Hirdetés

A harmadik diktátorfi

Dénes Ida

2014. október 10., 10:512014. október 10., 10:51

Kim Dzsongunról, Észak-Korea diktátoráról sok mindent nem lehet tudni, csak az bizonyos, hogy a teljhatalmúság látszatát igyekszik kelteni. Ehhez képest saját súlya alatt tört el a bokája, és ha nem diktátorkonda a világ másik felén, akár tegeződhetnénk is vele.

Apró gyerekek hatalmas gitárokon ijesztő pontossággal pengetnek fülbemászó dallamokat. Arcukon betanult fogsormutogatás. Atomfegyverekkel való fenyegetés. Szándék, hogy újraegyesítsék magukat Dél-Koreával. Világcsúcs-döntögető súlyemelők, akik kiváló eredményeiket nem a kitartó munkának – esetleg nem doppingnak – köszönhetik, hanem az ország vezetőjének, a távgyógyító Kim Dzsongunnak.

Néhány kép, hír Észak-Koreáról és annak első emberéről, Kim Dzsongunról, aki bizonyos tekintetben valóságos misztérium, tettei és viselkedése azonban sok mindent elárulnak. Például már első ránézésre kijelenthető: szeret kitűnni a sorból. Ha ez máskéntnem megy, hát olyan frizurát vágat magának, amit nehéz elfejteni vagy összekeverni. A BBC arról is hírt adott, miszerint az ázsiai szocialista országban tanuló egyetemistáknak is hasonló, középen elválasztott frizuraförmedvényt kell viselniük. A Kínában élő észak-koreaiak szerint a kötelező viseleten túl hazájukban kifejezetten népszerűtlen a Kim Dzsongun-féle frizura, mivel a kínai csempészek hajviseletére emlékeztet. „A 2000-es évek közepéig »kínai csempészfrizurának« neveztük” – mondták a Korea Timesnak az egykori észak-koreaiak.

A nevető legkisebbik

Észak-Koreáról legtöbbet – bár még így is viszonylag keveset – az emigránsoknak köszönhetően tudni, ami a hivatalos állami csatornákon érkezik, az igencsak megkérdőjelezhető. A jelenlegi diktátorról jobbára csak 2009 óta vannak híreink, akit apja, Kim Dzsongil akkor nevezett ki utódjául. Azért lett befutó a Koreai Munkáspárt 2011-ben elhunyt főtitkárának harmadik és legfiatalabb fia, mert egyik bátyja hamis útlevélhasználat miatt japán fogságba esett, a másikat pedig apja túl nőiesnek tartotta. A túlsúlyos Kim Dzsongun lett tehát a harmadik királyfi, diktátorfi vagy inkább a nevető harmadik. Sorozatos „megválasztásai” révén és apja halála nyomán ma ő a koreai néphadsereg főparancsnoka, a munkáspárt Központi Bizottságának főtitkára, a Központi Katonai Bizottság elnöke, a néphadsereg marsallja és főparancsnoka. Vagyis az észak-koreai szocialista diktatúra vezetője.

Legutóbb azért került a nyugati lapok címoldalára, mert előtte húsz napig nem jelent meg a nyilvánosság előtt. A legfőbb népi gyűlés tanácskozásról is hiányzott, pedig az észak-koreai törvényhozás évente egyszer-kétszer ül össze, és 2011-es hatalomátvétele óta Kim Dzsongun még egyetlen alkalommal sem hagyta üresen bársonyszékét. Ezért aztán az a hír is szárnyra kapott, hogy a háttérben esetleg puccs zajlik. Aztán kiderült – bár a valóság sosem biztos –, hogy a távolmaradás oka egészségügyi jellegű volt: bokatöréssel műtötték. Állítólag a Koreai-félsziget északi állama első emberének bokája saját súlya alatt tört el. Bizalmas értesülések szerint a cingárnak semmiképp sem nevezhető Kim Dzsongun valóban egészségtelenül táplálkozik, kilószámra eszi a Svájcból importált sajtokat.

Rejtegetett előélet

Gyermek- és fiatalkorát titoktartás övezi. Tizenegy éves volt, amikor apja japán szakácsa fényképet készített róla – ez az egyetlen felvétel, amelyen tudni lehet a diktátorpalánta életkorát. Az pedig egyre valószínűbb, hogy álnéven Svájcban járt iskolában, mert – megint csak állítólag – készült róla egy fotó berni iskolásként is. A pártfőtitkár mindenesetre beszél angolul és németül is, úgy tartják róla, hogy szeret síelni és kosárlabdázni, valamint Michael Jordan és Jean-Claude Van Damme nagy rajongója. És egyesek szerint nemcsak pocakos, hanem cukorbeteg is.

2012 júliusában az észak-koreai rádió Kim házasságát jelentette be: felesége az a Ri Szoldzsu lett, aki az egybekelést megelőző egy hónapban már feltűnt Észak-Korea vezetőjének társaságában. A hölgy személyét illetően több találgatás is napvilágot látott a nyugati sajtóban, például, hogy talán az egyik helyi zenekar énekesnőjéről van szó, akit Kim Dzsongil annak idején eltiltott fiától.

Az idei észak-koreai választások eredménye senkit sem lepett meg: 99,7 százalékos részvételi arány mellett Kim Dzsongun a szavazatok 100 százalékát szerezte meg. A választásokon való részvétel kötelező volt, és egyetlen jelöltre lehetett szavazni.

Kim Dzsongun január 8-i születésnapja nemzeti ünnep – egyes források szerint 1983, mások szerint viszont 1984 a születési év. Az alig harmincas ázsiai diktátort kora alapján akár le is tegezhetnénk, ám ebben a kiváltságban azonban feltehetően még otthon is csak kevesen részesülnek.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 17., vasárnap

Nyomor vagy jólét? – Erdélyből nézve másképp fest Magyarország

,,Ez egy következmények nélküli ország, ahol mindent ellopnak” – mondogatta az utóbbi időben szomszédom magyarországi unokatestvére, akiről utólag kiderült, hogy jobban él, mint sokan közülünk Erdélyben.

Nyomor vagy jólét? – Erdélyből nézve másképp fest Magyarország
Hirdetés
2026. május 14., csütörtök

Nem átvonultak, hanem uralták a vidéket: újraírhatják az avarokról való eddigi ismereteinket a temesvári sírfeltárások

Temesvár mellett feltárt avar lovas harcos sírok újraírhatják a térség avar múltjáról alkotott eddigi ismereteket. A leletek szerint az avar elit nemcsak jelen volt a Bánságban, hanem katonai és gazdasági ellenőrzést is gyakorolhatott.

Nem átvonultak, hanem uralták a vidéket: újraírhatják az avarokról való eddigi ismereteinket a temesvári sírfeltárások
2026. május 12., kedd

Nem hoznak fagyot a fagyosszentek, de hétvégén megérkezik a tartós eső

A következő három napban a néphagyományból ismert fagyosszentek idén nem hozzák „igazi formájukat”: a meteorológiai előrejelzések szerint Erdély legnagyobb részén nem kell fagyra számítani.

Nem hoznak fagyot a fagyosszentek, de hétvégén megérkezik a tartós eső
2026. május 10., vasárnap

„Egy kalotaszegiből sose lesz japán” – Lázár Attila Japánban él, és erdélyi ételeken keresztül mesél arról, honnan jön

Egy japán kisváros művelődési házában erdélyi ételek főnek: tyúkhúsleves, pörkölt, töltött káposzta kerül az asztalra, a falakon kalotaszegi minták, a konyhában pedig egy olyan ember dolgozik, aki mindezt nem tanulta, hanem hozta magával.

„Egy kalotaszegiből sose lesz japán” – Lázár Attila Japánban él, és erdélyi ételeken keresztül mesél arról, honnan jön
Hirdetés
2026. május 08., péntek

Bolojan: feláldozott mártír vagy a megújulás és a reform jelképe?

Az e heti fejlemények ismét csak bizonyították, hogy nincs olyan súlyos válsághelyzet Romániában, amelyet a politikai osztály ne lenne képes tovább fokozni.

Bolojan: feláldozott mártír vagy a megújulás és a reform jelképe?
2026. május 07., csütörtök

Megérkezik végre az aranyat érő májusi eső Erdélybe

Bár csütörtökön többfelé alakultak ki záporok Erdélyben, a gazdák többsége hiába várt a tartós, kiadós csapadékot. A meteorológiai előrejelzések szerint azonban a hétvégén többfelé megérkezhet az eső.

Megérkezik végre az aranyat érő májusi eső Erdélybe
2026. május 04., hétfő

Haderőfejlesztés: Románia a német iparra fogad, de ez nem mindenkinek tetszik

Erőltetett menetben látott neki a bukaresti kormány a védelmi képességek fejlesztését szolgáló európai SAFE-program végrehajtásának, amelynek keretében közel 17 milliárd euró áll Románia rendelkezésére.

Haderőfejlesztés: Románia a német iparra fogad, de ez nem mindenkinek tetszik
Hirdetés
2026. május 03., vasárnap

„Odaállt a résre”, gyarapodott és erősödött az idén 30 éves Szatmárnémeti-Szigetlankai Református Egyházközség

Lépésről lépésre Isten igéjének a fényében próbál előre haladni a megalakulásának 30. évfordulóját idén ünneplő Szatmárnémeti-Szigetlankai Református Egyházközség, amelyben Rácz Ervin Lajos lelkipásztor szerint megpróbálják összehangolni a generációkat.

„Odaállt a résre”, gyarapodott és erősödött az idén 30 éves Szatmárnémeti-Szigetlankai Református Egyházközség
2026. április 30., csütörtök

Időkapszula a toronyban: hit, kitartás és összefogás kíséri az apahidai református templom építését

Fontos mérföldkőhöz érkezett az apahidai református közösség templomépítése: a Krónika munkatársainak jelenlétében időkapszulát helyeztek el az épülő torony egyik szegletében.

Időkapszula a toronyban: hit, kitartás és összefogás kíséri az apahidai református templom építését
2026. április 30., csütörtök

Van élet a csiperkén túl: pincéből épít vállalkozást egy székelyföldi gombatermesztő

Erdélyben még rétegjelenség a gombatermesztés, de egyre többen látnak benne lehetőséget. A székelyföldi Márton Zoltán gourmet-gombákat termeszt, hírportálunknak arról beszélt, hogyan működik a termesztés, mivel érdemes kezdeni, és meg lehet-e élni belőle.

Van élet a csiperkén túl: pincéből épít vállalkozást egy székelyföldi gombatermesztő
Hirdetés
Hirdetés