éves elemzésből.
Alkalmassá kell tenni napelemek fogadására is az új épületeket az Európai Unió irányelve szerint, azonban Románia – akárcsak a többi tagország – még nem teljesítette az elvárásokat, ezért az EU kötelezettségszegési eljárást indított.
Az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét betöltő Írország javaslatot mutatott be szombaton, amely szerint több mint 140 milliárd euróval csökkentenék az EU következő, 2028-tól érvényes hétéves költségvetését.
szóljon hozzá!