
Fotó: Veres Nándor
A román gazdaság problémáira világít rá a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OEECD) által pénteken kiadott jelentés, amely megoldási javaslatokat is megfogalmaz.
2022. január 28., 12:322022. január 28., 12:32
2022. január 28., 14:192022. január 28., 14:19
Az Economedia.ro gazdasági hírportál által szemlézett dokumentum – mint ismeretes – azt követően látott napvilágot, hogy az OECD tanácsa kedden úgy döntött, megkezdi a csatlakozási tárgyalásokat Romániával.
A jelentés első megállapítása szerint ugyan a román gazdaság gyorsan magához tért, a kockázatok továbbra is nagyok, főként az újabb járványhullám miatt. Az OECD szakértői ezért
Arra is ráirányítják ugyanakkor a figyelmet, hogy bár alacsony az államadósság, gyorsan nőtt, ami egyebek mellett azért is káros, mert növeli a finanszírozási kockázatokat. Erre megoldás lehet szerintük, hogyha a politikum egy hiteles középtávú stratégiát dolgozna ki, és fokozatosan csökkentené a deficitet.
A OECD szakértői felróják azt is, hogy nem elég hatékony az európai uniós források lehívása, majd azt ajánlják a romániai hatóságoknak, hogy ültessék hatékonyan gyakorlatba a Next Generation EU nevű helyreállítási csomagot.
Az állami támogatási programok lezárást követően valószínűleg nőni fog ugyanakkor a rosszul teljesítő hitelek aránya, mivel egyes vállalkozások nagyon eladósodottak – fogalmazza meg a dokumentum, ami szerint ezt azzal lehetne orvosolni, ha megkönnyítenék az adósságok újraütemezését.
A jelentés a nyugdíjrendszer gondjaira is ráirányítja a figyelmet. Emlékeztet, a kormány az országos helyreállítási terv (PNRR) keretében nekilátott a rendszer új alapokra állításának, hogy biztosítsa annak fenntarthatóságát. Az OECD azt ajánlja a bukaresti hatóságoknak,
Azt is javasolják, hogy a nyugdíjrendszer anyagi fenntarthatósága érdekében gondolják újra a juttatás kiszámítását, elkerülve egyúttal az időskori szegénységet.
A dokumentum arra is kitér, hogy alacsonyak a költségvetési bevételek, mivel alacsony az adófizetési hajlandóság, ez pedig gyengíti a rendszer fenntarthatóságát. Az OECD szerint ugyanakkor van még tér adóemelésekre és az adóalap szélesítésére. Példaként a tulajdonra kivetett adót említik. Javaslatot tesznek az adóhatóság korszerűsítésére és digitalizációjára, ami által javulhatna az adóbegyűjtés hatékonysága. Emellett az általuk nem hatékonynak nevezett alacsony adókulcsok megszüntetését ajánlják.

A kormány arra fókuszál jelenleg, hogy a programjába foglaltaknak megfelelően növelje a romániai lakosság életszínvonalát, és arra törekszik, hogy kifizethető adókat vessen ki – nyilatkozta pénteken Nicolae Ciucă miniszterelnök.
A vártnál kevesebb áramot fogyasztott a romániai lakosság csütörtökön, miután a Duna alacsony vízállása miatt kényszerűen leállt a cernavodai atomerőmű 2. blokkja is – derül ki az adatokból.
Augusztus 16. és 31. között ideiglenesen 20 százalékkal csökkentik a gázolaj jövedéki adóját a nemzetközi árak jelentős emelkedése miatt.
Jelentős változás előtt áll a tejipar: az Európai Unió új csomagolási szabályai miatt a feldolgozóknak fokozatosan át kell alakítaniuk a tej, a joghurt, a tejföl, a vaj és a sajtok csomagolását.
A jelenlegi szabályozás alapján nem igényelhetik vissza az érintettek a nyugdíjukból levont egészségbiztosítási járulékot (CASS), ezért erre vonatkozó kérelmet sem érdemes benyújtaniuk a területi nyugdíjpénztárakhoz.
Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.
Stabil az országos villamosenergia-rendszer, a működés a megszokott rendben zajlik, és nem fenyeget kockázat a folyamatos országos áramellátásban azt követően sem, hogy csütörtökön ellenőrzött módon leállították a cernavodai atomerőmű 2-es blokkját.
A Román Nemzeti Bank (BNR) 5,5 százalékról 6,1 százalékra emelte az idei év végére vonatkozó inflációs előrejelzését, 2027 végére pedig a korábbi 2,9 százalék helyett 3,4 százalékos inflációval számol – közölte csütörtökön Mugur Isărescu jegybankelnök.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök szerint a következő két hétben kiemelt feladat a helyreállítási terv (PNRR) keretében finanszírozott beruházások befejezése és átvétele.
Új hitelgarancia-program segítheti a romániai mezőgazdasági vállalkozásokat az üzemanyag- és szállítási költségek finanszírozásában.
Az infláció 2,26 százalékpontos csökkenése nem a gazdaság javulását jelzi, csupán egy matematikai korrekció – értékelt szerdán az Agerpresnek Flavius Valentin Jakubowicz, a Romániai Pénzügyi-Banki Elemzők Egyesületének (AAFBR) elnöke.
szóljon hozzá!