Hirdetés

Magyarok a legtehetségesebb britek

Megnyerte a Britain’s Got Talent (BGT) brit televíziós tehetségkutató vetélkedősorozat szombat esti döntőjét a magyar Attraction látványszínház. Az árnyékkal játszó Attraction a hatalmas sikert követően hazaért Budapestre.

EN-összeállítás

2013. június 14., 12:142013. június 14., 12:14

Az Attraction a BGT végső megmérettetésének 11 szereplője közül a legtöbb közönségszavazatot kapta. A világ egyik legnagyobb ilyen jellegű show-műsorában aratott diadallal 250 ezer font pénzjutalom jár, és a társulat jogot nyert arra is, hogy részt vegyen az idei királyi varietén, ahol az uralkodócsalád tagjai, köztük II. Erzsébet királynő előtt léphet fel.

Csák János, Magyarország londoni nagykövete az eredményhirdetés után, a műsorban bejátszott élő telefonhívásban köszönte meg a brit közönség támogatását. Az együttes, amely az ITV kereskedelmi televízión sugárzott vetélkedő történetének első magyar döntőse és nyertese, Edward Elgar hazafias dala, a Land of Hope and Glory zenéjére adta elő bravúros árnyjátékra épülő, kétperces produkcióját. Az előadás Nagy-Britannia utóbbi évtizedeinek történelmi eseményei, kiemelkedő politikai személyiségei és az uralkodó előtt tisztelgett. Először Sir Winston Churchill néhai miniszterelnök, a világháborús győztes alakja elevenedett meg. Közben bejátszották a legismertebb és leggyakrabban idézett mondatot – „We shall fight them on the beaches” – Churchill 1940-ben elhangzott híres parlamenti beszédéből, amelyben a kormányfő hitet tett amellett, hogy Nagy-Britannia soha nem adja fel a küzdelmet a náci Németország ellen, és harcolni fog ellene tengeren, tengerpartokon, szárazföldön, hegyekben és városokban. Utána elhangzott Churchill történelmi bejelentése a II. világháború európai hadszínterein aratott győzelemről. Ezután a tavaly nyári londoni olimpiai játékok emléke elevenedett meg az előadásban: az árnytáncosok kialakították az olimpia ötkarikás szimbólumát, miközben David Cameron brit miniszterelnök megnyitóbeszédének egy részlete hallatszott. A következő jelenetben a társulat II. Erzsébet királynő koronázásának idei, 60. évfordulójáról emlékezett meg, kialakítva az uralkodó árnyfiguráját és a koronázás pillanatát. A záróképsor a brit oroszlánt ábrázolta, a közönség  ovációja közepette. Simon Cowell, a Britain’s Got Talent producere, a zsűri elnöke az előadás után kijelentette: el sem tudta volna képzelni az idei döntő ennél jobb befejezését.

Szűcs Zoltán, az együttes alapítója és vezetője közölte: ez volt a csapat eddigi legfontosabb előadása. „A brit közönségnek szeretnénk köszönetet mondani ezzel az előadással” – tette hozzá, utalva arra, hogy a társulat az utolsó elődöntőből a legtöbb közönségszavazattal jutott a június 8-i, szombat esti döntőbe. Szűcs Zoltán az eredményhirdetés után – a műsorvezető kérdésére, hogy mire fordítják a 250 ezer fontos fődíjat – kijelentette: erre még nem tud válaszolni, a társulat számára most az a legfontosabb, hogy előadhatják produkciójukat a brit királyi család tagjai előtt.
A társulat azóta hazaért Budapestre: június 10-én éjjel a Liszt Ferenc reptérre érkeztek, ahol sajtótájékoztatót tartottak az egyetlen számukra engedélyezett magyarországi sajtószereplésként. A 2004-ben alapított Attraction vezetője, az Hip Hop Boys együttes egykori tagja történelmi sikerként értékelte teljesítményüket. „Mindenki rengeteget tett bele, hogy ezt a sikert elérjük, hihetetlen dolog, ami velünk történt, nagyon-nagyon szép. Történelmet írtunk. A BGT történetének fontos mérföldköve ugyanis: ez volt a hetedik széria, és az első, ahol külföldi produkció nyert. Fantasztikus élmény ez számunkra. Kimentünk a városba, az angol emberek odajöttek, gratuláltak. Ez nagyon-nagyon jó érzés volt számunkra. Az, hogy a brit közönség szavazott ránk, hatalmas nagy dolog. Nagyon vártuk már azt, hogy visszajöjjünk és itt legyünk Magyarországon. A médiának most kicsit jobban kinyílhat a szeme az irányban, hogy jobban odafigyeljünk a tehetségeinkre és kicsivel nagyobb teret kapjanak és nagyobb nyilvánosságot” – fejtette ki Szűcs Zoltán, aki arra számít, hogy végre teljes munkakörben folytathatják eddigi hobbijukat és bővíthetik a társulatot is.

Az Attraction egyébként Magyarországon is kipróbálta atehetségkutatós szereplést: aCsillag születikben nem juttatta őket messzire a zsűri, és a műsor német változatában sem értek el olyan kimagasló sikert, mint a szigetországban.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 17., vasárnap

Nyomor vagy jólét? – Erdélyből nézve másképp fest Magyarország

,,Ez egy következmények nélküli ország, ahol mindent ellopnak” – mondogatta az utóbbi időben szomszédom magyarországi unokatestvére, akiről utólag kiderült, hogy jobban él, mint sokan közülünk Erdélyben.

Nyomor vagy jólét? – Erdélyből nézve másképp fest Magyarország
Hirdetés
2026. május 14., csütörtök

Nem átvonultak, hanem uralták a vidéket: újraírhatják az avarokról való eddigi ismereteinket a temesvári sírfeltárások

Temesvár mellett feltárt avar lovas harcos sírok újraírhatják a térség avar múltjáról alkotott eddigi ismereteket. A leletek szerint az avar elit nemcsak jelen volt a Bánságban, hanem katonai és gazdasági ellenőrzést is gyakorolhatott.

Nem átvonultak, hanem uralták a vidéket: újraírhatják az avarokról való eddigi ismereteinket a temesvári sírfeltárások
2026. május 12., kedd

Nem hoznak fagyot a fagyosszentek, de hétvégén megérkezik a tartós eső

A következő három napban a néphagyományból ismert fagyosszentek idén nem hozzák „igazi formájukat”: a meteorológiai előrejelzések szerint Erdély legnagyobb részén nem kell fagyra számítani.

Nem hoznak fagyot a fagyosszentek, de hétvégén megérkezik a tartós eső
2026. május 10., vasárnap

„Egy kalotaszegiből sose lesz japán” – Lázár Attila Japánban él, és erdélyi ételeken keresztül mesél arról, honnan jön

Egy japán kisváros művelődési házában erdélyi ételek főnek: tyúkhúsleves, pörkölt, töltött káposzta kerül az asztalra, a falakon kalotaszegi minták, a konyhában pedig egy olyan ember dolgozik, aki mindezt nem tanulta, hanem hozta magával.

„Egy kalotaszegiből sose lesz japán” – Lázár Attila Japánban él, és erdélyi ételeken keresztül mesél arról, honnan jön
Hirdetés
2026. május 08., péntek

Bolojan: feláldozott mártír vagy a megújulás és a reform jelképe?

Az e heti fejlemények ismét csak bizonyították, hogy nincs olyan súlyos válsághelyzet Romániában, amelyet a politikai osztály ne lenne képes tovább fokozni.

Bolojan: feláldozott mártír vagy a megújulás és a reform jelképe?
2026. május 07., csütörtök

Megérkezik végre az aranyat érő májusi eső Erdélybe

Bár csütörtökön többfelé alakultak ki záporok Erdélyben, a gazdák többsége hiába várt a tartós, kiadós csapadékot. A meteorológiai előrejelzések szerint azonban a hétvégén többfelé megérkezhet az eső.

Megérkezik végre az aranyat érő májusi eső Erdélybe
2026. május 04., hétfő

Haderőfejlesztés: Románia a német iparra fogad, de ez nem mindenkinek tetszik

Erőltetett menetben látott neki a bukaresti kormány a védelmi képességek fejlesztését szolgáló európai SAFE-program végrehajtásának, amelynek keretében közel 17 milliárd euró áll Románia rendelkezésére.

Haderőfejlesztés: Románia a német iparra fogad, de ez nem mindenkinek tetszik
Hirdetés
2026. május 03., vasárnap

„Odaállt a résre”, gyarapodott és erősödött az idén 30 éves Szatmárnémeti-Szigetlankai Református Egyházközség

Lépésről lépésre Isten igéjének a fényében próbál előre haladni a megalakulásának 30. évfordulóját idén ünneplő Szatmárnémeti-Szigetlankai Református Egyházközség, amelyben Rácz Ervin Lajos lelkipásztor szerint megpróbálják összehangolni a generációkat.

„Odaállt a résre”, gyarapodott és erősödött az idén 30 éves Szatmárnémeti-Szigetlankai Református Egyházközség
2026. április 30., csütörtök

Időkapszula a toronyban: hit, kitartás és összefogás kíséri az apahidai református templom építését

Fontos mérföldkőhöz érkezett az apahidai református közösség templomépítése: a Krónika munkatársainak jelenlétében időkapszulát helyeztek el az épülő torony egyik szegletében.

Időkapszula a toronyban: hit, kitartás és összefogás kíséri az apahidai református templom építését
2026. április 30., csütörtök

Van élet a csiperkén túl: pincéből épít vállalkozást egy székelyföldi gombatermesztő

Erdélyben még rétegjelenség a gombatermesztés, de egyre többen látnak benne lehetőséget. A székelyföldi Márton Zoltán gourmet-gombákat termeszt, hírportálunknak arról beszélt, hogyan működik a termesztés, mivel érdemes kezdeni, és meg lehet-e élni belőle.

Van élet a csiperkén túl: pincéből épít vállalkozást egy székelyföldi gombatermesztő
Hirdetés
Hirdetés