Hirdetés

A magas árak miatt hirdetnek bojkottot Romániában és Magyarországon is jelenlevő üzletláncok ellen Horvátországban

Képünk illusztráció •  Fotó: Rostás Szabolcs

Képünk illusztráció

Fotó: Rostás Szabolcs

Az Európai Fogyasztói Központ által indított „Halo, inspektore” nevű horvát Facebook-csoport újabb bojkottra hívta fel az állampolgárokat Horvátországban a magas árakat alkalmazó boltok ellen – írta a Jutarnji List című horvát napilap csütörtökön.

MTI

2025. január 30., 13:322025. január 30., 13:32

Josip Kelemen, a platform létrehozója elmondta: csütörtöktől egy hétig három üzletláncot bojkottálnak: az Eurospint, a Lidlt és a DM-et. Emellett az összes kiskereskedelmi üzletláncban forgalmazott szénsavas üdítőre, palackozott vízre és mosogató-, valamint mosószerre is bojkottot hirdettek hét napra.

Pénteken a múlt hetihez hasonló akcióra készülnek,

Hirdetés

azt kérik a polgároktól, hogy semmit ne vásároljanak a boltokban, de a kávézókban, éttermekben és benzinkutakon sem, hogy felhívják a figyelmet az indokolatlan áremelkedésekre.

Josip Kelemen közölte: a következő héten másik három üzletláncra terjesztik ki a bojkottot, és nem állnak le addig, amíg kereskedők nem engednek az árakból.

Hozzátette, hogy a múlt heti bojkott után több mint 2500 termék árát csökkentették a kereskedelmi láncok, és 50 százalékos engedményeket hirdettek olyan árucikkekre, amelyek eddig csak 20–30 százalékkal voltak leárazva.

A horvát adóhivatal adatai szerint az említett egynapos bojkott eredményeként a múlt pénteken a kiskereskedelemben több mint ötven százalékkal csökkent a forgalom

az egy héttel korábbi péntekhez képest. és 30–40 százalékos zsugorodás volt tapasztalható a webáruházak eladásában is.

A horvát üzletláncok eddig nem nyilatkoztak a bojkottról, a Horvát Munkaadók Szövetsége (HUP) ugyanakkor közölte: nem támogatja az akciót. Rámutattak, hogy az elmúlt két évben a gazdaság növekedéséhez nagyrészt az egyéni fogyasztás járult hozzá.

Idézet
Amennyiben a bojkott folytatódik és a lakosság egész évben csökkenti a kiadásait, a bruttó hazai termék (GDP) növekedési üteme jelentősen csökkenhet, vagy akár recesszió is kialakulhat

– mondta Hrvoje Stojic, a HUP vezető közgazdásza.

Más gazdasági elemzők szerint ugyanakkor jelentős fogyasztáscsökkentés nélkül – legyen annak oka gazdasági válság, vagy változások a vásárlók fogyasztói magatartásában - a kereskedőknek nem lesz gazdasági motivációja arra, hogy csökkentsék az árakat.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 10., hétfő

A nyugdíjkorhatár nő, de a várható élettartam nem követi, legalábbis Romániában

Az európai államok közel kétharmada készül emelni a férfiak nyugdíjkorhatárát, háromnegyedük pedig a nőkét is a 2060-as évek végéig a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet Pensions at a Glance 2025 című jelentésén alapuló tanulmány szerint.

A nyugdíjkorhatár nő, de a várható élettartam nem követi, legalábbis Romániában
Hirdetés
2026. augusztus 10., hétfő

Nagyváradra költöztetheti angliai gyárát egy japán cég

A Nidec japán villanymotorgyártó vállalatfontolóra vette, hogy Nagyváradra költöztesse a brit Andover városában található, több mint 60 éve ott működő Control Techniques Dynamics nevű gyárát.

Nagyváradra költöztetheti angliai gyárát egy japán cég
2026. augusztus 10., hétfő

Alacsonyabb gáztartalékok, magasabb árak: mire számíthat Románia a télen?

Románia a 2026–2027-es fűtési szezonban feszültebb helyzetet fog tapasztalni a gázpiacon – kongatta meg a vészharangot Dumitru Chisăliţă, az Intelligens Energia Egyesület (AEI) elnöke.

Alacsonyabb gáztartalékok, magasabb árak: mire számíthat Románia a télen?
2026. augusztus 10., hétfő

A pénzügyminiszter elmondta, mikor kezdhetjük azt érezni, hogy talpra állt a gazdaság

A gazdasági helyzet ősszel kezdhet javulni, az infláció csökkenésével párhuzamosan – jelentette ki Alexandru Nazare pénzügyminiszter.

A pénzügyminiszter elmondta, mikor kezdhetjük azt érezni, hogy talpra állt a gazdaság
Hirdetés
2026. augusztus 08., szombat

Sürgős adócsökkentésekkel fakasztanának energiát a válságban a napelemesek

Ágazati adócsökkentést követel a szárazság okozta energiaválság ismeretében a napelemipari szereplők szövetsége, nem sokkal azután, hogy a prosumerek érdekképviselete egyenesen nulla százalékos áfa bevezetésére szólította fel a kormányt.

Sürgős adócsökkentésekkel fakasztanának energiát a válságban a napelemesek
2026. augusztus 08., szombat

Kedvezőbb üzemanyagárak fogadják a hétvégén tankolókat

Enyhe csökkenést mutatnak szombaton az üzemanyagárak Romániában, folytatva az egy nappal korábbi tendenciát. Az „árfelszusszanás” az egymást követő, rekordértékeket eredményező áremelkedések időszakát követi.

Kedvezőbb üzemanyagárak fogadják a hétvégén tankolókat
2026. augusztus 08., szombat

Újabb hitelminősítő „kegyelmezett meg” Romániának

Megerősítette Románia „BBB3” szintű, befektetésre ajánlott adósbesorolását, változatlanul negatív kilátás mellett a Moody's Ratings. Rövid idő elteltével a Moody's a második nemzetközi hitelminősítő, amely nem sorolja bóvli kategóriába Románia gazdaságát.

Újabb hitelminősítő „kegyelmezett meg” Romániának
Hirdetés
2026. augusztus 07., péntek

Bár Romániában az egyik legalacsonyabb a minimálbér, a vásárlóerő tekintetében sokkal jobban áll

Románia továbbra is az EU legalacsonyabb minimálbérrel rendelkező országai közé tartozik. Ha azonban azt vizsgáljuk, hogy egy minimálbérből az adott országban mennyit lehet vásárolni, a romániai munkavállalók helyzete jóval kedvezőbb.

Bár Romániában az egyik legalacsonyabb a minimálbér, a vásárlóerő tekintetében sokkal jobban áll
2026. augusztus 07., péntek

Meglepetés a töltőállomásokon: csökkentek az üzemanyagárak

Miután csütörtökön a standard gázolaj ára alulról súrolta a 11 lejes szintet, és a benzinért is elkértek 9,59 lejt, pénteken árcsökkenést láthattunk több nagyobb töltőállomásláncnál.

Meglepetés a töltőállomásokon: csökkentek az üzemanyagárak
2026. augusztus 07., péntek

Transelectrica: sikerült az előre becsültnél és az előző évekhez képest kevesebb áramot fogyasztani a hónap eleje óta

Az országos villamosenergia-hálózat (SEN) teljes fogyasztása a 20–22 óra közötti időintervallumban akár körülbelül 300 MW-tal is csökkent augusztus 1-jétől, amikor energetikai veszélyhelyzetet hirdettek Romániában.

Transelectrica: sikerült az előre becsültnél és az előző évekhez képest kevesebb áramot fogyasztani a hónap eleje óta
Hirdetés
Hirdetés