– Két évre rá, tizenhárom évesen pedig országos bajnok lettél.

– Akkor nem is tudatosult bennem, hogy ez az egész mi is. Nekem még az egész a játékot jelentette. Nem fogtam fel, hogy azért vagyok a pálya mellett, neveznek a versenyekre, hogy fejlődjek, hiszen legjobban így kapod meg a kellő löketet.

– Úgy belejöttél, hogy azóta csak nyered a versenyeket. Hétszeres országos bajnok vagy, ebből öt címet az ifjúságiak között nyertél, tavaly a felnőtteknél párosban, idén pedig egyéniben is aranyérmes lettél.

– Ég és föld a különbség, hogy milyen játékos voltam, amikor először lettem aranyérmes, illetve most hol tartok. Főleg a hozzáállás tekintetében. Az elején egy héten egyszer edzettem, most már amikor egy versenyre készülünk, kétnaponta tréningek vannak. A csendes időszakban is legalább heti kétszer edzünk.

– Jó évad volt, hiszen az egyéni elismerések mellett a Székelyudvarhelyi Septimia Sport Klub csapatával feljutottatok a Szuperligába. Mennyivel másabb az egyéni diadal, mint a csapatverseny?

– Valóban, én is hozzájárultam ahhoz, hogy a klub jövőre a legjobbak között szerepeljen, összességében kétszázas feletti átlagom volt. Igaz, én nem leszek ott a Szuperligában, mivel egy cserediákprogram révén egy évet az Egyesült Államokban töltök. Visszatérve, másabb is, meg nem is. Van, amikor a csapatküzdelmeknél az ellenfelek között van olyan, akit mindenképp le akarok győzni, akkor ott is egyéniben gondolkodom. De más, amikor a klubnak gyűjtöd a pontokat, egymást segítjük, biztatjuk. Ez pedig nagyon sokat jelent. 

Ember vagy, kicsit megremeg a kezed, a vállad elmozdul, rosszul lépsz, a golyó pedig nem ott megy, ahol tarolnia kellene. Ki kell kapcsolnod mindent, tiszta fejjel kell játszani. Nekem ez megy. Mindegy, hogy a suliban, otthon valami nem úgy történt, ahogy szerettem volna, amikor lejövök a bowlingpályára, akkor megszűnik minden, és csak ez van.

– Versenyeken is így történik?

– Igen, ez az egyik erényem, hogy amit el szeretnék érni, arra nagyon rá tudok koncentrálni. Ha éppen a bowlingról van szó, akkor arra, amikor valami vizsgát írunk, akkor arra.

– Úgy fest, hogy a bowling Romániában inkább hobbi, mintsem sportág. Vagy hogy is van, ez egy sport?

– Ez egy sport, senki ne vitassa. Megdolgozom a sikerekért, van, amikor izomlázam van, annyit edzek a foglalkozásokon, a versenyeken pedig keményen leizzadok. Nagyon ideges vagyok, amikor a versenyekre megyek. Ha összehasonlítjuk, ugyanez van fociban, vagy akár kézilabdában is.

Eddig őt követtem mindenhol, ahol lehetett, néztem a játékát, a meccseit, hogy miként is él egy profi játékos. Most pedig írt nekem, hogy gyere, várunk. Hozzátette, amikor elvégzem a középsulit, akkor edzene engem.

– Hova fejlődnél, mi az, amit elérnél?

– Lehet, hogy kissé nagyképűnek hangzik, de az van, hogy Románia meg van hódítva. Most tovább kellene lépnem. A tengerentúlon más lesz az egész, komolyabbak a pályák, az edzéstervek, teljesen más ott a bowling. Tehát ez nekem egy óriási lehetőség, amit meg kell ragadnom. Összességében az kellene, hogy a világversenyeken, az Európa-bajnokságokon, a vébéken jól teljesítsek, ne csak valahol a középmezőnyben legyek. Hogy mondják majd azt: a román bowlingjátékosok is jók.

– El tudod képzelni, hogy a bowlingból élj meg?

– Magasabb szintre kellene lépni. Profiként meg lehet élni ebből a sportágból, de nagyon magas szinten kell űzni. Az utóbbi években Romániában is érezhető egy kisebb fejlődés, a Septimia SK-nál is elkezdődött az ifjúságiakkal való foglalkozás, jön tehát az utánpótlás, ha több játékos lesz, akkor sokkal több jó mérkőzést lehet játszani, az pedig mindenkinek jó.