
Fotó: Székelyhon
A villanyszámláknak 2026 második felétől csökkenniük kellene – jelentette ki hétfő este Ilie Bolojan miniszterelnök.
2025. szeptember 30., 11:012025. szeptember 30., 11:01
A kormányfő a Digi24-nek nyilatkozva elmondta, hogy
„Nagyon olcsó áramot tudunk majd tárolni délben, amit este felhasználhatunk” – magyarázta az Agerpres szerint.
Bolojan
Közlése szerint a beruházás 95 százalékban már megvalósult, de másodszorra is szerződést bontottak a kivitelezővel.
„Így tíz évet kell várni egy olyan erőműre, amelyet mások két-három év alatt megépítenek” – jelentette ki, hozzátéve, hogy Romániának hőerőművekbe kell befektetnie, mert vannak gáztartalékai.
Elmondta azt is, hogy a 40-50 évvel ezelőtt a hő- vagy vízerőművek viszonylag folyamatosan termeltek energiát. Az amortizálódott vagy környezetszennyező létesítményeket időközben bezárták, és mivel késik a pótlásuk, Romániának nincs elegendő termelési kapacitása – magyarázta, hozzátéve, hogy ezen segít a napelemes rendszerek elterjedése és a szélenergia felhasználása.
Románia digitális infrastruktúrája a legjobb a régióban, ám az ország eredményei a leggyengébbek – derül ki a digitalizáció állapotát vizsgáló nemzetközi elemzésből. Van internetünk és vannak számítógépeink, de alig használjuk őket.
Egyre húsbavágóbb kérdés az autósok számára a közel-keleti konfliktusok és az egekbe szökő olajárak miatt: mennyibe kerül száz kilométer? Megdöbbentő számítások látnak napvilágot.
Egyre közeledik a munkálatok vége az észak-erdélyi autópálya több szakaszán is, már elkezdték az aszfaltozást a nádasszentmihályi völgyhídon.
Jelentősen rontotta Románia idei gazdasági kilátásait a Nemzetközi Valutaalap (IMF): a korábban várt növekedés helyett immár a bruttó hazai termék (GDP) 0,5 százalékos zsugorodásával számol, miközben az infláció is magasabb lehet a korábban becsültnél.
A Rail Port Románia legnagyobb szárazföldi intermodális terminálja, a kürtösi pedig a nyugati régió egyetlen vámszabad övezete.
Három hónapnyi deflációt követően, az augusztusi 6,17 százalékról szeptemberben 6,61 százalékra nőtt az éves infláció Romániában – közölte kedden az Országos Statisztikai Intézet (INS).
Mire egy termék a gyártósorról a bevásárlókosárba kerül, az ára többször is változhat.
Romániában drágultak 2025-ben a leggyorsabb ütemben a lakások európai összevetésben – derül ki Deloitte Property Index 2026 éves elemzésből.
Alkalmassá kell tenni napelemek fogadására is az új épületeket az Európai Unió irányelve szerint, azonban Románia – akárcsak a többi tagország – még nem teljesítette az elvárásokat, ezért az EU kötelezettségszegési eljárást indított.
Az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét betöltő Írország javaslatot mutatott be szombaton, amely szerint több mint 140 milliárd euróval csökkentenék az EU következő, 2028-tól érvényes hétéves költségvetését.
szóljon hozzá!