Alkotmányosság mögé bújva

A kérdésre szánt három és félórás idő is tanúja annak, hogy nem kezelik könnyelműen a kialakult helyzetet és az arra adandó megoldásokat. A portugál Paulo Rangel képviselő elnöklete alatt tartott eszmecserét és véleményütköztetést a kihívásnak megfelelően, akérdést kellően ismerők és a politika tevékeny szereplőinek gondjaira bízták. A megközelítés abból indult ki, hogy a skót referendumnak meghatározó szerepe lesz a küszöbön álló katalán népszavazás kimenetelére is. A felkért előadók is ezt tükrözték, köztük Santiago Fisas Ayxelá katalán néppárti, Carlos Iturgáiz Angulo baszk néppárti volt EP-képviselő és a Skót Nemzeti Párt színeiben fellépő Ian Hudghton EP-képviselő. Míg a katalán és baszk képviselő a függetlenség ellenzői táborát gyarapította, skót kollégájuk egyedül képviselte az elszakadás ügyét. Paulo Rangel bevezetőjében kifejezetten azon a véleményen volt, a skót döntés egyáltalán nem biztosíték arra, hogy az Ibériai-félszigeten ne lehetne sikeres a függetlenségi politika, főleg, ha ütköztetjük az Európai Unió-ellenes angol szándékokkal. Andrew Duff volt brit liberális képviselő sem tudta megállni, hogy ne marasztalta volna el David Cameron kormányfő szerinte politikai baklövését, amelynek eredményeként az angol belpolitikai egyensúly borult volna fel. Főleg a referendum megtartásáról szóló egyezség utáni, az angol pártok által gyakorolt nyomás – amit a skótok megfélemlítésnek is neveztek – következményei terelik a Skót Nemzeti Párt berkeibe azokat a kiábrándultakat, akik eddig a bizonytalanok táborát alkották, és az unióból kirekesztéstől való félelmükben szavaztak nemmel.

Becsapott skótok?

A José Manuel Barroso vezette EB fenyegetőzésének eredménye az a csapda, amelyből majd a novemberben hivatalba lépő új EB-nek kell megtalálnia a kivezető utat. Ezt a konferencia résztvevői is pontosan észlelték, viszont elmaradt a hogyan tovább pontos, összeurópai léptékű megfogalmazása. A skót referendum azon politikai tényezője, amely ajobb-bal társadalmi szemlélet része, az uniós döntések továbbra is jelentős meghatározója marad. Az Alex Salmond, Skócia első minisztere által ajánlott skót függetlenségi modell balos ihletettségű társadalmi berendezkedést részesít előnyben, ami paradox módon a skót munkáspárt térvesztését vonja maga után. Az angol jobboldal és a referendum ellen vele szövetkező angol munkáspárt az unióban sem egyöntetűen támogatott globalista gazdaságpolitikát kívánja folytatni. Szemléltető értékű a most alakult belga föderális kormány hangadó pártja, az NVA-nak pragmatikussá válása. Eddig Flandria függetlenségét helyezte az előtérbe, a skótok mellé állt, függetlenül azok szociális érzékenységű magatartásától, a belga belpolitikai térfélen azonban a függetlenségi politikát ellenző vallon liberálisokkal lépett szövetségre.

A skótok bőkezűen megadták a lehetőséget a náluk élő nem skótoknak és nem állampolgároknak is, hogy válasszanak. Kérdés, hogyan járnak majd el a britek, ha kiírják az unióból való kilépésről szóló referendumot? Valószínű, hogy azok a skótok, akik abbéli félelmükben szavaztak nemmel a függetlenség ellen, hogy unión kívül rekednek, becsapottságukat érezvén szintén nemmel szavaznak majd.

Visszaköszönő kisebbségi kérdések

A néppártiak azon mérlegelései, hogy askótokkal „megetetett” recept mennyire tálalható a katalán helyzetben, némi önreflexiót is eredményezett. A dél-tiroli Herbert Dorfmann nem szeparatista EP-képviselő szerint figyelembe kell venni azt a terjedő jelenséget, amit populista biedermeiernek nevezett. E szerint a népek befelé fordulókká lettek akülső veszély ellen, aminek kiváltója a gazdasági bizonytalanság, az uniós tagság jelentőségének háttérbe szorulása a saját, áttekinthetőbb közösség fontosságával párosul.

Kérdésessé válik a nemzetállamok identitása, legitimitása is. Lojze Peterle volt szlovén miniszterelnök ennek kapcsán felhívta a figyelmet arra, hogy Csehszlovákia kettéválása csak azért nem okozott gondot, mert még nem volt uniós tag. Ez hamis magatartás, nem szabad lebecsülni az állam nélküli nemzeteket: az emberi jogokat ne helyezzük szembe a kisebbségi jogokkal, ne bújjunk az alkotmányosság mögé. Ilyen alapon érthető a katalánok álláspontja, náluk ajobb- és baloldali pártok konszenzusa értelmében a referendum jogos, hiába hivatkozik a spanyol állam az alkotmányra. Mariano Rajoy spanyol miniszterelnök magatartását ezért bélyegzik antidemokratikusnak, és szembesítik Cameron demokrata hozzáállásával, aki elfogadta a népszavazás elvét, eredményének tiszteletben tartását.

Az értekezleten sajnos nem sikerült szóvá tenni a magyar közösségek megoldatlan helyzetét, ami a csatlakozási folyamat mulasztásainak eredménye. A vakvágányra terelt kisebbségi kérdések menetrendszerűen visszaköszönnek, a tartós uniós integráció – a kisebbségi jogok szavatolása nélkül, ide értve az önrendelkezéshez való jogot is – jövőtlenségre van ítélve. A konferencia egyetlen magyar résztvevője Schöppflin György képviselő volt, aki azonban csak rövid ideig maradhatott, tekintettel az általa szervezett azerbajdzsáni kisebbségeket bemutató meghallgatásra. A felvidéki magyar képviselők egyáltalán nem, az erdélyiek pedig csak gyakornoki szinten voltak jelen. Mindenesetre iránymutató lehetne az a vélemény, amelyet a néppárti képviselők hangoztattak: a függetlenségi mozgalmak veszélyesek az unióra nézve. Talán John Keynes brit közgazdász szavaival élve – „ha a körülmények változnak, akkor a véleményem is változik” – értenek majd az idők szavából.