Hirdetés

A turizmusra összpontosítanak Borszéken

•  Fotó: A szerző felvétele

Fotó: A szerző felvétele

Újra a turizmus fellegvára lehet Borszék azoknak a nagyszabású beruházásoknak köszönhetően, amelyeket az önkormányzat különféle pályázati pénzforrások lehívásával kíván megvalósítani. Többek közt új kezelőközpont épül, felújítják az üdülővároska főterét, parkosítanak, és az elhagyatott travertinbányának is turisztikai jelleget adnak.

Jánossy Alíz

2011. április 13., 08:252011. április 13., 08:25

 „Igyekszünk minél több pénzt idevonzani a különféle pályázati alapokból” – jelentette ki a Krónika kérdésére Mik József polgármester, kifejtve, hogy igazából nem is a pályázati kiírások megnyerése jelent gondot, hanem az egyes projektek mellé rendelendő önrészek előteremtése a probléma. A közeljövőben megvalósításra kerülő projektek közül a polgármester megemlítette, hogy folyamatban van a városközpont felújítása, amelyet a Borvíz útja projektből finanszíroznak. A beruházás összértéke 2 millió euró. Rövidesen indítják a szennyvízhálózat felújítását és bővítését, illetve a derítőállomás építését, ami szintén közel 2 millió eurós beruházás. Épül a kultúrház és az iskolaműhelyek, a környezetvédelmi alapból egymillió eurónyi összeget nyertek három park létrehozására.
„Legfontosabb az új kezelőközpont építése” – szögezte le a polgármester, kifejtve, hogy a mintegy 6 millió eurós zöldmezős beruházást a fejlesztési minisztérium turisztikai programjából támogatják. Az új wellnessrészleget is magában foglaló, szabadtéri és fedett medencékkel ellátott kezelőközpontnak három év alatt kell elkészülnie. A polgármester érdeklődésünkre közölte, a központ tervei már elkészültek, és amint sikerült a szükséges engedélyeket kiváltani, hozzá is foghatnak a munkálatokhoz annak függvényében, hogy az illetékes minisztérium idénre mennyi pénzt irányoz elő a létesítményre. „Mindent meg kell tennünk annak érdekében, hogy Borszék viszszakapja régi varázsát” – hangoztatta egyébként múlt heti borszéki munkalátogatásán Borbély László környezetvédelmi és erdészeti miniszter, aki örömmel nyugtázta az utóbbi két év megvalósításait. Mint arról korábban beszámoltunk, Borszéken az utóbbi években sportcsarnokot, ANL-lakásokat építettek, modern sípályát alakítottak ki, és hozzáláttak a vízhálózat felújításához.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 29., hétfő

Kíváncsi, mikor mehet nyugdíjba? Ezzel a kalkulátorral azonnal megtudhatja, mennyit kell még dolgoznia

Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.

Kíváncsi, mikor mehet nyugdíjba? Ezzel a kalkulátorral azonnal megtudhatja, mennyit kell még dolgoznia
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Romániai járatokat töröl a Wizz Air, erdélyi repterek is érintettek

A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.

Romániai járatokat töröl a Wizz Air, erdélyi repterek is érintettek
2026. június 29., hétfő

Romániában az egyik legalacsonyabbak az árak, de a vásárlóerő is

Románia 2025-ben is az Európai Unió legalacsonyabb árakkal rendelkező országai között volt, Bulgária után a második helyet foglalta el.

Romániában az egyik legalacsonyabbak az árak, de a vásárlóerő is
2026. június 29., hétfő

Jó hír sokak számára: július elsejétől nő a minimálbér

A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.

Jó hír sokak számára: július elsejétől nő a minimálbér
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Enyhén csökkent a szegénységben élők száma

A relatív jövedelmi szegénységben élők száma Romániában tavaly 3,468 millió volt, 3,5 százalékkal kevesebb, mint az előző évben, a relatív jövedelmi szegénységi arány (AROP) 18,4 százalékra csökkent.

Enyhén csökkent a szegénységben élők száma
2026. június 28., vasárnap

Gázolajdrágulást hozhat július

Július 1-jétől többet fizethetnek a gázolajért a gépjárművezetők és a fuvarozók, miután lejár az a kormányzati intézkedés, amellyel csökkentették az üzemanyag jövedéki adóját.

Gázolajdrágulást hozhat július
Gázolajdrágulást hozhat július
2026. június 28., vasárnap

Gázolajdrágulást hozhat július

2026. június 28., vasárnap

Nyugdíjkifizetések: szép összeg érkezik az állami juttatás mellé

Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.

Nyugdíjkifizetések: szép összeg érkezik az állami juttatás mellé
Hirdetés
2026. június 27., szombat

Július 1-től lép hatályba a 3 eurós uniós vámszabály

Július 1-jétől, szerdától lépnek életben az új európai uniós vámszabályok. Az EU-n kívüli webáruházakból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után – minden termékkategóriára külön – 3 eurós vámot kell fizetni.

Július 1-től lép hatályba a 3 eurós uniós vámszabály
2026. június 26., péntek

A GDP-nek is „befűt” a kánikula

A kánikula gazdaságra gyakorolt hatását vette górcső alá a Román Nemzeti Bank (BNR) friss jelentése.

A GDP-nek is „befűt” a kánikula
A GDP-nek is „befűt” a kánikula
2026. június 26., péntek

A GDP-nek is „befűt” a kánikula

2026. június 26., péntek

Ki, mint vet, úgy arat? Az időjárás és a világpiac is befolyásolja a gazdák helyzetét

Összeállításunkban aradi, bánsági és dél-erdélyi falugazdászok értékelik az aratás előtti helyzetet.

Ki, mint vet, úgy arat? Az időjárás és a világpiac is befolyásolja a gazdák helyzetét
Hirdetés
Hirdetés