Gyilkossági kísérlet gyanújával egy személyt előzetes letartóztatásba helyeztek, három személyt pedig gyanúsítottként hallgatnak ki a kézdiszentléleki motoros baleset és az azt követő lincselés ügyében.
2014. augusztus 23., 12:232014. augusztus 23., 12:23
Négy, 25 és 52 év közötti személyt állítottak elő a nagy felháborodást kiváltó felső-háromszéki motoroshalál ügyében, róluk azt feltételezik, hogy megkéselték a baleset helyszínére segíteni érkező motorost. A fizikai bántalmazáson túl több, késsel szúrt sebet is rögzítettek az áldozaton, ami azt a gyanút vetíti elő, hogy a szovátai motoros halálát elsősorban a lincselők okozta sérülések váltották ki, ezért az előzetes letartóztatásba helyezett feltételezett elkövető ellen gyilkossági kísérlet gyanújával indul bűnügyi eljárás. A 37 éves Sebestyén Attila kórbonctani jegyzőkönyve még nem készült el, addig csak feltételezések keringenek, hogy balesetben vesztette-e életét a motoros, vagy a romák lakta falurészen önbíráskodás áldozatává vált.
Az augusztus 10-i tragikus események megosztották a falut. Bár rendbontások és kihágások korábban is történtek a 900 fős roma közösséget felvonultató községben, az eset rendkívüli módon feldúlta a falut. „Mindenki teszi a dolgát, de morognak az emberek – mondta Balogh Tibor polgármester. – Ki kell mondani: itt a cigányok úgy »el vannak indulva«, hogy nem lehet bírni velük.”
Az augusztus 13-i motoros megemlékezésen részt vett a falu másik fele is. Nagy tömeg, motorosok és „civilek” gyújtottak gyertyát az áldozat emlékére, és a segítségére siető, ám brutálisan megvert társa gyógyulásáért. Az akciót előzetesen a Facebookon népszerűsítették, az esemény napján pedig hangosbemondós autóval jártak körbe Kézdiszentléleken és Kézdivásárhelyen, békés, gyertyás részvételre kérve az embereket. Katrosa felől 250, míg Kézdivásárhely irányából 450 motorkerékpár dübörgött be Kézdiszentlélekre, a baleset helyszínén gyertyák tucatjait gyújtották meg, virágokat helyeztek el. A cigánysor egyébként az esemény idejére kiürült: egyetlen sírdogáló nénike jött ki a szomszédos házból, aki – mint megtudtuk – vízzel mosta le a balesetet szenvedett motoros arcát. A megemlékezésen apró rendbontás is történt: néhány dühös férfi leszedte annak a portának a kerítését, ahol a baleset történt, a csendőrök sorfalat állva akadályozták meg a további rongálást.
Rekordbírság a bankoknak, perrel fenyegető pénzintézetek, kártérítéssel hitegetett ügyfelek: a ROBOR-ügy egyszerre pénzügyi, jogi és bizalmi botrány az általunk is mohón táplált pénzéhes világunkban.
Még nyárias meleg és helyenként 30 fok feletti hőmérséklet várható szerdán, ám a hét második felében markáns változás következik az időjárásban. Több hullámban érkező frontok miatt záporokra, zivatarokra és megerősödő szélre kell készülni.
Migrén, álmatlanság, szorongás, klimax – egyre többen próbálják ki az gyógypiercinget, amikor gyógyszermentes megoldást keresnek régóta fennálló panaszaikra. A módszer sokak életminőségét javítja, az orvosok azonban óvatosságra intenek.
Bár a színházi nyelvnek „nincs nemzetisége”, mégis egyfajta küldetés magyar darabokat színre vinni olyan közegben, amelyben alig, vagy inkább egyáltalán nem ismerik a magyar kultúrát – vallja Tapasztó Ernő.
A Közép-európai Fórum a Vallás- és Hitszabadságért június elején nemzetközi konferenciát szervezett Pozsonyban a vallásszabadság kérdésköréről. A szakemberek bemutatták a világ különböző térségeiben tapasztalható keresztényüldözés következményeit.
1920. június 4-én írták alá a versailles-i Grand Trianon kastélyban azt a békeszerződést, amely alapjaiban formálta át Magyarország sorsát. A Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából Köő Artúr történészt, Trianon-kutatót kérdeztük.
Záporokban és zivatarokban gazdag napok elé nézünk, és csak a hétvégére várható szép, napos idő. A nappali csúcshőmérséklet 22 és 24 fok között alakul.
Mitől fél, hogyan „bandázik” a mai kisiskolás, szereti-e a zsíros kenyeret, tejbegrízt, málna- és bodzaszörpöt, vagy inkább a chipset részesíti előnyben – ezeket a kérdéseket tettük fel gyermeknap apropóján elemistáknak.
Könnyű beleszeretni a francia Riviérába: a tengerbe, a pálmafákba, a kikötőkbe, az óvárosok szűk utcáiba, abba a nyugodt eleganciába, amellyel a helyiek élik a mindennapjaikat.
A használtautó-piac az elmúlt években nagy változásokon ment keresztül: a Covid-időszak, az üzemanyagárak ingadozása, és az elektromobilitás térnyerése mind hatással voltak a vásárlói szokásokra. Juhos Dávid használtautó-kereskedővel beszélgettünk.
szóljon hozzá!