
Sztrádán lehet haladni Maroskecétől Kolozsvár felé is, ha megépül a hiányzó szakasz Aranyosgyéresig
Fotó: Rab Zoltán
Ha minden jól megy, a Strabag és a Geiger konzorciuma fejezheti be az észak-erdélyi (A3-as) autópálya Maroskece és Aranyosgyéres közti részét.
2022. augusztus 09., 12:272022. augusztus 09., 12:27
Mint ismeretes, a mintegy 15,7 kilométeres aszfaltcsíknak a Straco látott neki, azonban a munkálatok egyharmadánál teljesen „lefulladt”. Az alig valamivel több, mint 15 kilométeres sztrádaszakaszra az első tendert hét évvel ezelőtt, 2015-ben hirdették meg, és még abban az évben kötöttek szerződést a nyertesként kikerült kivitelezővel. A Stracónak tizenkét hónap alatt kellett volna megépítenie a Maros és Kolozs megyét összekötő szakaszt.
Számos egyeztetés és be nem tartott ígéret után a Közúti Infrastruktúrát Kezelő Országos Társaság (CNAIR) tavaly szerződést bontott, ami ellen az érintett vállalkozás óvást emelt. A bíróság előbb felfüggesztette az útügy döntését, később azonban jóváhagyta az alvállalkozók csődeljárási kérését. Az ítélet jogerőre emelte a szerződésbontást, és lehetővé tette az újabb közbeszerzési eljárás meghirdetését. Csakhogy ezzel a jogi hercehurcával újabb egy év telt el úgy, hogy az említett pályaszakasz hiánya valóságos „tölcsérré” alakította a Maroskece és Aranyosgyéres közötti kétsávos országutat.
– mondta el lapunknak tavaly Ionuţ Ciurea, a Pro Infrastruktúra Egyesület elnöke. A beruházást nyomon követő civil szervezet vezetője szerint a román állam is pont olyan hibás, mint a komolytalannak bizonyuló kivitelező, hiszen az egyesület már két évvel ezelőtt felhívta a hatóság figyelmét arra, hogy az alullicitáló Straco képtelen lesz megbirkózni a munkavolumennel.
Hasonló veszély elméletileg nem fenyegeti a versenykiírás újabb nyertespárosát. Mind az osztrák Strabag, mind pedig a német Geiger az elmúlt években már „letudtak” jó pár kilométert a Marosvásárhely és Maroskece közti sztrádából: sem pontosságukra, sem munkájukra nem érkezett komolyabb panasz. Egyébként mindkét cég az ország más részeiben is dolgozik.
Az egyezséget viszont csak azok után köthetik meg a felek, ha lejár az óvások iktatásának és esetleges elbírálásának időszaka. Amennyiben a vesztes jogi kifogást emelt, könnyen megeshet, hogy további egy esztendőt csúszhat a munkálat folytatása.
Az autópálya ezen szakaszára vonatkozó szerződést vissza nem térítendő európai forrásokból finanszírozzák. Amennyiben elkészül a két, már korábban megépült sztrádaszakasz között hiányzó 15,7 kilométeres aszfaltcsík, Marosvásárhelytől a Kolozs megyei Magyarnádasig folyamatos lesz a pálya-összeköttetés. Közben a hazai Spedition UMB Kft. amely az észak-erdélyi sztráda következő, Magyarnádas és a Szilágy megyei Magyarzsombor közti 30 kilométeres szakaszán dolgozik, a munkálatok körülbelül egyharmadánál tart.
Románia digitális infrastruktúrája a legjobb a régióban, ám az ország eredményei a leggyengébbek – derül ki a digitalizáció állapotát vizsgáló nemzetközi elemzésből. Van internetünk és vannak számítógépeink, de alig használjuk őket.
Egyre húsbavágóbb kérdés az autósok számára a közel-keleti konfliktusok és az egekbe szökő olajárak miatt: mennyibe kerül száz kilométer? Megdöbbentő számítások látnak napvilágot.
Egyre közeledik a munkálatok vége az észak-erdélyi autópálya több szakaszán is, már elkezdték az aszfaltozást a nádasszentmihályi völgyhídon.
Jelentősen rontotta Románia idei gazdasági kilátásait a Nemzetközi Valutaalap (IMF): a korábban várt növekedés helyett immár a bruttó hazai termék (GDP) 0,5 százalékos zsugorodásával számol, miközben az infláció is magasabb lehet a korábban becsültnél.
A Rail Port Románia legnagyobb szárazföldi intermodális terminálja, a kürtösi pedig a nyugati régió egyetlen vámszabad övezete.
Három hónapnyi deflációt követően, az augusztusi 6,17 százalékról szeptemberben 6,61 százalékra nőtt az éves infláció Romániában – közölte kedden az Országos Statisztikai Intézet (INS).
Mire egy termék a gyártósorról a bevásárlókosárba kerül, az ára többször is változhat.
Romániában drágultak 2025-ben a leggyorsabb ütemben a lakások európai összevetésben – derül ki Deloitte Property Index 2026 éves elemzésből.
Alkalmassá kell tenni napelemek fogadására is az új épületeket az Európai Unió irányelve szerint, azonban Románia – akárcsak a többi tagország – még nem teljesítette az elvárásokat, ezért az EU kötelezettségszegési eljárást indított.
Az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét betöltő Írország javaslatot mutatott be szombaton, amely szerint több mint 140 milliárd euróval csökkentenék az EU következő, 2028-tól érvényes hétéves költségvetését.
szóljon hozzá!