Bayern München: tripla vagy semmi

Mia san mia! – latinos hangzása ellenére a szlogennek nincs köze a Római Birodalomhoz, annak harcos szelleméhez, győzelmi megszállottságához viszont annál inkább. A felkiáltás ízes bajor tájszólásból németre fordítva annyit tesz, mint „Wir sind wir“, azaz „Mi (ön)magunk vagyunk“. A Bayern München futballklubot talán semmi sem jellemezhetné jobban a maga kreálta mottónál, amely egyaránt utal józan (bajor paraszti) logikára és emelkedettebb gondolkodásra, szerénységre és pimasz magabiztosságra. Azaz mindarra, ami mintegy száz év alatt az egekig emelt egy sportegyletet.

A legenda kötelez

Németországban egyetlen csapatnak sincs akkora rajongótábora és annyi ellensége, mint a kék-fehér-vöröseknek. Lehet őket szeretni vagy gyűlölni, de kitérni előlük nem: a Bayern München élő mítosz. Nem túlzás azt állítani, hogy legendává válik egyéb is, ami a klubbal összefügg, így például a klub új otthona, a müncheni Allianz Aréna, amelyet egy közvélemény-kutatás szerint az ország tíz legfontosabb épülete közé sorol a nép. Csak a BM-nek adatik meg a kiváltság, hogy nagyobb győzelmek alkalmával játékosai a bajor főváros történelmi városházának erkélyén fogadhatják az ovációkat és szignálhatják a város aranykönyvét. Arról nem is beszélve, hogy a Müncheni Filharmonikusok „személyesen” hangolnak, ha a bátorító csapathimnuszt kell feljátszani. Az általános megbecsülést az is jelzi, hogy a klub felügyelőbizottságában a német nagypolitika olyan ászai ülnek, mint a szabad állam egykori miniszterelnöke, Edmund Stoiber.

Csapatépítő nagy öregek

Az idáig vezető út persze egészen más volt, mint az Allianz Aréna mostani, fűthető gyepe. Jócskán adódtak rögök, kezdve az 1900-as alapítással, amikor a futball inkább különc, épp csak megtűrt sportágnak számított a Német Birodalomban, ahol akkor még az atlétika és a torna volt az úr. A „labdajáték” túléléséhez és felfuttatásához valóságos megszállottak és látnokok kellettek, ez pedig a BM-nek már idejekorán megadatott Kurt Landauer személyében, aki 1913-ban lett a klub elnöke. ő szervezte meg az első külföldi meccseket, hozta az első idegen játékosokat, ő adta az első fizetéseket és nem utolsósorban vezette a csapatot az első Német Kupa-győzelemhez az 1931-32-es játékszezonban.
A Münchenben parádézó és az Alpokban tivornyázó hitleri rezsim azonban a sikerek dacára sem számolt komolyan a klubbal, így néhány évvel később sem Landauer, sem hozzá hasonlóan zsidó származású játékosai nem kerülhették el az üldöztetést. A sportpatrónus futball és a BM iránti szerelme azonban még a dachaui koncentrációs táborban átélt borzalmaknál is erősebbnek bizonyult: néhány évnyi svájci emigráció után, a háború befejeztével visszatért az Isar partjára és nekilátott csapata újjáépítésének. Az igazi babérokat azonban már csak utódja arathatta le, az az Uli Hoeneß (portrénkon), akinek munkássága kétséget kizáróan máig meghatározza nemcsak a Bayern München helyzetét a világban, de a focibiznisz alakulását is, világszerte követendő üzleti stratégiákat „sugallva“.

Világmárka, mindenáron

Az egykori menedzsernek és elnöknek ma adócsalás gyanúja ellen kell védekeznie, ami a csapatnak sem kis népszerűségvesztést jelentett, a gúnyról, megvetésről és felháborodásról nem is beszélve – kétségtelen azonban, hogy elméssége teremtett „aranygyepet” az aranylábak alá. Habár akkoriban, a 60-as, 70-es években nem dívott még a kifejezés, ma úgy fogalmaznánk, Hoeneß végtelenül kreatív volt. Valójában egy kis spanyol inspirációval ült a menedzseri székbe: madridi mintára sztárfelhajtást kreált Franz Beckenbauer aranygenerációja köré, nem titkolva, hogy a Bayernből „német Realt” szeretne gyúrni. Stratégiája azonban nem állt meg annál, hogy játékosai alsónemű- és kozmetikumreklámokról köszöntek vissza, a menedzser lépésről lépésre kisebb impériumot épített csapata köré, például azzal, hogy növelte az egyesület szolgáltatásainak körét saját varrodával, mosodával valamint fitnesztermekkel.
 
A „tömegvonzás” törvénye

Felismerve, hogy a csapat bevételeinek oroszlánrésze a jegyeladásokból jön, Hoeneß nekifogott a müncheni Olimpiai stadion építésének, amely nemcsak hatalmas befogadóképességével és korszerűségével tűnt ki, de első volt, amelyben az úgynevezett VIP-páholyok is helyet kaptak – extra szolgáltatás extra áron. Az egymillió márkás beruházás hamar megtérült, az 1972-es nyitás utáni hetedik évben már 12 millió márkát zsebelhetett be a klub, amelynek több mint 80 százaléka jegyekből származott.
A második évezred elején a BM hasonló „csellel” vette be a szíveket és pénztárcákat: belevágott egy újabb megatervbe, az Allianz Aréna megépítésébe, amely 2005 óta a klub új otthona. A több mint 70 ezer férőhelyes müncheni létesítmény meccseire hónapokkal előre elkelnek a jegyek. A  „futballkatedrálissal” azonban nemcsak különleges építmény, de új életérzés is született: a Bayern élményvilág. Mivel az épületkomplexumban a „szent” gyepen kívül helyet kapott minden, ami a klubbal és a mérkőzésekkel kapcsolatos – szurkolói kiegészítők boltjai, éttermek, múzeum, futballiskola, jegyirodák, szurkolói egyletek –, az idelátogató rajongó méltán érezheti úgy, hogy maga is része a legendának. Lassan nincs olyan dolog a nap alatt, amelyre ne lehetne rányomtatni a kék-fehér-piros logót. A pólók, bögrék, órák, sapkák és töltőtollak még a „legfantáziátlanabb” kellékek, van már ugyanis Bayer München-bankkártya (fizetésre alkalmas), sőt, hitelkonstrukció, kerti törpe, lábtörlő (hogy a rivális szurkoló is itt vásároljon?).
A rajongót körülvevő szolgáltatásörvényt látva jogosan merülhet fel a kérdés: a csapat van-e a szurkolókért vagy fordítva? Az igazság valószínűleg középen van, hisz a kőkemény üzleti beszámolók csak aláhúzzák Hoeneß azon felismerését, miszerint a futball szórakoztatás. Az egyesület a 2012-2013-as szezon első félévében rekordbevételeket jelentett, miután már idén februárban sikerült meghaladni a tavalyi 373 millió eurós összeget. A konyhára az úgynevezett merchandizing hozta a legtöbbet, az új mezből 180 ezer darabot adtak el világszerte néhány hónap leforgása alatt, még jóval a sikeresen megvívott döntők előtt.

A sportszerűség szobra

A Bayern München a gazdaság globális szereplője lett, és nemcsak azóta, mióta jegyeztette magát a tőzsdén. Okosan kihasználva a német gazdaság erejét a hazai cégekkel, befektetőkkel együtt menetel újabb piacok felé, főleg Ázsiába, ahol elsőként a rajongói kellék-biznisz kezdi megvetni a lábát. Amint azt Uli Hoeneß tavaly elkottyantotta, az egyesület stabil anyagi helyzetéből még arra is futotta, hogy 2004-ben mindenféle garancia nélkül kétmillió eurót kölcsönözzön a csőd szélére jutott nagy vetélytársnak, a Borussia Dortmundnak (BVB). Rossz nyelvek szerint ez a szamaritánus cselekedet elsősorban azzal a több ezer részvénnyel függ össze, amit a müncheni exelnök és neje birtokol a fekete-sárga klubban, a többség azonban párját ritkítóan sportszerű gesztust lát a hitelnyújtásban. Sportberkekben a történteket szívesen magyarázzák úgy, hogy a BVB nélkül a Bayern számára nem lett volna tétje a hazai bajnokságnak, és ezt eddig egyetlen érintett csapat sem igyekezett cáfolni.
Tény, hogy 2005-től a BVB olyan csapattá izmosodott, amely nemcsak a gyepen szorongatta meg a vöröseket, hanem menedzsmentje jóvoltából az üzleti mutatók terén is szorosan felfejlődött az élvonalba. A Ruhr-vidékiek tavaly például mindkét hazai trófeát elhappolták a déliek elől, de más téren is fegyverkeznek: Dortmundban teljes gőzzel épül a fekete-sárga élményvilág, a 80 ezer férőhelyesre tervezett Signal Iduna Park, amely elhomályosíthatja majd az Allianz csillogását.

A szerény bajnok

A takarékosságukról híres bajorok azonban a csillogó üzleti mutatók dacára büszkék arra, hogy náluk a pénz fegyelmezettséggel párosul, így játékosokra szánt keretük fele akkora, mint például a barcelonai vetélytársé, amely évi 300 millió eurót fizet sztárjainak. Karl-Heinz Rummenigge, a BM igazgatótanácsi elnöke utalásaiban odáig merészkedett, hogy „a labdarúgásban kezdik újrakeverni a lapokat“, s nem kizárt, hogy a jövőben már nem a pénz, hanem „egyéb tényezők” döntik el a nagy igazolásokat – utalva az új edzőre, Pep Guardiolára, aki a barcelonainál lényegesen kisebb honoráriumért szerződött a vörösökhöz. Rummenigge talán a Bayern presztízsére gondolhatott, ám kijelentései egészen más színt nyernek, ha a német sajtó legfrissebb spekulációira gondolunk, miszerint az idei triplázás megismétlése mellett az új edzőcsapat egyik legnagyobb kihívása egy utolérhetetlen utánpótlás, amolyan hazai sztárformáció kinevelése lenne. Bayern München à la Barça? Termékeny német földbe hull egy jól bevált katalán példa?