
Feltételek. A cernavodai atomerőmű fejlesztéséhez mintegy 7 milliárd euróra van szükség
Fotó: Nuclearelectrica/Facebook
Kanada azt a feltételt szabta egy, a cernavodai atomerőmű új blokkjainak megépítéséhez szükséges hitel folyósításához, hogy Románia Ukrajnába és Moldovába is exportáljon az ott megtermelt áramból – derült ki kedden.
2024. szeptember 24., 20:272024. szeptember 24., 20:27
Rares Burlacu, a Román Befektetési és Külkereskedelmi Ügynökség (ARICE) elnöke a News.ro hírügynökség által szervezett egyik konferencián ismertette: Románia kormányközi megbeszélést folytatott a kanadai kormánnyal arról, hogy hitelkeretet kapjon a cernavodăi atomerőmű 3. és 4. reaktorának építéséhez.
A teljes hitelkeret 3 milliárd kanadai dollár (2,2 milliárd amerikai dollár). A 3-as és 4-es reaktorok építésének költségeitt 7 milliárd euróra becsülik.
„Mint tudják, ebben több ország is részt vesz, köztük Kanada, amely már korábban is szállított CANDU-technológiát az 1-es és 2-es reaktorokhoz.
– mondta.
Mint tájékoztatott, az egyik feltétel az volt, hogy Románia energiát exportáljon Ukrajnába és Moldovába.
Hozzátette, hogy a miniszterelnök megkapta „a Justin Trudeau miniszterelnök által tavaly júniusban küldött gratuláló levelet és biztosítékot erre a kötelezettségvállalásra”.
„Pontosították, hogy ez
Ha nem vettük volna figyelembe ezt az alapvető kritériumot, akkor talán nem részesültünk volna a romániai Eximbank megfelelőjén keresztül felajánlott hitelkeretből. Kanadában ezt Export Development Canadának hívják” – magyarázta az ARICE képviselője.
„Közös érdekeik vannak, többek között a doicești-i kisméretű moduláris reaktor építésére vonatkozó (SMR) projektben is. A gyártási oldalon van egy dél-koreai-japán vegyesvállalat. Japán azt szeretné, ha Románia az elkövetkező években az európai kapuja lenne” – magyarázta Burlacu.
Elmondása szerint az elmúlt héten ajánlatok érkeztek Ausztráliából „az 1. és 2. reaktorok felújításához és a 3. és 4. blokkok építéséhez szükséges alkatrészek esetleges gyártására”.
A 82,49 százalékban román állami tulajdonban lévő, a bukaresti energiaügyi minisztérium által ellenőrzött Nuclearelectrica 1400 megawattos beépített teljesítményéve a Romániában termelt zöld energia egy harmadát adja, az ország energiaszükségletének 20 százalékát képes biztosítani.
és a megépítendő új reaktorok is Candu 6 típusúak lesznek.

A Canadian Nuclear Partners (CNP) részvénytársaságra bízta a romániai atomerőművet működtető Nuclearelectrica (SNN) a jelenleg két blokkal működő cernavodai erőmű 700 megawattos egyes blokkja korszerűsítésének projektmenedzsmentjét.
A román energiaügyi miniszter 2022-ben szándéknyilatkozatot írt alá a US Exim Bank elnökével arról, hogy
A cernavodai atomerőműben az eredetileg tervezett öt reaktor közül eddig kettő épült meg: az elsőt 1996-ban, a másodikat 2007-ben helyezték üzembe.
Egyre húsbavágóbb kérdés az autósok számára a közel-keleti konfliktusok és az egekbe szökő olajárak miatt: mennyibe kerül száz kilométer? Megdöbbentő számítások látnak napvilágot.
Egyre közeledik a munkálatok vége az észak-erdélyi autópálya több szakaszán is, már elkezdték az aszfaltozást a nádasszentmihályi völgyhídon.
Jelentősen rontotta Románia idei gazdasági kilátásait a Nemzetközi Valutaalap (IMF): a korábban várt növekedés helyett immár a bruttó hazai termék (GDP) 0,5 százalékos zsugorodásával számol, miközben az infláció is magasabb lehet a korábban becsültnél.
A Rail Port Románia legnagyobb szárazföldi intermodális terminálja, a kürtösi pedig a nyugati régió egyetlen vámszabad övezete.
Három hónapnyi deflációt követően, az augusztusi 6,17 százalékról szeptemberben 6,61 százalékra nőtt az éves infláció Romániában – közölte kedden az Országos Statisztikai Intézet (INS).
Mire egy termék a gyártósorról a bevásárlókosárba kerül, az ára többször is változhat.
Romániában drágultak 2025-ben a leggyorsabb ütemben a lakások európai összevetésben – derül ki Deloitte Property Index 2026 éves elemzésből.
Alkalmassá kell tenni napelemek fogadására is az új épületeket az Európai Unió irányelve szerint, azonban Románia – akárcsak a többi tagország – még nem teljesítette az elvárásokat, ezért az EU kötelezettségszegési eljárást indított.
Az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét betöltő Írország javaslatot mutatott be szombaton, amely szerint több mint 140 milliárd euróval csökkentenék az EU következő, 2028-tól érvényes hétéves költségvetését.
Igencsak különböző méretű lakásokat vásárolhatunk 100 ezer euróból erdélyi nagyvárosokban.
szóljon hozzá!