Ki menti meg az arameusokat?

Krivánszky Miklós, Brüsszel

Az iraki és szíriai iszlám állam elleni harci tevékenységek intenzívebbé válása némi reményt adhat a helyi muszlimoknak, hogy a szélsőséges iszlamista rendszert sikerül felszámolni. A közel-keleti keresztények számára azonban nem ennyire egyértelmű, hogy visszatérhetnek otthonaikba a háborús helyzet rendeződése után. Erre a tényállásra hívták fel a figyelmet azok az arameus egyházi vezetők, akiknek részvételével május végén immár második alkalommal tartottak a kereszténység aggasztó helyzetének szentelt konferenciát. A házigazda szerepét ezúttal is három EP-képviselő, Hölvényi György, Jan Olbrych és Annie Schreijer-Pierik látta el. Az arameus küldöttséget Mor Nicodemus Daoud Sharaf moszuli ortodox érsek vezette.

Módszeres keresztényüldözés

A konferencia bevezetéseként a hollandiai székhelyű Aramean Movement for the Human Rights emberjogi szervezet elnöke, Aziz beth Aho a nők és gyermekek áruba bocsátásáról beszélt, amelynek szemléltetésére dokumentumfilmet is bemutattak. A megmenekült és kiszabadult áldozatok elmondásai szerint mészárlásokkal, élve elégetéssel, rabszolgapiacokkal, azaz egyöntetű népirtással van dolgunk. Az üldöztetésből szabadult emberek vallomásai szerint a módszeres pusztítás nem a háború eredménye, hanem célzatos, előre megfontolt szándékú megsemmisítése mindannak, ami keresztény.

Az emberjogi szervezet elnöke szerint az európaiak által rosszul értelmezett geopolitikai érdekek nem veszik figyelembe a közel-keleti keresztények helyzetét. Az európaiak döntik el és válogatják meg, hogy kit tekintenek barátnak. Törökország és Szaúd-Arábia milyen garancia a többszínűségre, vetette fel a kérdést a beszélő. A konferencián megjelenő Tajani EP-alelnök rövid hozzászólásában üdvözölte a jelenlévőket és arra utalt, hogy számos országban van jelen a keresztényüldözés: az elnyomó rendszerek nem szeretik az „add meg a császárnak, ami a császáré, Istennek, ami Istené” elvet.

A moszuli érsek arameus áldással nyitotta meg beszédét, majd feltette a kérdést: miért ez a népirtás, miért a sok szenvedés? „Az utolsó főpap vagyok, aki elhagyta Moszult, mert a front háromszáz méterre volt már. Magam mögött hagytam múltunkat és kultúránkat. Évek óta kérdezem, miért nekünk kell fizetnünk a szunnita–síita háborúért, miért kell elveszítenünk becsületünket idegen gazdasági érdekekért? Mindenünket elvették, de Jézust elvenni nem tudják szívünkből” – fakadt ki a főpap. Az iraki egyházi méltóság szerint tudják, hogy kik fegyverezték fel az Iszlám Államot, kik veszik meg lopott olajukat, kik pénzelik az iszlamistákat. Azt is tudják, hogy a nagyhatalmak szatellitrendszere láthatta, amikor a terroristák háromszáz harci járműve érkezett Moszulhoz, de mégsem mozdult senki. „Menekült lettem saját hazámban, családok ezreivel élünk sátortáborokban, senki sem törődik velünk. Ennyire értéktelenek lennénk? A fejlettebb országok sok pénzt költenek az állatok jólétére, nagyobb érték az állat, mint a keleti keresztény, miért kéne ezt elfogadnom? Azelőtt egy diktátor keserítette életünket, örültünk, hogy elment, most tizenkét éve élünk bizonytalanságban, végveszélyben. Azóta sok államfő, diplomata megfordult Irakban, miniszterek jöttek, mentek, ígéreteket kaptunk, de minden maradt a régiben. Mindenki kapott egy részt Irakból, de mi, az őshonos lakosok minden egyezségből kimaradtunk. Pedig mi csak békét akarunk, hogy otthon élhessünk, hogy ne kelljen földönfutóként idegenbe menekülnünk. Vagy segítenek ebben önök, vagy visszavonulnak és nincs szükségünk a demokráciájukra. Senkit nem érdekel az sem, hogy az aleppói püspököt három éve elrabolták. Száz évvel ezelőtt a török genocídium idején nem volt demokrácia, nem léteztek számon kérhető emberi jogok. Most, 2016-ban a nagyhatalmak és a világ szégyene, hogy ez megtörténhetik velünk” – zárta szavait Daoud Sharaf moszuli érsek.

Túszként, fogságban

Zuhri Khazal szíriai atya a Szentlélek áldását kérte a jelenlévőkre és a szíriai legyilkolt keresztények emlékére. Beszámolójában azokról a nehézségekről beszélt, amelyek a fogságba hurcolt, túszként tartott keresztények kiszabadításával járhatnak. A keresztényeket sújtó túszszedést is az emberiesség elleni háborús bűnként kell kezelni, és kilátásba helyezni a felelősségre vonást és büntetést, ami ezeknek a praktikáknak a csökkenéséhez vezethetne, fogalmazott. A főleg fiatalokat sújtó elrablások célja a keresztények megfélemlítése és az otthonaikból való menekülésre kényszerítése. Legutóbb 297 keresztényt sikerült kiváltani, amit a harangok újracsendülése, a tömjénillat és az imádság övezett.

A konferencia nem várt vendége volt a holland külügyminiszter, aki jelezte: nagyon komolyan veszi a helyzetet, és köszönetét fejezte ki a közel-keleti vendégeknek, hogy eljöttek tanúskodni. Ígéretet tett arra, hogy mindent megtesz a helyzet megváltoztatásáért.

Utolsó segélykiáltások

Komoly gondot okoz az a tény is, hogy az ENSZ által fenntartott menekülttáborokban a keresztények helyzete egyre válságosabb, mivel a nagy többségben muzulmán menekültek gyakran ellenségesen lépnek fel velük szemben. Erről is tájékoztatott Severiyos Aldin, az Amaraic Relief International svájci székhelyű segélyszervezet elnöke, aki rendszeresen járja a közel-keleti menekülttáborokat. Legutóbbi útjáról alig pár hete tért vissza. Szerinte a keresztényeknek nem céljuk az elvándorlás, de a térségben és a táborokban elszenvedett állapotok arra ösztökélik az embereket, hogy nekivágjanak a nagyvilágnak.

A fiatalember 2013-ban alapította meg a segélyszervezetet, azt követően, hogy a nagy nemzetközi segélyszervezetek többszöri kérésre sem nyújtottak megfelelő segítséget a bajba jutott közel-keleti keresztényeknek. Nagyszülei az 1915 török keresztényirtás menekültjei voltak, szülei 1970-ben kértek menedéket Svájctól, ő már itt született. Kifejtette: a keleti keresztények a legüldözöttebb vallási közösség a Földön, mindenükből kifosztva, lefejezve, keresztre feszítve, élve eltemetve és majdnem elfeledve. Ezeket a tényeket kérik számon az Európai Parlamentben, Brüsszelben.

„Mit érnek az ENSZ-határozatok, mit tesz az Európai Unió, miért nem vesz róluk tudomást Európa? Nem ugyanazt a hitet valljuk, nem ugyanahhoz a Jézus Krisztushoz imádkozunk?” – záporoztak a kérdések a konferencia résztvevőihez.

Európának kötelessége gondoskodni arról, hogy a a népirtás elkövetőit felelősségre vonják, beleértve Törökországot és Szaúd-Arábiát. A németországi menekülttáborokban is tapasztalható a muszlim menekültek ellenséges magatartása. Dacára a panaszoknak, a hatóságok nem teszik a kötelességüket. Az általa vezetett szervezet célja, hogy a keresztényeket helyben támogassa. Ahol ezt még megtehetik – Homsban, Meskenehben, Aleppóban és Erbilben –, ott keményen dolgoznak, hogy a lakosság legalapvetőbb szükségleteit kielégítsék. Mint fogalmazott, az idő sürget, és ezek lehetnek az utolsó segélykiáltások, a kereszténység bölcsője semmisül meg, ha nem cselekszünk idejében.

Ki bocsátja meg Európának?

Jan Olbrycht képviselő zárszavában kitért arra, hogy nem illendő csak konferenciázni, hanem cselekedni kell. A cselekvéshez azonban mindenekelőtt figyelemfelkeltő tevékenységekre van szükség, és ennek a konferenciának is ez volt a szerepe. Olyan körülmények között, amikor Európa és az európai politikusok álláspontja a közel-keleti kereszténykérdéssel kapcsolatban nem világos. A konfliktus ugyan globális jellegű, de a megoldásokat mindenkinek keresnie kell. „Hány vélemény, hány álláspont jellemzi az Európai Unió 28 tagját ? Itt az ideje elfogadni, hogy az emberi szenvedésekre egyöntetű és világos választ kell adniuk. Be kell vallanom, hogy sokat nem várhatnak az uniótól. Mi, akik az önök oldalán állunk, segítünk. Az önök jelenléte számunkra nagyon fontos, mert szembesít bennünket saját hitványságunkkal. Senki sem bocsátja meg nekünk az önök megsemmisülését, eltűnését” – fogalmazott az Európai Parlament alelnöke.

A konferenciát követő beszélgetések rendjén több résztvevő is megfogalmazta azt a markáns álláspontot, hogy amennyiben a keresztényüldözésben bűnös helyi hatalmakat nem sikerül idejében megfékezni, a Krisztus utáni első században keresztényekké vált arameusok és a többi közel-keleti keresztények hamarosan a történelemkönyvek lapjaira kerülnek.