Hirdetés

Belga miniszterelnök az EU-csúcson: nehéz tél elé nézhet Európa

Archív felvétel •  Fotó: Európai Bizottság

Archív felvétel

Fotó: Európai Bizottság

Várhatóan nehéz télre kell készülnie Európának, a gazdasági problémák megoldására közös európai válaszokat kell találni – jelentette ki Alexander De Croo belga miniszterelnök pénteken, az európai uniós tagországok állam-, illetve kormányfőinek brüsszeli találkozójára érkezve.

MTI

2022. június 24., 13:512022. június 24., 13:51

„Ha ezen a nyáron nem készülünk közösen a télre, akkor nagy a veszélye annak, hogy ezen a télen komoly problémákkal kell szembenéznünk” – fogalmazott Alexander De Croo.
Emlékeztetett arra, hogy vannak EU-tagországok, melyek már intézkednek a gázhiány elkerülésére, azonban – hangsúlyozta – hatékonyan csak a közös cselekvés útján lehetséges kilábalni a nehéz időszakból.

Idézet
Nálunk már most is magas az infláció, és magasak az energiaárak”

– fogalmazott.

Hirdetés

Közölte továbbá, hogy kormánya támogatja az energiahordozók közös beszerzésére vonatkozó európai bizottsági javaslatot, valamint az árak plafonjának megállapítását is. Véleménye szerint az Európai Bizottságnak kézbe kell vennie az ügyet, a tagállamok eltérő intézkedései ugyanis negatív hatással járhatnak.

Azzal összefüggésben, hogy Németország az energiafelhasználás lakossági csökkentését szorgalmazza, De Croo aggodalmának adott hangot, és azt mondta:

ha a német kormány gázhiányra számít, annak rendkívüli hatása lesz nem csak Németországra, hanem a többi tagállamra nézve is.

Olaf Scholz német kancellár a csúcstalálkozó második napjára érkezve szintén  azt hangsúlyozta, hogy a koronavírus-járvány, valamint az orosz-ukrán háború miatt kialakult válságra csak közös európai megoldás lehetséges. A kiutat egyebek mellett Európa energiafüggetlenségének biztosítása, a gazdasági szerkezet fejlesztése, a gazdaságosabb, szén-dioxid-kibocsátástól mentes rendszerek, valamint az energiahordozók új szállítási útvonalainak kiépítése jelentheti – mondta.

Arturs Krisjanis Karins lett miniszterelnök azt mondta, mindenki megszenvedi az ukrajnai orosz háború hatásait, de nem szabad elfelejteni, hogy „egyedül Oroszország okozza a szenvedést”. Reményét fejezte ki, hogy a brüsszeli csúcstalálkozó eredményesen zárul, és „európai szinten is lehet tenni valamit az árak csökkentésére”.

Ez véleménye szerint akár az energiahordozók közös megvásárlását is jelentheti közép- vagy hosszú távon.

Eduard Heger szlovák miniszterelnök szükségesnek nevezte, hogy a tagállami vezetők gyorsan intézkedjenek az inflációval kapcsolatban, ugyanis – mint mondta – „az infláció hosszabb ideig velünk marad”. Véleménye szerint nagyon fontos a nemzeti megoldások áttekintése a képességek és a lehetőségek feltérképezésére.


szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 01., péntek

Közös jólét? Európa üdvözli a Mercosur-egyezmény ideiglenes hatályba lépését

Az Európai Bizottság és az Európa Tanács elnöke üdvözölte pénteken, hogy május 1-jétől ideiglenesen hatályba lépett az Európai Unió és a dél-amerikai Mercosur-országok közötti szabadkereskedelmi megállapodás.

Közös jólét? Európa üdvözli a Mercosur-egyezmény ideiglenes hatályba lépését
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Románia jó sokat nyer, de még többet veszít

Románia közel 351 millió eurót visszaszerzett az országos helyreállítási terv (PNRR) 3. számú kifizetési kérelméhez kapcsolódó, eredetileg felfüggesztett összegekből, ugyanakkor mintegy 459 millió eurót veszít.

Románia jó sokat nyer, de még többet veszít
2026. május 01., péntek

„Előfordulhat”, hogy nincs üzemanyag a töltőállomásokon

Egyes benzinkutaknál a nagy kereslet miatt előfordulhat, hogy átmenetileg nem áll rendelkezésre üzemanyag, de ezek csak helyenkénti és rövid ideig tartó állapotok, mivel a kutakat gyorsan feltöltik – közölték az OMV Petrom képviselői.

„Előfordulhat”, hogy nincs üzemanyag a töltőállomásokon
2026. május 01., péntek

5,20 lejig is elment péntek reggel az euró árfolyama a bankközi piacon a politikai válság árnyékában

Pénteken is folytatódott a román deviza értékvesztése: a lej–euró- árfolyam péntek reggel 5,2 lej/euróra emelkedett a bankközi piacon, ami a valaha volt legmagasabb szint. A lej lejtmenetét a belpolitikai válság által kiváltott bizonytalanságok okozzák.

5,20 lejig is elment péntek reggel az euró árfolyama a bankközi piacon a politikai válság árnyékában
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Munkaszüneti napon sincs megállás: tovább drágultak az üzemanyagok

A május elsejei munkaszüneti napon is folytatódott az üzemanyagárak emelkedése. Míg csütörtökön a standard gázolaj ára egyes töltőállomásokon átlépte a 9,7 lej/literes küszöböt, pénteken a standard benzin ára is sok helyen elérte a 9 lej/literes határt.

Munkaszüneti napon sincs megállás: tovább drágultak az üzemanyagok
2026. április 30., csütörtök

Jegybanki szóvivő a lej-euró árfolyam elszállásáról: hamarosan csillapodik a helyzet

„Nagyon mozgalmas nap” volt csütörtökön a devizapiacon, ahogy ez bizonytalan időszakokban lenni szokott, de a jelenlegi adatok alapján hamarosan csillapodik a helyzet a lej-euró árfolyamot illetően – jelentette ki a Román Nemzeti Bank (BNR) szóvivője.

Jegybanki szóvivő a lej-euró árfolyam elszállásáról: hamarosan csillapodik a helyzet
2026. április 30., csütörtök

Rompetrol a sorban álló tartálykocsikról: az átlagosnál nagyobbak az üzemanyagkészleteink

Az üzemanyagkészletek az átlag felett vannak, a benzintározók szinte teljesen megteltek, míg a gázolajtermelés maximális szinten zajlik – közölte a Rompetrol csütörtökön.

Rompetrol a sorban álló tartálykocsikról: az átlagosnál nagyobbak az üzemanyagkészleteink
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Teljes különnyugdíj vagy közalkalmazotti bér: választás elé állítja a kormány a jövedelemhalmozókat

Elfogadta a román kormány a szolgálati nyugdíjak és közalkalmazotti bérek halmozásának korlátozásáról szóló törvénytervezetet, amelyet sürgősségi eljárást kérve terjeszt a parlament elé.

Teljes különnyugdíj vagy közalkalmazotti bér: választás elé állítja a kormány a jövedelemhalmozókat
2026. április 30., csütörtök

Soha nem látott mélységbe taszította a lejt a politikai válság – Történelmi rekordot döntött a lej–euró-árfolyam

A lej–euró-árfolyam csütörtökön megdöntötte még azt a rekordot is, amelyet tavaly májusban az a sokkhatás okozott, hogy George Simion, a szélsőséges AUR jelöltje nyerte meg a megismételt államfőválasztás első fordulóját.

Soha nem látott mélységbe taszította a lejt a politikai válság – Történelmi rekordot döntött a lej–euró-árfolyam
2026. április 30., csütörtök

Üzemanyagválság: kilométeres sorban állnak a tartálykocsik az egyik romániai olajfinomító előtt

Bár a hatóságok szerint nem kell hiánytól tartani, a közel-keleti válság miatt Romániában sem zökkenőmentes az üzemanyag-ellátás: a Rompetrol năvodari-i finomítójánál szerda éjjel és csütörtök hajnalban több kilométeres sor alakult ki.

Üzemanyagválság: kilométeres sorban állnak a tartálykocsik az egyik romániai olajfinomító előtt
Hirdetés
Hirdetés