
Fotó: Székelyhon
A kormány csütörtökön jóváhagyja az étkezési utalványok értékének augusztus 1-jétől 30 lejről 35 lejre, majd 2024. január 1-jétől 40 lejre történő emelését – jelentette be Marcel Ciolacu. A miniszterelnök a kormányülés elején jelentette be ezt, hangsúlyozva, hogy az inflációt figyelembe véve ez egy magától értetődő intézkedés.
2023. július 27., 12:472023. július 27., 12:47
A tervezet indoklásában a kormány rámutat: annak ellenére, hogy az élelmiszerek és a közműszolgáltatások ára egyaránt jelentősen emelkedett, az utóbbi két félévben nem nőtt az étkezési utalványok értéke.
– érvel az emelés szükségessége mellett a dokumentum.
Az étkezési utalványok értékének emelése növeli a munkavállalók vásárlóerejét és következésképpen az állami költségvetés bevételeiben is tükröződni fog, mivel ez a jövedelem adóköteles – olvasható még az Agerpres által idézett indoklásban.
Egyre húsbavágóbb kérdés az autósok számára a közel-keleti konfliktusok és az egekbe szökő olajárak miatt: mennyibe kerül száz kilométer? Megdöbbentő számítások látnak napvilágot.
Egyre közeledik a munkálatok vége az észak-erdélyi autópálya több szakaszán is, már elkezdték az aszfaltozást a nádasszentmihályi völgyhídon.
Jelentősen rontotta Románia idei gazdasági kilátásait a Nemzetközi Valutaalap (IMF): a korábban várt növekedés helyett immár a bruttó hazai termék (GDP) 0,5 százalékos zsugorodásával számol, miközben az infláció is magasabb lehet a korábban becsültnél.
A Rail Port Románia legnagyobb szárazföldi intermodális terminálja, a kürtösi pedig a nyugati régió egyetlen vámszabad övezete.
Három hónapnyi deflációt követően, az augusztusi 6,17 százalékról szeptemberben 6,61 százalékra nőtt az éves infláció Romániában – közölte kedden az Országos Statisztikai Intézet (INS).
Mire egy termék a gyártósorról a bevásárlókosárba kerül, az ára többször is változhat.
Romániában drágultak 2025-ben a leggyorsabb ütemben a lakások európai összevetésben – derül ki Deloitte Property Index 2026 éves elemzésből.
Alkalmassá kell tenni napelemek fogadására is az új épületeket az Európai Unió irányelve szerint, azonban Románia – akárcsak a többi tagország – még nem teljesítette az elvárásokat, ezért az EU kötelezettségszegési eljárást indított.
Az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét betöltő Írország javaslatot mutatott be szombaton, amely szerint több mint 140 milliárd euróval csökkentenék az EU következő, 2028-tól érvényes hétéves költségvetését.
Igencsak különböző méretű lakásokat vásárolhatunk 100 ezer euróból erdélyi nagyvárosokban.
szóljon hozzá!