
Fotó: Haáz Vince
A speciális nyugdíjakat szabályozó sürgősségi rendelet rögzíteni fogja, hogy a nyugdíj nem lehet nagyobb a nyugdíjas korábbi fizetésénél – jelentette ki szerdán Târgoviştén a miniszterelnök.
2022. november 02., 13:572022. november 02., 13:57
Sajtótájékoztatóján Nicolae Ciucă annak kapcsán nyilatkozott erről, hogy az országos helyreállítási tervben Románia vállalta a nem hozzájárulás-alapú nyugdíjak helyzetének rendezését az idei év végéig. Marius Budăi munkaügyi miniszter a múlt héten jelentette be, hogy a kormány a Világbank ajánlásai alapján, sürgősségi rendelettel készül szabályozni ezeket a juttatásokat. A nemzetközi pénzintézet többek között azt is szorgalmazza, hogy a kormány növelje a speciális nyugdíjban részesülő személyek nyugdíjkorhatárát – írja az Agerpres.
A miniszterelnök elmondta, hogy ez a nyugdíjkorhatár-növelés fokozatos lesz. Hangsúlyozta azt is, hogy a Világbank javaslata szerint a katonai nyugdíjak rendszere a jelenlegi formájában megőrizhető. Hozzátette:
A sajtótájékoztatón részt vett a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke, Marcel Ciolacu is, aki közölte: a nyugdíjemelés kérdésében a kormányfőjével azonos állásponton van. Szavai szerint szociáldemokrata politikusként méltánytalanságnak tartaná, ha egységesen növelnék januártól a nyugdíjakat.
„Kicsit igazságtalannak tűnik számomra, hogy egy 18 ezer lejes nyugdíjat 2700 lejjel, azaz 15 százalékkal emeljünk, miközben egy 2 ezer lejig terjedő nyugdíj az ugyanakkora arányú növeléssel csak nagyon kis összeggel emelkedne. Lehetőség van arra, hogy más forrásokat is találjunk a dolgok kiegyensúlyozására. De szilárd meggyőződésem, hogy a helyes döntést fogjuk meghozni, amivel mindenkinek segítünk” – jelentette ki Ciolacu.
A PSD elnöke szerdán a kormányfővel együtt a román hadseregnek is kamionokat gyártó petreşti-i (Dâmboviţa megye) IVECO-üzemet látogatta meg.
„Nagyon mozgalmas nap” volt csütörtökön a devizapiacon, ahogy ez bizonytalan időszakokban lenni szokott, de a jelenlegi adatok alapján hamarosan csillapodik a helyzet a lej-euró árfolyamot illetően – jelentette ki a Román Nemzeti Bank (BNR) szóvivője.
Az üzemanyagkészletek az átlag felett vannak, a benzintározók szinte teljesen megteltek, míg a gázolajtermelés maximális szinten zajlik – közölte a Rompetrol csütörtökön.
Elfogadta a román kormány a szolgálati nyugdíjak és közalkalmazotti bérek halmozásának korlátozásáról szóló törvénytervezetet, amelyet sürgősségi eljárást kérve terjeszt a parlament elé.
A lej–euró-árfolyam csütörtökön megdöntötte még azt a rekordot is, amelyet tavaly májusban az a sokkhatás okozott, hogy George Simion, a szélsőséges AUR jelöltje nyerte meg a megismételt államfőválasztás első fordulóját.
Bár a hatóságok szerint nem kell hiánytól tartani, a közel-keleti válság miatt Romániában sem zökkenőmentes az üzemanyag-ellátás: a Rompetrol năvodari-i finomítójánál szerda éjjel és csütörtök hajnalban több kilométeres sor alakult ki.
A mezőgazdasági minisztérium javaslatára a szerdai kormányülésen elfogadták a növénytermesztőknek és állattenyésztőknek járó átmeneti támogatások (ANT) keretösszegeiről szóló határozatot.
Alaposan felkorbácsolja a falusi házak árát a nagyvárosok közelsége, a legdrágább települések listáján pedig bőven találni erdélyi községeket.
Belép a román piacra a Normal dán kiskereskedelmi vállalat – írta a profit.ro piaci információk alapján.
Ahogy az várható volt, a román deviza erejét is alaposan megnyirbálja a politikai válság.
Az Intelligens Energia Egyesület (AEI) elnöke, Dumitru Chisăliță szerint a következő napokban 9,4–9,6 lejre emelkedhet a gázolaj literenkénti ára, és egyes töltőállomásokon átmeneti üzemanyaghiány is kialakulhat.
szóljon hozzá!