
Fotó: Jakab Mónika
A romániai lakosságnak csupán 16 százaléka gondolja úgy, hogy a biztosítótársaságok foglalkoznak a kártérítés kifizetésével, ha megtörténik a baj – derül ki a romániai fuvarozók szövetsége (COTAR) megbízásából készült közvélemény-kutatásból, amelyben a felnőtt lakosságnak a Pénzügyi Felügyelet (ASF) és a romániai magánbiztosítók iránti bizalmának mértékét vették górcső alá.
2024. április 08., 19:142024. április 08., 19:14
Arra a kérdésre, hogy „Ön szerint az ASF a hibás az elmúlt 30 év 13 biztosítási piaci csődjéért?”, a válaszadók mindössze 5 százaléka mondta azt, hogy a felügyelet nem vétkes a történtekben. Amikor azt kérdezték, hogy „Egytől 10-ig terjedő skálán mennyire bízik a román biztosítótársaságokban?”, a válaszadók 3 százaléka adott maximális, vagyis 9-es vagy 10-es osztályzatot.
Arra a kérdésre, hogy „Ön szerint a biztosítótársaságok inkább azzal foglalkoznak, hogy káresemény esetén kártalanítsák Önt, vagy inkább azzal, hogy minél több pénzt keressenek?”, a megkérdezettek mindössze 16 százaléka válaszolta azt, hogy a biztosítótársaságok káresemény esetén azzal foglalkoznak, hogy kártalanítsák őket.
Az ASF-nél dolgozók fizetésének nagyságát firtató felvetés kapcsán a válaszadók 2 százaléka mondta azt, hogy az intézménynél a fizetések túl alacsonyak a hatóság által elért teljesítményhez képest.

A Romániai Fuvarozók Szövetsége (COTAR) szerint a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások (kgfb/RCA) árának befagyasztása „senkinek sem segít”, de ami az árstop után következik, az „felér majd egy katasztrófával”.
„A kérdésekre adott hat válasz hidegzuhany mind a román biztosítási piac, mind az ASF számára. A románok egyértelmű üzenetet küldtek: az ASF nem végzi a munkáját, a biztosítók pedig nem a fogyasztók érdekeit nézik. Ez a romániai lakosság elégedettségi szintje 2024-ben a romániai magánbiztosítási piaccal és a Pénzügyi Felügyelettel kapcsolatban.
– értékelnek hétfői közleményükben a COTAR illetékesei.
Meglátásuk szerint az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA), illetve a Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügyosztály (DIICOT) teljes érdektelenséget tanúsít a piacon történt nagy, több milliárd eurós csalások iránt. A COTAR úgy véli, hogy a román parlament, bár előzetesen tájékoztatták a készülő pénzügyi machinációkról, a DNA-hoz és a DIICOT-hoz hasonló érdektelenséget tanúsított a biztosítási piacon elkövetett nagy csalások és korrupciós ügyek iránt.
A COTAR továbbra is figyelemmel kíséri a biztosítási piac alakulását, és üzeni az ASF vezetőségének: szemmel tartjuk önöket, és nem fogunk habozni, hogy tájékoztassuk a nyilvánosságot és az illetékes intézményeket a biztosítási piac bármilyen kisiklásáról, amelyet önöknek kellene felügyelniük!” – szögezte le Vasile Ștefănescu, a COTAR elnöke.
A felmérést március 24–31. között készítette a The Center for International Research and Analysis a COTAR felkérésére. Összesen 1043 felnőtt személyt kérdeztek meg, az adatokat iskolai végzettség és lakóhely szerint súlyozták, az adatgyűjtés módszere telefonos (CATI) volt, a hibahatár +/- 3,2%.

A kormány meghosszabbítja június 30-ig a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás (kgfb, RCA) díjának befagyasztását – jelentette ki csütörtökön a miniszterelnök.
Miközben Bulgária a jelenlegi ütemben 30 év múlva fogja befejezni tervezett autópályáit, Románia új rekord előtt áll a sztrádaépítés terén – állítja párhuzamba a két szomszédos ország közúti infrastrukturális megvalósításait a bolgár Sega hírportál.
Jelentősen, 35 százalékkal emelkedett a földgáz ára a Román Árutőzsdén, amivel az árszint meg is haladta az európai piaci szintet. Mindez pedig nem túl kecsegtető olyan körülmények között, hogy a kormány arra készül, hogy megszünteti az ársapkát.
Cseke Attila fejlesztési miniszter szerdán kijelentette, hogy a közigazgatási intézkedéscsomagról szóló törvénytervezetet a kormánykoalícióban fogják véglegesíteni.
Új lehetőség nyílik a virág- és gyógynövény-termesztők előtt: az uniós csatlakozás óta először külön pályázati konstrukció támogatja az ágazat beruházásait. A DR–18-as intézkedés akár 100 ezer euró vissza nem térítendő támogatást kínál gazdaságonként.
Elkezdődött a 2026-os évi állami költségvetés előkészítése – jelentette be Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes szerdán a Facebook-oldalán.
A novemberi 9,76 százalékról tavaly decemberben 9,69 százalékra csökkent az éves infláció Romániában – közölte szerdán az Országos Statisztikai Intézet (INS).
A fejlesztési minisztérium honlapján kedd este közzétett törvénytervezet szerint 2026-ban a központi közigazgatásban a 2025-ös szinthez képest 10 százalékkal csökkennek – az alapbérek érintése nélkül – a személyi jellegű kiadások.
A helyi adók „általában” körülbelül 70 százalékkal nőnek, és bár ez az arány magasnak tűnhet, valójában az ingatlanok után fizetett összegek nem túl magasak, ha összehasonlítjuk őket más európai uniós országok ingatlanadóival – vélekedik Ilie Bolojan.
Megszűnik a „vakon” zajló bértárgyalás az Európai Unió egész területén: 2026 júniusától az álláshirdetésekben kötelező lesz feltüntetni a fizetési sávokat.
A román gazdaság 2025-ben a júniusban előrejelezett 1,3 százalék helyett mindössze 0,8 százalékkal növekedett – derül ki a Világbank Európára és Közép-Ázsiára vonatkozó legújabb elemzéséből, amelyet kedden tett közzé a nemzetközi pénzintézet.
szóljon hozzá!