Szárított gyümölcsök a jereváni piacon: szemet gyönyörködtető látvány az odalátogató turisták számára
Fotó: Csermák Judit
A Kaukázus hegyvonulata Európa és Ázsia határán húzódik. Déli része a „kövek országába”, Örményországba nyúlik. A főváros, Jereván rengeteg látnivalót kínál.
2019. szeptember 10., 08:522019. szeptember 10., 08:52
A Nagy- és Kis-Kaukázus hegyei között sokféle, eltérő nyelvű, vallású, kultúrájú nép vert tanyát a történelem folyamán. Hódítók sora pusztította a törzseket, ugyanakkor a leigázók meghagyták kultúrájuk nyomát is. A Kaukázus több ezer méter magas hegyei között a legmagasabb „A hatalmas Elbrusz fehérel/ kék ég alatt fönségesen…” – fogalmaz Puskin a Kaukázusi fogoly című elbeszélő költeményében az 5642 méter magas csúcsról. Itt érdemes megemlíteni a 19. századi orosz írók, költők Kaukázushoz fűződő érzelmeit. Jóllehet népük megszállóként volt jelen, irodalmuk jelesei romantikus hévvel, ragaszkodással írtak a táj szépségéről.
Több évezredes, viharos, küzdelmekkel tele történetet mondhatnak magukénak az itt élő népek. A feszültségek ma is élnek. A Szovjetunió szétesésével elképesztő indulatok szabadultak fel. Ennek kiváló keresztmetszetét adja Szvetlana Alekszijevics, belorusz Nobel-díjas írónő Elhordott múltjaink című megrázó könyve.
A hegy az örmények történelmének jelentős szereplője. Úgy tartják, Noé bárkája ott feneklett meg, s fiának leszármazottját, Haikot tekintik ősatyjuknak országukat Haisztannak nevezve. Armeniaként először Dareiosz idején, perzsa ékírással rögzítették. Asszírok, görögök, perzsák, rómaiak, bizánciak, arabok, mongolok, törökök, oroszok voltak urai e tájnak. Örményország mai területe mintegy harmada Magyarországénak. Törökországgal, Azerbajdzsánnal szomszédos határai zártak.
Az örmények szívesen emlegetik régi dicsőségüket, Nagy-Örményországot, amikor birodalmuk partjait három tenger mosta. Keserű szívvel gondolnak vissza sorsüldözöttségükre, különösen a 20. század eleji népirtásra, amelynek egyes becslések szerint Törökországban kétmillió örmény esett áldozatul. A genocídium során a kulturális értékek nagy része is megsemmisült.
Az ország fővárosa, Jereván dokumentumokkal igazoltan 2800 éve létező település. Hivatalosan a 12. főváros. Míg 1918-ban harmincezer lelket számlált, manapság körülbelül egymillióan lakják. Számomra itt a legnagyobb élményt a Matenadaran múzeum, kéziratgyűjtemény, kutatóhely jelentette. Az intézményben mintegy 450 ezer dokumentumot őriznek. Az épület előtt Meszrop Mastocnak – szerzetes, teológus, iskolaszervező, bibliafordító –, az örmény írás megteremtőjének szobra látható, előtte tanítványa és életrajzírója, Korjun térdel.
Az intézmény őrzi, gyűjti és számon tartja a világban fellelhető örmény dokumentumokat. Napjainkban a szíriai események nyomán Aleppóból és Damaszkuszból kaptak sok 11–12. századi kéziratot. A kiállításon sokáig elidőztem volna. A kézzel írott történeti, vallási, orvostudományi („tyúkszemtől kezdve szerelmi bánatig”), zenei munkák iniciáléi, szépen formált betűi, a régi térképek igazi élményt jelentettek.
Magyar vonatkozás: az első örmény nyomdai betűkészletet Misztótfalusi Kis Miklós metszette az 1680-as évek tájékán Hollandiában. A velencei Lázár-szigeten élő örmény katolikus szerzetesek még a 20. század elején is használták.
Magyar nyelvű kézirattal ottani kutató idegenvezetőnk eggyel találkozott: örmény betűkkel egy népdalt rögzítettek. Egy-két kuriózumot hadd említsek. Egy 28 kg-os szertartáskönyvet 1915-ben a török népirtás elől menekülve két darabban hozott át két asszony a határon. A legkisebb kézirat 19 gramm súlyú. Naleki Gergely Siralmak, gyötrelmek könyvét – Szívből jövő fohász Istenhez – sokan ma is párnán, a ház legelőkelőbb részén tartják. S végül: Mastoc imádságait, himnuszait is megőrizték az általa megalkotott írásjelek. A 8. században – egy magyar forrás idegenvezetőnk szerint azt írja, hogy – az örmény nők is tudtak írni. Pedig Európa ekkor még szinte analfabéta volt.
A Cascade-vízesést imitáló lépcsősor Jerevánban
Fotó: Csermák Judit
A Kelet–Nyugat útvonalában fekvő várost többször feldúlták, házai leégtek, csak egy-két 19. századi épület maradt meg az újkori örmény irodalom megteremtője nevét viselő Abovjan főutcán. Többek között egy bank vörös tufából emelt épülete áll ott, amelynek földszinti felirata jelenleg a pizza világuralmát hirdeti. A romboláshoz hozzájárult az 1988-as földrengés is, amelynek több tízezer áldozata volt. A városkép meghatározó eleme a Cascade, valamint az opera- és színházépület. Az előbbi egy vízesést ábrázoló lépcsősor, amely előtt a tér s az emelkedő szintjei kortárs alkotások kiállítóhelyeiként szolgálnak. Meglepődve fedeztem fel a kolumbiai művésztől, Boterótól több kültéri szobrot is. Az ősi birodalom Urartu (Ararát) jelképe, a földbe fúródott nyílhegy is megjelenik.
Az opera épülete 1933-ban készült el, terve 1937-ben aranyérmet nyert Párizsban. A nép szülötte Hacsaturján, a híres zeneszerző, akinek számos balett- és zenekari művét az örmény népi dallamvilág ihlette.
A sötétre hangolt múzeumi termekben fotókon, tudósításokon, számadatokon követhetjük nyomon ezeket. Egyes egyéni sorsok megrázó bemutatása a szörnyűségek hatására mutat rá. Ilyen például Komitasz – eredeti nevén Soghomon Soghomonian (1869–1935) – szerzetes története. Az ecsmiadzini teológián képezték s szentelték fel. Berlinben zenei tanulmányokat folytatott. Az örmény zenetörténet kiemelkedő egyénisége volt, népdalokat gyűjtött, zenét szerzett, kórusával külföldön is népszerűsítette hazája muzsikáját. 1915 áprilisában örmény értelmiségiekkel együtt táborba deportálták. Rögeszmés félelme, mások féltése elhatalmasodott rajta, összeroppant. Befolyásos emberek közbenjárására kiszabadult, ám élete utolsó húsz évét pszichiátriai intézetekben töltötte. Párizs mellet hunyta le örökre a szemét. A kiállítás megrázza az ember lelkét, a múzeum melletti emlékműnél sokan helyezik el az emlékezés virágait.
A város feletti hegyen magasodik az Örményország anyja szobor. A 30 méteres talapzaton álló 22 méter magas szobor kezében kardot tartva tekint a távolba, ahol a messzeségben az Ararát sejlik fel. A szobor előtti téren örök láng ég az elesettek emlékére „A neved ismeretlen, a tetted halhatatlan” felirattal. A háborúknak emléket állító harci eszközök is idézik a múltat. Mögöttük békésen pihen a vidámpark óriáskereke. Az örmények most sem mondhatják el, hogy béke van az Olajfák-hegyén. A Hegyi-Karabah miatti azeri–örmény konfliktus rendezetlen, jelenleg fegyverszünet van érvényben.
Magyar emlékmű is található a városban a második világháborúban elhunyt magyar katonák és a Magyarországon meghalt örmények tiszteletére. A Hrazdan folyón átívelő Győzelem hídját magyar és német hadifoglyok építették. A főtéren esténként zenélő szökőkút kápráztatja el fényjátékával az embereket.
A világszerte híres örmény konyak gyára Jerevánban van. A hegyoldalban elhelyezkedő, hagyományos, színes tufából emelt épület kiállítással fogadja látogatóit. Pincealagútjaiban bemutatják a konyak-, helyesebben a brandykészítés történetét, folyamatát, a nevezetes látogatók, megajándékozottak fotóit, emlékeit.
Churchillnek is örmény konyak volt a kedvenc itala. A bejárás végén egy kulturált terembe vezettek bennünket, ahol mindenki előtt az asztalon két pohárban brandy aranylott, kis tálkákban csokoládét kínáltak. Az immár francia kézben lévő gyár egy hároméves s egy tízéves termékét kóstolhattuk meg. A szakavatott ismertetés után nekem az utóbbi, az Akhtamar nevezetű vált „kedvencemmé”.
A jereváni nagypiac pultjain szemet gyönyörködtető látvány a szárított gyümölcsök kínálata. A különleges formában csomagolt finomságok csábítóak. A várost járva úgy láttam, a kisembereknek meg kell küzdeniük a talpon maradásért. Szerény házak, kicsiny boltok, szerelő műhelyek sorakoztak a szállodánk mellett is.
Jerevántól mindössze 20 kilométerre fekszik Garni városa. A mintegy 8000 lelket számláló település több mint 1000 évre tekint vissza. Az örmény királyok nyári szálláshelyeként szolgált néhány száz évig. Látványossága, a pogány Mithrász-szentély, egy meredély szélén helyezkedik el. Mellette római kori fürdő maradványaira bukkantak. Napjainkban a nagyvárosból kiköltöző középréteg vásárol itt telkeket, felújítandó házakat.
(folytatjuk)
Csermák Judit
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Életútja sporttörténet, nemzetközi tapasztalat és közösségi elköteleződés. A kolozsvári medencéktől az amerikai egyetemi bajnokságig, majd vissza Erdélybe: Baloga Istvánt vízilabdázóként, oktatóként és családapaként is a kitartás vezérli.
Szilveszter éjszakáján és az új év első napjaiban jóval fagypont alatti hőmérséklettel búcsúzik az óesztendő, és köszönt be az új esztendő. Hétvégére, illetve a jövő hét elejére azonban enyhül a hideg idő.
Karácsony előtt idén nem a szokásos takarítással foglalkoztunk, hanem egy különleges utazást választottunk: Malagát és Granadát fedeztük fel Andalúzia napsütötte vidékén. A mediterrán városok lenyűgöző erődítményei az első pillanattól magukkal ragadtak.
Harmincöt éve szolgál Marosszentgyörgyön, nemrég jelent meg a századik verseskötete, és december elején a prefektúra is kitüntette a közösségért végzett szolgálatáért. Baricz Lajos római katolikus plébánossal a szolgálatáról és az ünnepről beszélgettünk.
Lehet-e egyszerre fergeteges bulikat tartani és Jézus örömhírét hitelesen képviselni? Miklós Gyuri szerint nemcsak lehet, hanem kell is. A kolozsvári zenész és vallástanár a vele készült beszélgetés során hitről, zenéről, küldetésről és arról vall.
A gyulai Százéves Cukrászda korábban is megkerülhetetlen pontja volt a viharsarki városnak, az idén elnyert Magyarország Tortája cím pedig csak még több vendéget vonz a létesítménybe. Decemberi látogatásunkkor „belekóstolunk” az egykori kávéházi miliőbe.
Télies, hideg napok elé nézünk az esztendő utolsó hetében, éjszakánként mindenütt fagypont alá süllyed a hőmérő higanyszála. A nappalok sem lesznek sokkal enyhébbek, a csúcshőmérséklet többnyire alig haladja meg a fagypontot, napközben is hideg lesz.
A fiatal generáció nagy mértékben ki van szolgáltatva a közösségi oldalakon terjedő, a Ceaușescu diktatúrája, a totalitárius rendszerek iránti nosztalgiát és szélsőséges eszméket terjesztő tartalmaknak – derült ki nemrég egy elemzésből.
A karácsonyra készülődés jegyében az Erdélyi Napló Keskeny út című videós összeállítása keretében három lelkipásztor mesél arról, hogyan készülnek a híveik a karácsonyra.
Az újságíró sosem megy igazán szabadságra – legalábbis ezt szokták mondani nekem a barátaim, az ismerőseim, a családom. Mert valóban figyelek, látok, jegyzetelek, amikor utazom is. Valóban, mindig úgy alakul, hogy történeteket hozok haza.
Látogatottsági adatok
szóljon hozzá!