
Feszültség. A PSD a kormányból való kilépést is belengette, ha nem fogadják el a szociális csomagját
Fotó: Facebook/Guvernul Romaniei
Újabb feszült hangulatú koalíciós ülés kezdődött el Bukarestben szerdán reggel 9 órakor, miután a kormány vezető erejét adó Szociáldemokrata Párt (PSD) jelezte: kiléphet a koalícióból, ha a költségvetésbe nem foglalják bele az általa kidolgozott szociális csomagtervet.
2026. március 04., 10:342026. március 04., 10:34
A PSD elsősorban azért elégedetlen, mert a jelek szerint
Kedden a szociáldemokraták kijelentették, hogy politikai patthelyzet alakul ki, ha a költségvetés nem tartalmazza a PSD által javasolt, a rászorulóknak nyújtandó támogatást.
A kormánypártok vezetői ezen a héten már másodszor ültek össze, miután Alexandru Nazare pénzügyminiszter az előző, hétfői ülésen ismertette a költségvetés tervezetét, és
A PSD képviselői elégedetlenségüket fejezték ki amiatt, hogy a miniszter nem közölt részleteket a költségvetésről.

Ha a koalíciós pártok szerdán megállapodnak az állami költségvetés tervezetének végső formájáról, a parlament március 15. és 17. között megvitathatja a jogszabályjavaslatot – jelentette ki kedden Kelemen Hunor.
A szociáldemokraták azt követelték, hogy a koalícióban részt vevő összes párt javaslatait tartsák tiszteletben, „nem csak néhányat”, és politikai patthelyzettel fenyegetőztek.
Mint arról beszámoltunk, korábban bejelentették, nem szavazzák meg a költségvetést, ha az nem tartalmazza javaslataikat.
– áll a PSD keddi sajtóközleményében.

A 2026-os állami költségvetés felelős és kiegyensúlyozott lesz, minden eddiginél nagyobb összeget fordítanak beruházásokra és rekordösszegű uniós forrás lehívásával számolnak – jelentette ki kedden Alexandru Nazare pénzügyminiszter.
A szociáldemokraták a nyugdíjasok számára két részletben nyújtandó támogatást követelnek:
Ez 2,8 millió nyugdíjast érintene. A PSD az anyák, a fogyatékkal élő gyermekek és más kiszolgáltatott csoportok pénzügyi támogatását is kéri.
Az intézkedések összesen több mint 3 milliárd lejbe kerülnének. A Digi24.ro információi szerint a pénzügyminiszter közölte a szociáldemokratákkal, hogy a költségvetés csak 1,5 milliárd lej támogatást tud biztosítani.
Románia digitális infrastruktúrája a legjobb a régióban, ám az ország eredményei a leggyengébbek – derül ki a digitalizáció állapotát vizsgáló nemzetközi elemzésből. Van internetünk és vannak számítógépeink, de alig használjuk őket.
Egyre húsbavágóbb kérdés az autósok számára a közel-keleti konfliktusok és az egekbe szökő olajárak miatt: mennyibe kerül száz kilométer? Megdöbbentő számítások látnak napvilágot.
Egyre közeledik a munkálatok vége az észak-erdélyi autópálya több szakaszán is, már elkezdték az aszfaltozást a nádasszentmihályi völgyhídon.
Jelentősen rontotta Románia idei gazdasági kilátásait a Nemzetközi Valutaalap (IMF): a korábban várt növekedés helyett immár a bruttó hazai termék (GDP) 0,5 százalékos zsugorodásával számol, miközben az infláció is magasabb lehet a korábban becsültnél.
A Rail Port Románia legnagyobb szárazföldi intermodális terminálja, a kürtösi pedig a nyugati régió egyetlen vámszabad övezete.
Három hónapnyi deflációt követően, az augusztusi 6,17 százalékról szeptemberben 6,61 százalékra nőtt az éves infláció Romániában – közölte kedden az Országos Statisztikai Intézet (INS).
Mire egy termék a gyártósorról a bevásárlókosárba kerül, az ára többször is változhat.
Romániában drágultak 2025-ben a leggyorsabb ütemben a lakások európai összevetésben – derül ki Deloitte Property Index 2026 éves elemzésből.
Alkalmassá kell tenni napelemek fogadására is az új épületeket az Európai Unió irányelve szerint, azonban Románia – akárcsak a többi tagország – még nem teljesítette az elvárásokat, ezért az EU kötelezettségszegési eljárást indított.
Az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét betöltő Írország javaslatot mutatott be szombaton, amely szerint több mint 140 milliárd euróval csökkentenék az EU következő, 2028-tól érvényes hétéves költségvetését.
szóljon hozzá!