2011. április 01., 08:452011. április 01., 08:45
Erre – amint azt a Mediafax hírügynökségnek nyilatkozó meg nem nevezett források elmondták – azért van szükség, mivel a költségvetés nem bírná el az 50 százalékos fizetésemelést. A felelősségvállalás pedig azért tűnik információik szerint elkerülhetetlennek, mivel hasonló ügyekben nem lehet mindössze egy kormányhatározattal rendelkezni, a Tăriceanu-kormánynak is volt erre irányuló kezdeményezése, azonban az Alkotmánybíróság a román alaptörvénnyel ellentmondónak ítélte meg a kabinet határozatát.
A csütörtöki kormányülést követően egyébként Emil Boc miniszterelnök is megerősítette, hogy a törvénytervezetről első olvasatban tárgyaltak, a szövegtervezetet pedig továbbítják a Társadalmi Egyeztető Tanácshoz. Mint ismeretes, 2008-ban az akkor ellenzéki, ám parlamenti többséggel rendelkező demokrata-liberális és szociáldemokrata párti honatyák voksaival ment át a parlamenten a tanárok bérének 50 százalékos emeléséről szóló törvénytervezet.
Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.
A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.
Románia 2025-ben is az Európai Unió legalacsonyabb árakkal rendelkező országai között volt, Bulgária után a második helyet foglalta el.
A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.
A relatív jövedelmi szegénységben élők száma Romániában tavaly 3,468 millió volt, 3,5 százalékkal kevesebb, mint az előző évben, a relatív jövedelmi szegénységi arány (AROP) 18,4 százalékra csökkent.
Július 1-jétől többet fizethetnek a gázolajért a gépjárművezetők és a fuvarozók, miután lejár az a kormányzati intézkedés, amellyel csökkentették az üzemanyag jövedéki adóját.
Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.
Július 1-jétől, szerdától lépnek életben az új európai uniós vámszabályok. Az EU-n kívüli webáruházakból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után – minden termékkategóriára külön – 3 eurós vámot kell fizetni.
A kánikula gazdaságra gyakorolt hatását vette górcső alá a Román Nemzeti Bank (BNR) friss jelentése.
Összeállításunkban aradi, bánsági és dél-erdélyi falugazdászok értékelik az aratás előtti helyzetet.
szóljon hozzá!