2016. augusztus 17., 17:372016. augusztus 17., 17:37
Több tízezer ember életébe kerülhet, ha Ukrajna újfent katonai erővel próbálja megoldani a kelet-ukrajnai konfliktust – írta hétfői számában a Novaja Gazeta (NG) című független orosz napilap, azt állítva, hogy forrásai szerint Kijev rászánhatja magát az offenzívára. A lap egyebek között ennek előjeleként értékeli, hogy a hétvégén merényletet kíséreltek meg Ihor Plotnickij, a magát önhatalmúlag kikiáltott Luhanszki Népköztársaság vezetője ellen. A NG szerint Kelet-Ukrajnában a nyár közepe óta fokozódik a tűzpárbajok hevessége.
A több újságoldalnyi helyzetelemző összeállítás szerzői rámutattak, hogy az elmúlt hetekben válság lépett fel Oroszország és Ukrajna diplomáciai viszonyában is – Kijev nem akar új orosz nagykövetet fogadni –, és a „hurráhazafiak” retorikája mindkét országban eldurvult. Mindeközben a két szakadár „köztársaságban”, valamint Kijevben folyamatosan csökken a csúcsvezetés népszerűsége.
Az orosz elemzés arra is kitért, hogy a válság rendezését célzó minszki megállapodások aláírását követően mind Ukrajna, mind a szakadár területek fegyveres erői a minőség új szintjét érték el. A kormánycsapatok élőerőben többszörös, anyagi és műszaki eszközök tekintetében pedig jelentős túlerőben vannak, ám a magukat önhatalmúlag kikiáltott köztársaságok a korábbi felkelőegységekre támaszkodva szervezett hadseregeket állítottak fel, amelyek képesek védekezni.
Betarthatatlan minszki megállapodás
A lap által név nélkül megszólaltatott szakértők abban egyetértettek, hogy az ukrán fegyveres erők támadása „teljesen valószínű” lehetőség. Ezt arra a meggyőződésükre alapozták, hogy a minszki megállapodások két pontja végrehajthatatlan. Egyfelől az Oroszország által támogatott szakadár vezetők nem hajlandók átengedni a kormányerőknek az ukrán–orosz határ feletti ellenőrzést, másfelől viszont az ukrán vezetés képtelen a minszki alku betűjének megfelelően módosítani az alkotmányt.
Az ukrán elitnek főleg az ország nyugati régióiban és a fővárosban – vagyis a konfliktusövezettől távol – összpontosuló, harciasabb része szerint Kijevnek ugyanazt a taktikát kellene folytatnia, mint amit annak idején Moszkva követett a Kaukázusban. Emlékeztetnek rá, hogy Oroszország, miután Haszavjürtben békemegállapodást kötött a csecsen lázadókkal, erőgyűjtésbe kezdett, hogy aztán, a második csecsen háborúban gyorsan leverje őket.
Az orosz lap úgy értesült, hogy Kijevnek mintegy 100 ezer, a szakadároknak pedig 30-32 ezer katonája áll fegyverben a térségben. A lap az ukrán védelmi tárcától azt a tájékoztatást kapta, hogy a két ország határán 13 ezer orosz katona állomásozik, több száz egységnyi különböző rendeltetésű haditechnikával felszerelve. Ezzel ellentétben a Kijevvel szemben álló erők azt nyilatkozták, hogy 4500-nál több orosz katonát sosem vontak össze az ukrán határon, „és ezt a NATO felderítése is tudja”.
Csak vesztesek lehetnek
Szakértők szerint egy kiújuló kelet-ukrajnai konfliktus a kimenetelétől függetlenül nem lesz villámháború, hanem jelentős rombolással és vérveszteséggel jár majd. A szerzők úgy vélekedtek, hogy az „orosz tényező” ebben a háborúban nem játszana jelentős szerepet, a donyecki és a luhanszki erők személyi állománya mára ugyanis csaknem teljes egészében ukrán állampolgárokból áll. Ez már egy másfajta „hibrid háború” lesz, olyan polgárháború, amelyet két professzionálisan kiképzett hadsereg vív egymással.
„Egy ilyen háborúnak nem lesz győztese, de elkerülhetetlenek lesznek az óriási áldozatok. Interjúalanyaink értékelése szerint ez léptékét tekintve több tízezer embert jelenthet majd. Mindemellett ők mint katonák kizárólag a harci veszteségekről beszélnek” – írta a lap. A szakértői értékelés szerint csak egyetlen és nagyon egyszerű következtetés maradhat: egy új nagy háború Ukrajna keleti részén –, bárki is kezdeményezze azt és bárki is ünnepelje benne a győzelmet –, szándékos bűncselekmény lesz.
A lap által megszólaltatott szakadár katonai szakértők szerint egyébként Kijev 2014-ben képes lett volna katonailag véget vetni a felkelésnek, ha nem félt volna Donyeck megszállásától, és ha a „közepesnél nem rosszabbul kiképzett katonáit” nem tehetségtelen parancsnokok irányítják. Emellett a donyeckiek kezére játszott az ukrán szabadcsapatok fegyelmezetlensége is.
A hét második felében még késő nyárias, 24–25 Celsius-fokos idő várható Erdélyben, a hétvégén azonban jelentős változás kezdődik. Szombattól megnő a záporok, zivatarok esélye, majd vasárnaptól tartósabban csapadékosra fordulhat az idő.
Egy épület akkor válik igazán otthonná, amikor élettel telik meg. A Kolozsvár melletti Kajántón évtizedes álom valósult meg az új református gyülekezeti ház felépítésével, amelynek története az imádságról, adakozásról, sok munkáról szól.
Nicu Ștefănuță független európai parlamenti képviselő azt kéri a magyar kormánytól, folytassa a külhoni magyarok kulturális támogatását. Interjúnkban nyilatkozik pártalapítási szándékáról, a fiatalok uniós gondjairól, a kisebbségi jogok védelméről.
Bánsági vonatkozása is van a jobboldali Alternatíva Németországnak (AfD) nevű párt által a Szász-Anhalt tartományban vasárnap elért választási sikernek.
Egy erdélyi településen nem elégedtek meg annyival a napelemesek, hogy csak a hálózatot vagy egymást szidják, ha a déli csúcsban sorra leálltak az inverterek: ehelyett megvalósították az ország első bejegyzett energiaközösségét.
Szeptember első hetében jórészt napos, késő nyárias időre számíthatunk Erdélyben. A HungaroMet előrejelzése szerint a hét közepén még 26–27 Celsius-fok körül alakulnak a nappali csúcsértékek, szombattól azonban ismét erőteljes felmelegedés kezdődik.
A zene nemcsak hangszertudást adhat a gyerekeknek: megtaníthatja őket figyelni, kitartani, alkotni, kiállni mások elé és hinni önmagukban. Erre a szemléletre építve hozta létre a Sound Garden Zenei Egyesületet Vigh Emőke széki orgonaművész, pedagógus.
Bár az ütemtervnek megfelelően halad a fekete-tengeri gázkitermelés előkészítése, jelentős biztonsági kockázatokkal kénytelen szembesülni az európai léptékben mérve is óriási román beruházás.
Három hét Sanghajban egy kínai egyetemen, ahol a színészképzés egészen más alapokra épül, mint Európában. Kasler Viktor és Benkő Boróka számára a nyári egyetem nemcsak különleges szakmai lehetőség, hanem valódi kulturális kaland is volt.
Romániában fokozatosan az elektronikus személyazonosító igazolvány válthatja fel a jelenlegi egészségbiztosítási kártyát. Az átállás azonban nem egyik napról a másikra történik: a két okmány egy ideig párhuzamosan használható.
szóljon hozzá!