
Kötelezővé tenné az árrés feltűntetését a fogyasztóvédelmi hatóság
Fotó: Rostás Szabolcs
Az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság arra kötelezné a gazdasági szereplőket, hogy a forgalmazott termékeiken tüntessék fel az árképzésnél alkalmazott kereskedelmi árrést.
2025. március 17., 17:092025. március 17., 17:09
A fogyasztóvédelmi hatóság hétfőn közvitára bocsátott egy rendelettervezetet, amely szerint bolti és online értékesítés esetén egyaránt a gazdasági szereplők kötelesek a terméken vagy a közvetlen közelében feltüntetni
A fogyasztóvédelem hétfői közleménye szerint a rendelettervezet 30 napig lesz közvitán, utána megjelenik a Hivatalos Közlönyben.
A jogszabály a megjelenése után 30 nappal lép hatályba – írja az Agerpres.

A kabinet szerdán meghosszabbította az alapélelmiszerek kereskedelmi árrésének korlátozására vonatkozó intézkedést – számolt be a kormányszóvivő az ülés végén tartott sajtótájékoztatón.
Alkalmassá kell tenni napelemek fogadására is az új épületeket az Európai Unió irányelve szerint, azonban Románia – akárcsak a többi tagország – még nem teljesítette az elvárásokat, ezért az EU kötelezettségszegési eljárást indított.
Az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét betöltő Írország javaslatot mutatott be szombaton, amely szerint több mint 140 milliárd euróval csökkentenék az EU következő, 2028-tól érvényes hétéves költségvetését.
Igencsak különböző méretű lakásokat vásárolhatunk 100 ezer euróból erdélyi nagyvárosokban.
Továbbra is rossz hírek érkeznek a gépjárművezetők számára a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás (RCA) területéről.
A TollRo útdíjfizetési platformon átmeneti működési zavarok léptek fel, és a műszaki csapatok a problémák kijavításán dolgoznak – jelentette be pénteken a közúti infrastruktúrát kezelő társaság (CNAIR).
A román gazdaság teljesítménye stagnált 2026 második negyedévében az előző három hónaphoz képest, az első félévben pedig 0,6 százalékkal csökkent éves összevetésben – derül ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) által pénteken közzétett adatsorokból.
Első alkalommal indították be tesztüzemben az új marosnémeti hőerőmű első gázturbináját – jelentette be Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök.
Országos ellenőrzéssorozatot indított a román adóhatóság a használtautó-kereskedelemben: az ATOM fedőnevű akció első szakaszában 35 gazdasági szereplő kerül górcső alá, amelyeknél több mint 38 millió euró értékű autókészletet azonosítottak.
Nem drágul a fűtés a küszöbön álló télen azoknak a háztartásoknak, amelyek fali gázkazánnal vagy távhővel fűtenek – ígéri Cristian Bușoi energiaügyi államtitkár. A villamos energia ára viszont várhatóan körülbelül 20–22 százalékkal fog emelkedni.
A szeszes italok jövedéki adója túl magas, ez egy sikertelen kísérlet volt, amelynek következtében a feketepiac a fogyasztás több mint 40 százalékára nőtt – irányította rá a figyelmet a Spirits Románia.
szóljon hozzá!