
Az RMGE Maros szervezet tavalyi díjtáadó rendezvényén, a Bekecs-tetőn
Fotó: Makkay József
Megkerülhetetlennek tartják a szövetkezést azok a gazdák és agrárszakemberek, akiket Pro Agricultura Transilvaniae díjjal jutalmazott idén a Romániai Magyar Gazdák Egyesületének (RMGE) Maros megyei szervezete. A Krónikának nyilatkozó kitüntetettek szerint a közös értékesítés nélkül reménytelen a kisgazdák boldogulása.
2021. október 01., 18:482021. október 01., 18:48
2021. október 02., 08:522021. október 02., 08:52
Harmadik alkalommal osztotta ki idén a harmincegy éves múltra visszatekintő Romániai Magyar Gazdák Egyesületének (RMGE) Maros megyei szervezete a Pro Agricultura Transilvaniae díjait a szovátai gazdanap keretében.
Fazakas Miklós, az RMGE Maros elnöke a Krónikának elmondta: az évente kiosztásra kerülő 10 díj odaítéléséről a szervezet elnöksége dönt. A kitüntetettek között nem csak Maros megyeiek vannak, hanem Erdély más részeiből, sőt az anyaországból is díjaznak agrárszakembereket. „A díj odaítélésének fő szempontja, hogy a kitüntetést olyan személy kapja, aki az elmúlt évtizedek során segítette a helyi gazdaközösségek munkáját, a sikeres magyar nyelvű szakoktatást, illetve a más gazdaszervezetekkel történő együttműködést” – nyilatkozta lapunknak Fazakas Miklós agrárvállalkozó, a Maros megyei gazdaegyesület elnöke.
A kitüntetettek között szerepel Maros megye legismertebb gazdakörének, a héderfájainak az elnöke, Bancsi András gazdálkodó is, aki nyolc évvel ezelőtt szervezte meg a közös tejfelvásárlást és értékesítést. Igaz, a kezdeti 350 tejelő szarvasmarhából mára csak 100 maradt a gazdakör állattartó gazdáinak tulajdonában, de a közös tejértékesítés nélkül teljesen felszámolódott volna a helyi tehéntartás, ahogyan ez a legtöbb erdélyi faluban megtörtént.
– fogalmazott a Krónikának Bancsi András marosszéki gazdálkodó. A gazdaköri elnök szerint a helyi összefogással biztosított tejbegyűjtés és értékesítés minden faluközösség számára jó megoldás lenne, mégis kevesen vállalják.
Amikor a szarvasmarhatartók egyesületének legutóbbi erdélyi fórumán, Brassóban beszámolt gazdaköri tevékenységükről, a román gazdaegyesületek vezetői is követendő példaként ajánlották a héderfájai kezdeményezést az erdélyi tehéntartó kisgazdák számára. Bancsi András szerint ez az egyetlen módja annak, hogy a tejfeldolgozó cég az egyéni kistermelőknek ajánlott árnak akár a dupláját fizesse a gazdakörnek a helyi tejcsarnok hűtőtankjaiban összegyűjtött tejért.
A gazdákkal kötött szerződés értelmében a gazdakör bankszámlájára átutalt tejpénzhez valamennyi gazda idejében hozzáfér. Az elnök szerint így sem túl magas a tej felvásárlási ára, de ha a gazdák egyénileg értékesítenék, már rég abbahagyták volna, olyan keveset kapnának érte. Bancsi András hasonló megoldást ajánl a gazdakör zöldség- és szőlőtermesztéssel foglalkozó tagjai számára is. Meglátása szerint csak nagy mennyiségű terménnyel lehet jó árat kialkudni a kereskedőknél és feldolgozóknál.
Thiesz Rezső kertészmérnök, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem marosvásárhelyi Kertészmérnöki Karának nyugalmazott oktatója is a Maros megyei gazdaegyesület egyik idei kitüntetettje. A Segesváron élő agrárszakember hosszú éveken át előadója volt az RMGE Maros kertészeti szaktanfolyamainak, ahol Maros megyéből sok száz gazda kapott oklevelet. Az oktató szerint a Marosvásárhelyen meghonosított őszi, téli és kora tavaszi gazdatanfolyamok iránt nagy az érdeklődés, mert
„Sok oktató szervezet megpályázza az uniós forrásokat, aztán tessék-lássék módon megtartják a tanfolyamokat, de a hangsúly a diplomaosztáson van. Nálunk ez már az elején másként indult. A gazdaegyesület néhai elnöke, Csomós Attila agrárszakemberként komolyan vette a tanfolyamok megszervezését. Minden előadó részletes tanrendet kellett készítsen, és számonkérte a betartását. A kilencvenes években meghonosított rend jellemzi ma is a gazdaképzésünket” – magyarázza Thiesz Rezső, aki gyümölcstermesztési ismereteket oktat a gazdáknak.
A marosszéki szakember napjaink mezőgazdaságában a gondok fő okát a gazdák szervezetlenségében látja.
Ennek hiányában a viszonteladók aprópénzért vásárolják fel a kisgazdák terményét, amelyet aztán többszörös áron adnak tovább. Thiesz Rezső ezt az utat vakvágánynak tartja, szerinte a zöldség- és gyümölcstermesztésben a talpon maradáshoz és a hosszabb távú boldoguláshoz hűtőházak kellenek, amit csak közös összefogással, pályázással, szövetkezeti keretben lehet tető alá hozni. Az egy-két hektáron zöldséget vagy gyümölcsöt termelő gazdának akkor van esélye jó áron értékesíteni terményeit, ha nagy mennyiséget kínál a többi gazdával összefogva.
Az RMGE Maros szakoktatója azzal is tisztában van, hogy a szövetkezés terén ördögi körben mozgunk. A romániai egyetemek hiába képeznek sok mezőgazdasági szakembert, mert a közösségi önszerveződés terén hiányoznak a mérnökök. Példaként a községi szinten fenntartott agrárkamarai alkalmazottakat említi, akik érdemleges munkát nem végeznek a gazdaközösségekben: a megyei mezőgazdasági hivatalok és a bukaresti agrártárca számára gyártanak fölösleges statisztikákat.
amelyeket a bukaresti kormánynak támogatnia kell. Ha alulról nincs kezdeményezés, felülről ezt nem lehet megvalósítani. Szövetkezeti értékesítés nélkül pedig azok a gazdák is felhagynak a földműveléssel, akik eddig kitartottak. Egyéni piacolásból, kevés terménnyel ugyanis nem lehet eltartani a családot” – érvelt lapunknak Thiesz Rezső kertészmérnök.
2025 októberéhez képest novemberben 2,2 százalékkal 5615 lejre nőtt a nettó átlagbér Romániában – közölte pénteken az Országos Statisztikai Intézet (INS).
Miközben Bulgária a jelenlegi ütemben 30 év múlva fogja befejezni tervezett autópályáit, Románia új rekord előtt áll a sztrádaépítés terén – állítja párhuzamba a két szomszédos ország közúti infrastrukturális megvalósításait a bolgár Sega hírportál.
Jelentősen, 35 százalékkal emelkedett a földgáz ára a Román Árutőzsdén, amivel az árszint meg is haladta az európai piaci szintet. Mindez pedig nem túl kecsegtető olyan körülmények között, hogy a kormány arra készül, hogy megszünteti az ársapkát.
Cseke Attila fejlesztési miniszter szerdán kijelentette, hogy a közigazgatási intézkedéscsomagról szóló törvénytervezetet a kormánykoalícióban fogják véglegesíteni.
Új lehetőség nyílik a virág- és gyógynövény-termesztők előtt: az uniós csatlakozás óta először külön pályázati konstrukció támogatja az ágazat beruházásait. A DR–18-as intézkedés akár 100 ezer euró vissza nem térítendő támogatást kínál gazdaságonként.
Elkezdődött a 2026-os évi állami költségvetés előkészítése – jelentette be Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes szerdán a Facebook-oldalán.
A novemberi 9,76 százalékról tavaly decemberben 9,69 százalékra csökkent az éves infláció Romániában – közölte szerdán az Országos Statisztikai Intézet (INS).
A fejlesztési minisztérium honlapján kedd este közzétett törvénytervezet szerint 2026-ban a központi közigazgatásban a 2025-ös szinthez képest 10 százalékkal csökkennek – az alapbérek érintése nélkül – a személyi jellegű kiadások.
A helyi adók „általában” körülbelül 70 százalékkal nőnek, és bár ez az arány magasnak tűnhet, valójában az ingatlanok után fizetett összegek nem túl magasak, ha összehasonlítjuk őket más európai uniós országok ingatlanadóival – vélekedik Ilie Bolojan.
Megszűnik a „vakon” zajló bértárgyalás az Európai Unió egész területén: 2026 júniusától az álláshirdetésekben kötelező lesz feltüntetni a fizetési sávokat.
szóljon hozzá!