2014. január 17., 15:552014. január 17., 15:55
Hatnapos erdélyi körútján Szávay István országgyűlési képviselő, a Jobbik Magyarországért Mozgalom Nemzetpolitikai kabinetjének vezetője (képünkön) munkatársai kíséretében több erdélyi várost is felkeresett az elmúlt héten. Sepsiszentgyörgyön megnyitották a magyarországi ellenzéki párt székelyföldi központi irodáját, sorrendben a Jobbik nyolcadik erdélyi „külképviseletét”.
A megnyitót követő sajtóértekezletén Szávay úgy fogalmazott: „A Jobbik Magyarországért Mozgalom saját magán kezdte meg Trianon revízióját, amikor lehetőséget biztosított arra, hogy az elszakított területeken élő magyarok is csatlakozhassanak a párthoz, illetve lehetővé tettük számukra azt is, hogy szavazati joggal vehessenek részt a Jobbik legfőbb döntéshozó testületeiben. Így külhoni csoportjaink tagokat delegálhatnak a párt országos választmányába, kongresszusába. Ezt nagyon fontos áttörésnek tartom, hisz Magyarországon ilyet egyetlen párt sem tett eddig. Külhoni tagjaink teljes jogú tagjai a pártnak, velük együttműködésben alakítjuk ki programunkat, segíthetik, formálhatják a Jobbik nemzetpolitikáját”.
A székelyföldi iroda feladata lesz a magyarság problémáival kapcsolatos helyi információkkal, hírekkel támogatni a párt parlamenti munkáját, ugyanakkor a székelyföldi munkatársaké a párt programjának népszerűsítése. A Jobbik képviselői elmondták: nem kívánnak beleszólni az erdélyi pártpolitikai küzdelmekbe: valamennyi erdélyi magyar szervezettel szívesen együttműködnek.
Nyolc erdélyi fiókszervezet
A 2010 nyarán elkezdődött külhoni jobbikos terjeszkedésnek a nyolcadik erdélyi állomáshelyére jutott el a párt: az udvarhelyszéki, csíki és háromszéki szervezet megalakulása után Bihar, Maros, Szatmár és Kolozs megye került sorra. Kolozsváron múlt pénteken alapították meg a nyolcadik erdélyi szervezetet Erdély Béla történész-politológus vezetésével. Az itthon.ma hírportálnak nyilatkozó fiatal politikus szerint az elmúlt időszak kutatásai egyértelműen kimutatták, hogy Magyarországon a Jobbik a legnépszerűbb párt a fiatalok körében. „Ennek megfelelően nyilvánvaló, hogy Kolozsváron, az egyetemisták városában is bőven találunk nemzeti radikális szimpatizánsokat. Ugyanakkor nem akarunk tömegpártot létrehozni, célunk, hogy legyen egy erős jobbikos mag a megyében. Működésünkben nem fogunk konkurálni a helyi pártokkal, de szívesen támogatunk minden előremutató nemzeti kezdeményezést.”
A mai erdélyi fiókszervezetek előzményeként a magyarországi párt Jobbik Baráti Köröket hozott létre Szatmárnémetiben és Marosvásárhelyen, majd Szegedi Csanád volt jobbikos EP-képviselő nyitott irodát a székelyföldi nagyvárosban. A Jobbik erdélyi terjeszkedését több alkalommal is helyi ellendemonstráció kísérte.
EMI-s együttműködés
A Jobbik irodanyitási kezdeményezéseit Erdélyben megelőzte két visszhangos ifjúsági tábor a gyergyószéki Borzonton. A táborba kezdetben egy-két Jobbikos politikust hívtak meg, 2013-ban a párt már saját nyári táborát tartotta az EMI-rendezvény részeként a Jobbik Országos Elnökségének döntése nyomán és a Jobbik Ifjúsági Tagozata szervezésében. A párt „nagyágyúit” felvonultató EMI-táborban így nemcsak az előadásokon részt vevőkhöz szóltak, hanem a tábort övező sajtóérdeklődésnek köszönhetően az erdélyi magyarság szélesebb rétegeihez is. Az előző évek erdélyi közvélemény-kutatásaiban elenyésző százalékon álló jobboldali párt ezzel előbbre lépett a magyarországi pártok virtuális népszerűségi listáján.
Rekordbírság a bankoknak, perrel fenyegető pénzintézetek, kártérítéssel hitegetett ügyfelek: a ROBOR-ügy egyszerre pénzügyi, jogi és bizalmi botrány az általunk is mohón táplált pénzéhes világunkban.
Még nyárias meleg és helyenként 30 fok feletti hőmérséklet várható szerdán, ám a hét második felében markáns változás következik az időjárásban. Több hullámban érkező frontok miatt záporokra, zivatarokra és megerősödő szélre kell készülni.
Migrén, álmatlanság, szorongás, klimax – egyre többen próbálják ki az gyógypiercinget, amikor gyógyszermentes megoldást keresnek régóta fennálló panaszaikra. A módszer sokak életminőségét javítja, az orvosok azonban óvatosságra intenek.
Bár a színházi nyelvnek „nincs nemzetisége”, mégis egyfajta küldetés magyar darabokat színre vinni olyan közegben, amelyben alig, vagy inkább egyáltalán nem ismerik a magyar kultúrát – vallja Tapasztó Ernő.
A Közép-európai Fórum a Vallás- és Hitszabadságért június elején nemzetközi konferenciát szervezett Pozsonyban a vallásszabadság kérdésköréről. A szakemberek bemutatták a világ különböző térségeiben tapasztalható keresztényüldözés következményeit.
1920. június 4-én írták alá a versailles-i Grand Trianon kastélyban azt a békeszerződést, amely alapjaiban formálta át Magyarország sorsát. A Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából Köő Artúr történészt, Trianon-kutatót kérdeztük.
Záporokban és zivatarokban gazdag napok elé nézünk, és csak a hétvégére várható szép, napos idő. A nappali csúcshőmérséklet 22 és 24 fok között alakul.
Mitől fél, hogyan „bandázik” a mai kisiskolás, szereti-e a zsíros kenyeret, tejbegrízt, málna- és bodzaszörpöt, vagy inkább a chipset részesíti előnyben – ezeket a kérdéseket tettük fel gyermeknap apropóján elemistáknak.
Könnyű beleszeretni a francia Riviérába: a tengerbe, a pálmafákba, a kikötőkbe, az óvárosok szűk utcáiba, abba a nyugodt eleganciába, amellyel a helyiek élik a mindennapjaikat.
A használtautó-piac az elmúlt években nagy változásokon ment keresztül: a Covid-időszak, az üzemanyagárak ingadozása, és az elektromobilitás térnyerése mind hatással voltak a vásárlói szokásokra. Juhos Dávid használtautó-kereskedővel beszélgettünk.
szóljon hozzá!