Hirdetés

Megvan, mennyibe kerül az új Dacia Spring – Felvázolták a roncsprogramok jövőjét

•  Fotó: Facebook/Dacia

Fotó: Facebook/Dacia

Péntek óta megrendelhető a romániai márkakereskedéseknél az új Dacia Spring, miután közölték az arculatfrissítésen átesett népszerű elektromos autó árlistáját.

Páva Adorján

2024. április 05., 18:062024. április 05., 18:06

Amint arról beszámoltunk, a Renault csoport által birtokolt román márka legkisebb gépkocsija – melyet továbbra is Kínában gyártanak európai mérnökök és dizájnerek tervei alapján – kinézetben kívül-belül megújult, és műszaki felszereltség terén is számos újdonságot tartogat, miközben az akkumulátor kapacitása, így a hatótáv is a régi maradt.

A 2021-ben piacra dobott e-autó – melyből már 140 ezret adtak el, több mint 15 ezret Romániában – továbbra is 26,8 kWh kapacitású akkupakkot kínál, és legalább 220 kilométeres hatótávot városi környezetben (183 kilométeres vegyes WLTP hatótávval számolnak). Ami nem túl sok, viszont a Dacia képviselői szerint a 45 vagy 65 lóerős Springet választók számára tökéletesen megfelel, hiszen adataik szerint ügyfeleik naponta átlagosan 37 kilométert tesznek meg vele (ugyanennyi az átlagsebesség is), és hetente egyszer töltik fel, nagyrészt otthon. Belül szinte teljesen megújult az Európa harmadik legnépszerűbb elektromos autójának számító Spring, csak a tető maradt a régi.

Hirdetés

korábban írtuk

„Kinyílott” a Spring: tavaszias megújulás a Dacia népszerű elektromos autójában (videóval)
„Kinyílott” a Spring: tavaszias megújulás a Dacia népszerű elektromos autójában (videóval)

Alapos arculatfrissítésen esett át a Dacia Európa-szerte hódító elektromos autója, a Spring.

Bár a faceliftet már idén februárban bemutatták, a megújult modellek árát csak most közölték.

A legolcsóbb Springet – Essential felszereltségi csomaggal – 16 900 euróért lehet teljes áron megvásárolni, a Roncsautó plusz állami támogatási program keretében pedig – ha éppen van rá keret – 11 800 euróért.

Az árak paradox módon egyszerre számítanak a legolcsóbbnak és a legdrágábbnak is. A teljes ár ugyanis kevesebb még annál is, amennyiért 2021-ben piacra dobták az első Springeket. Csakhogy akkor az állam a mostaninál kétszer nagyobb összeget kínált az e-autók roncsprogramján keresztül gépkocsit vásárlók számára, a 20 ezer euró körüli összeg pedig úgy 10 ezer euró alá csökkent. Ma azonban már csak 5100 eurót „áll” az állam. Ennek ellenére az idei első roncsprogramkiírás során továbbra is 10 ezer euró alatti végösszeget fizettek az egy régi autót forgalomból kiírató vásárlók, ugyanis a gyártó magára vállalta a jelentős támogatáskiesést.

Az új Springet azonban már csak mintegy 2000 euróval drágábban lehet megvenni a jelenleg érvényes feltételek szerint a vonatkozó roncsprogramon keresztül, aki viszont megengedheti magának, hogy teljes áron vásárolja meg, az több ezer eurót spórolhat a korábbi árszintekhez képest.

Egyébként a legolcsóbb áron kínált Essential csomagot 45 lóerős motorral kínálják, míg az egyaránt 65 lovas Expression és Extreme felszereltségi szint teljes áron 18 900, illetve 19 900 eurótól indul. Az első autók várhatóan szeptemberben érkeznek meg a megrendelőkhöz.

•  Fotó: Facebook/Dacia Galéria

Fotó: Facebook/Dacia

Bár a Roncsautó plusz program idei első szakaszáról lemaradtak a vásárlók, a jövőben is számíthatnak állami támogatásra – erősítette meg a bukaresti kormány környezetvédelmi minisztere. Mircea Fechet a Digi24 hírtelevízió egyik csütörtöki műsorában kijelentette,

a villanyautók vásárlását ösztönző támogatások nem tűnnek el, sőt minden kormánynak prioritásként kell kezelnie ezt. Ugyanakkor azt nem szeretné, ha Románia lenne az utolsó, amely szennyező autók vásárlását is támogatja.

A tárcavezető ismét hangsúlyozta: az e-autók vásárlására szánt maximális összeg megfelezése nem azt jelenti, hogy lassan kivezetnék a programot, sőt: az idén biztosított egymilliárd lej rekordkeretnek számít, csupán annyi történt, hogy az egy főre jutó felezéssel több felhasználó számára biztosítottak elérési lehetőséget. Elmondása szerint már csak azért sem akarják elbátortalanítani az e-autóvásárlókat, mert Románia az országos helyreállítási tervben (PNRR) vállalta, hogy 2026-ra 250 ezer régi gépkocsit vonnak ki a forgalomból. „A 15 évesnél idősebb roncsoknak el kell tűnniük az ország útjairól, szennyezők és veszélyesek” – szögezte le Fechet.

Akinek elvárása ugyanakkor igencsak elrugaszkodott a valóságtól, hiszen a romániai gépkocsipark átlagéletkora meghaladja a 15 évet, a mintegy 8 millió autó harmada 20 évesnél is idősebb.

A környezetvédelmi miniszter a jövőre tekintve kijelentette, szándékuk szerint fokozatosan vonnak el pénzösszegeket a hagyományos roncsprogramból, hogy a „plusz” felé irányítsák. Ugyanis elmondása szerint ez történik szerte Európában, és azt is figyelembe kell venni, hogy 2035 után nem is gyártanak már belső égésű motorral ellátott autókat, „tehát nem is lesz mit támogatni”.

„Nem az a célom, hogy Románia legyen az utolsó ország, ahol még támogatják a dízel vagy egyéb szennyező gépkocsik vásárlását. Azzal a feltétellel, hogy a felszabaduló összegek a Roncsautó plusz programba, elektromos és plug-in hibrid autók vásárlóihoz jussanak” – nyilatkozta a Digi24-nek Mircea Fechet.

Mint ismeretes, március 20-tól valamennyi romániai Dacia márkakereskedésben megrendelhető a Duster legújabb, harmadik generációs változata is. Az eddig legfőképpen verhetetlen árainak köszönhetően világszerte hódító román gépkocsigyártó népszerű utcai terepjárójának (SUV) legújabb kiadása nem nevezhető túl olcsónak, ám kategóriájában így is vonzó árakkal kecsegtet.

korábban írtuk

Bele lehet taposni a pénztárcába is: szerdától rendelhető az új Duster
Bele lehet taposni a pénztárcába is: szerdától rendelhető az új Duster

Március 20-tól valamennyi romániai Dacia márkakereskedésben megrendelhető a Duster legújabb, harmadik generációs változata.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. december 01., hétfő

Adóhivatal: jön az „elkobzott áruk OLX-e”

Az Országos Adóhatóság (ANAF) egy online felület elindítására készül, amely a lefoglalt áruk átlátható értékesítését szolgálja – jelentette be az intézmény vezetője, Adrian Nicușor Nica.

Adóhivatal: jön az „elkobzott áruk OLX-e”
Hirdetés
2025. november 30., vasárnap

Több mint 11 ezren kaptak nagy összegű különnyugdíjat októberben

Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) vasárnap közölt adatai szerint 2025 októberében 11 786 személynek folyósítottak különnyugdíjat, 27-tel többnek, mint előző hónapban.

Több mint 11 ezren kaptak nagy összegű különnyugdíjat októberben
2025. november 30., vasárnap

Befektetési csalások: az AI segítségével bármilyen „szemét” eladható a közösségi médiában

A mesterséges intelligencia segítségével „bármilyen szemét” eladható a közösségi médiában – jelentette ki Adrian Asoltanie pénzügyi tanácsadó, aki a befektetési csalások veszélyére hívja fel a figyelmet.

Befektetési csalások: az AI segítségével bármilyen „szemét” eladható a közösségi médiában
2025. november 30., vasárnap

Drágább lesz idén a karácsony, kevesebb pénzt szán ajándékra a lakosság

A karácsonyi ajándékokra szánt családi költségvetés csökkent Romániában az áremelkedések miatt.

Drágább lesz idén a karácsony, kevesebb pénzt szán ajándékra a lakosság
Hirdetés
2025. november 30., vasárnap

Több cég szűnt meg idén, mint tavaly: főleg kereskedések, járműjavítók

Idén január elejétől október végéig 46 917 vállalkozás szűnt meg Romániában, 32,4 százalékkal több, mint tavaly ugyanebben az időszakban – derül ki az országos cégbíróság (ONRC) által közzétett adatokból.

Több cég szűnt meg idén, mint tavaly: főleg kereskedések, járműjavítók
2025. november 28., péntek

Felnőttképzés: sokan fejlesztik digitális készségeiket, de biztonsági őrnek is sokan állnának

Az év első tíz hónapjában 11 969 személy vett részt a munkaerő-elhelyező ügynökség (ANOFM) felnőttképzési programjaiban.

Felnőttképzés: sokan fejlesztik digitális készségeiket, de biztonsági őrnek is sokan állnának
2025. november 28., péntek

Több lakóépületre adtak ki építési engedélyt az első tíz hónapban, mint egy évvel korábban

Az idei év első tíz hónapjában több mint 31 600 építési engedélyt adtak ki lakóépületekre Romániában, 4,1 százalékkal többet, mint 2024 azonos időszakában – közölte pénteken az Országos Statisztikai Intézet (INS).

Több lakóépületre adtak ki építési engedélyt az első tíz hónapban, mint egy évvel korábban
Hirdetés
2025. november 28., péntek

Az összes sertéshússzállítmány ellenőrzését kéri a mezőgazdasági miniszter

Az uniós országokból érkező valamennyi sertéshússzállítmány ellenőrzését kéri Florin Barbu mezőgazdasági miniszter az Országos Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Hatóságtól (ANSVSA) az afrikai sertéspestis veszélye miatt.

Az összes sertéshússzállítmány ellenőrzését kéri a mezőgazdasági miniszter
2025. november 28., péntek

Fizetés és nyugdíj halmozása: törölhetik a kivételek egy részét

Az az elvi döntés született a koalícióban, hogy minden kivételt törölnek az állami fizetés és a nyugdíj halmozását szabályozó új tervezetből, leszámítva a vonatkozó alkotmánybírósági döntésekben megjelölteket Ilie Bolojan szerint.

Fizetés és nyugdíj halmozása: törölhetik a kivételek egy részét
2025. november 28., péntek

Hivatalos: döntött a CSAT az MVM és az E.ON közötti tranzakcióról

Megerősítette az elnöki hivatal, hogy a Legfelsőbb Védelmi Tanács (CSAT) tagjai elemezték a magyar MVM csoport és a német E.ON közötti tranzakciót.

Hivatalos: döntött a CSAT az MVM és az E.ON közötti tranzakcióról
Hirdetés
Hirdetés