Hirdetés

Polgári séta és lelki otthonteremtés

•  Fotó: MTI

Fotó: MTI

Méltóságteljes, csak a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom néhány hőzöngője által néhány percre megzavart rendezvény keretében tettek hitet az autonómia mellett Marosvásárhelyen a Székely Szabadság Napján. Úgy tűnik, a magyarság változatlan kedvvel tanulja a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) által rendszeresített közösségi megnyilvánulások leckéjét.

Csinta Samu

2014. március 14., 09:422014. március 14., 09:42

2014. március 15., 21:472014. március 15., 21:47

 
Teljesen biztonságos közlekedési körülmények között lehetett március 10-én közelíteni Marosvásárhelyhez. A Makk-féle összeesküvés 1854-ben kivégzett mártírjai emlékére rendszeresített postaréti rendezvényre igyekvők egy idő után biztosan abbahagyták a sebességmérő rendőrautók számolását, annyi járművet helyeztek készültségbe a tiltásokkal övezett megemlékezés alkalmával. A buszokat négy-öt alkalommal is megállították a rend őrei, esetenként pedig nemcsak az utaslista hitelességét ellenőrizték, de az ülések és a csomagtartók tartalmát is megvizsgálták – az utasok biztonsága érdekében, hangzott az indoklás. A Maros megyei főváros utcái is régen láthattak ennyi egyenruhást, így aztán teljes biztonságban és ünnepi hangulatban gyülekezhettek az emberek a Postaréti emlékműnél. Összegyűlhettünk vagy 20 ezren.
 
Gábor Áron-díjasok
Idén a vásárhelyi Kultúrpalota kistermében adták át a hagyományos Gábor Áron-díjat. Ezúttal a Csíki Székely Múzeum munkaközössége kapta a kitüntetést azért az áldozatos munkáért, amelyet a magyarságtudat, népünk kultúrkincseinek megőrzése, népszerűsítése terén kifejtettek, kutatásaik eredményeivel gazdagították a Székelyföldön élők kulturális örökségét, hozzájárultak a kultúrkincseinknek következő nemzedékek általi megismeréséhez, átörökítéséhez. Szekeres Attila István laudációját GazdaZoltán színművész, az SZNT alelnöke olvasta fel, a díjat pedig Ferencz Csaba, az SZNT tájékoztatási alelnöke adta át Gyarmati Zsoltnak, a Csíki Székely Múzeum igazgatójának.
Hasonló alkalmakkor elkerülhetetlen a számháborúzás, ezért aztán mi is gyorsan rendezzük le a dolgot. A tavalyi létszámnál mindenképpen kevesebben voltak, ám ez leginkább azzal magyarázható, hogy míg tavaly vasárnapjukat áldozták az önfelmutatás céljára az emberek, addig idén sokak lendületét korlátozta, hogy munkanapra esett az ominózus dátum. Egyesek szerint Dorin Florea vásárhelyi polgármester felvonulásellenessége is többeket távol tartott, és az a bizonytalanság is, amely a végül az esemény záróaktusának kinevezett „polgári séta” elnevezésű, több kilométeres járdafoglalásba torkollott.
 
A kellemes kora tavaszi időben több egymásra találásnak is tanúja lehetett a szemlélődő. A hivatalos program előtt zajló kulturális programok alatt gyülekező emberek közül ugyanis sokan régi ismerősként köszöntötték egymást, akik között immár a tavalyi Székely Szabadság Napja, vagy az októberi Nagy Székely Menetelés közös élményei jelentenek örvendetesen szoros köteléket. Akárcsak az immár rendszeres visszatérő katalán és baszk vendégek, akik különleges empátiával követik az általuk már nagyrészt bejárt út székelyföldi stációit.
 
Harangszó és Ábel
A harangszóval kezdődő rendezvény résztvevőit Izsák Balázs SZNT-elnök köszöntötte, az alaphangulatot pedig Nagy László unitárius főjegyző teremtette meg, aki Jakab apostol szavaival üdvözölte az egybegyűlteket. „Azért gyűltünk össze, hogy nyomatékosítsuk: itthon vagyunk, számunkra ez az otthon, és hogy ezt gyermekeink, unokáink is érezhessék majd” – fogalmazott a lelkész. Alázattal és tisztelettel adózott az emlékmű és az összegyűlt tömeg előtt, mert – amint fogalmazott – „valamit szívetekben hordoztok, amiért élni, tenni, cselekedni akartok.” Beszéde Tamási Áron híres, Ábel által kimondott idézetére épült, és az otthon kérdését járta körbe. „Belenéztünk a szabadság ama tükrébe, amelyből nem sugárzik vissza más, mint az, hogy cselekedni kell. Az lehet boldog, aki mindennapjait ebben a cselekvésben tudja élni” – zárta gondolatait az unitárius egyházi méltóság.
 
Izsák Balázs kifejtette: a székely szabadság eszméje mindig a történelmi viszonyoknak megfelelően alakult, de sosem változott: az intézményi rendszer szabadsága 1596 véres farsangján és Madéfalván át vezet a kökösi hídig és a Postarétig. Az SZNT-elnök bejelentésére, hogy Magyarország is beavatkozik abba a perbe, amelyet a szervezet az Európai Bizottság döntése ellen indított az Európai Unió Törvényszékénél, a tömeg örömujjongásban tört ki. Utána meg rögtön kifütyülte Izsák azon megállapítását, miszerint az autonómia ügye akkor lesz győztes, ha Romániát is sikerül az ügy mellé állítani. Izsák azonban a fütyülés ellenére is megismételte: „A Victoria palotába az út Kökösön és Berecken át vezet.”
 
Török példa
Tőkés László európai parlamenti képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke ezúttal hiányzott Marosvásárhelyről – a tüntetés napján az EP strasbourgi plenáris ülésén szólalt fel Székelyföld autonómiája mellett. „Emberi és nemzeti jogaink nem képezhetik alku tárgyát. Nem hagyjuk a román kormány csapdájába csalatni magunkat. Szabadságunkért rendületlenül kiállunk” – fogalmazott üzenetében. A Hajrá, Erdély! Hajrá, Székelyföld! Hajrá, Partium! üdvözlésre igencsak vevőnek bizonyult a hallgatóság.
 
Biró Zsolt, a Magyar Polgári Párt elnöke beszédét azzal a gondolattal indította, hogy 25 éve nem oldódott meg a székelység ügye. Állítását azzal igazolta, hogy míg Törökországban a vasárnapi szimpátiatüntetés miatt a rendőrség lezárta Isztambul legnagyobb utcáját, Vásárhelyen ez nem lehetséges. „Kijátszanak minket egymás ellen, a pártoskodás pedig felülírja a nemzeti érdeket. Ha felül tudnánk kerekedni a közösséget fogva tartó kishitűségen és közönyön, nem lenne az az erő, amely meg tudna állítani” – fogalmazott Biró, aki beszédét azzal fejezte be, hogy március 15-én, a magyar szabadság napján is a Postaréten lesz.
 
Nem kisebbség, nemzeti közösség
A belgiumi Günther Dauwen, az Európai Szabad Szövetség Párt (EFA) igazgatója beszédében többek között kitért arra is: nem szolgálja az autonómiát, ha minden döntést Brüsszelben és Bukarestben hoznak meg, és az sem normális, hogy Erdélynek, a székelységnek nincs beleszólása a román ügyekbe. Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke felszólalásában így fogalmazott: „Tudjuk, mit akarunk, Bukarestben is tudják ezt. Azért próbálnak lebeszélni róla, néha a könnyű élet ígéretével, titkos paktumokkal vagy nyíltan, a nevünkben fellépőknek bársonyszéket és előjogokat biztosítva.”
 
Marc Gafarot Monjo a Katalán Demokratikus Konvergencia Párt külügyi kabinetvezetője szerint az autonómia szótól nemcsak Bukarestben, de világszerte félnek. „Bukarest azt próbálja megelőzni, hogy a székelyek kezükbe vegyék sorsukat” – fogalmazott az Erdélybe immár rendszeresen visszatérő politikus, aki szerint le kell szokunk arról, hogy kisebbségnek nevezzük magunkat. „Önök és mi, katalánok is nemzeti közösség vagyunk!” – jelentette ki nagy tetszést aratva.
A vértanúk emlékművének megkoszorúzása és a himnuszok eléneklése előtt Izsák Balázs felolvasta a székely nagygyűlés kiáltványát, amelyet a tömeg „igen” felkiáltásokkal fogadott.
 
Járdafoglalás kisebb zűrökkel
A megemlékezés végén Izsák Balázs polgári sétára invitálta a résztvevőket, de újra egyértelműsítette, hogy nincs forgalomkorlátozás, a tömeg a járdán haladva békésen kísérje a petíciót vivő küldöttséget a prefektúráig, majd onnan megállás nélkül folytassák útjukat haza vagy a hazaszállító járművekhez. A felszólításnak a többség engedelmeskedett is – leszámítva a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom néhány, eltakart arcú fiatalját, akik az úttesten haladva provokálták a rendőröket.
A kis csoport Marosvásárhely főterén megállt az út közepén, akadályozva a forgalmat, a rendőrök és csendőrök azonban határozottan visszaszorították a rendbontókat. A prefektúra előtt kialakult rögtönzött tüntetés résztvevői eleinte Izsák Balázs felszólításának sem engedelmeskedtek, de az SZNT-elnök végül a tömeg élére állva indította el a hazatartó tömeget.
 
A tucatnyi rendbontó fiatalról a többezres tömeg jó része nem is tudott. Számukra az a néhány, helybelitől származott beszólás jelenthette a legnagyobb traumát, amelyek újabb fekete márciust emlegettek. Pedig sokkal inkább ünnepi márciusként könyvelhető el a székelység és támogatói újabb, szívet melengető együttléte.
Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 15., kedd

Erdélyi időjárás: záporokkal, zivatarokkal és lehűléssel érkezik az ősz

A hét második felében még késő nyárias, 24–25 Celsius-fokos idő várható Erdélyben, a hétvégén azonban jelentős változás kezdődik. Szombattól megnő a záporok, zivatarok esélye, majd vasárnaptól tartósabban csapadékosra fordulhat az idő.

Erdélyi időjárás: záporokkal, zivatarokkal és lehűléssel érkezik az ősz
Hirdetés
2026. szeptember 14., hétfő

Kajántó: nemcsak adomány, hanem imádság által is épült az új gyülekezeti ház

Egy épület akkor válik igazán otthonná, amikor élettel telik meg. A Kolozsvár melletti Kajántón évtizedes álom valósult meg az új református gyülekezeti ház felépítésével, amelynek története az imádságról, adakozásról, sok munkáról szól.

Kajántó: nemcsak adomány, hanem imádság által is épült az új gyülekezeti ház
2026. szeptember 08., kedd

Nicu Ștefănuță EP-alelnök: a kultúra támogatása nem válhat a politikai jutalmazás vagy büntetés eszközévé

Nicu Ștefănuță független európai parlamenti képviselő azt kéri a magyar kormánytól, folytassa a külhoni magyarok kulturális támogatását. Interjúnkban nyilatkozik pártalapítási szándékáról, a fiatalok uniós gondjairól, a kisebbségi jogok védelméről.

Nicu Ștefănuță EP-alelnök: a kultúra támogatása nem válhat a politikai jutalmazás vagy büntetés eszközévé
2026. szeptember 07., hétfő

Temesvári születésű iszlámkutató az AfD szász-anhalti sikerének egyik kovácsa

Bánsági vonatkozása is van a jobboldali Alternatíva Németországnak (AfD) nevű párt által a Szász-Anhalt tartományban vasárnap elért választási sikernek.

Temesvári születésű iszlámkutató az AfD szász-anhalti sikerének egyik kovácsa
Hirdetés
2026. szeptember 03., csütörtök

Olcsó áramot a szomszédnak: így teremtett egy erdélyi falu energiaközösséget a napelemes káoszból

Egy erdélyi településen nem elégedtek meg annyival a napelemesek, hogy csak a hálózatot vagy egymást szidják, ha a déli csúcsban sorra leálltak az inverterek: ehelyett megvalósították az ország első bejegyzett energiaközösségét.

Olcsó áramot a szomszédnak: így teremtett egy erdélyi falu energiaközösséget a napelemes káoszból
2026. szeptember 01., kedd

Erdélyben még kitart a nyárias idő: hétvégén 32 fokig melegedhet a levegő

Szeptember első hetében jórészt napos, késő nyárias időre számíthatunk Erdélyben. A HungaroMet előrejelzése szerint a hét közepén még 26–27 Celsius-fok körül alakulnak a nappali csúcsértékek, szombattól azonban ismét erőteljes felmelegedés kezdődik.

Erdélyben még kitart a nyárias idő: hétvégén 32 fokig melegedhet a levegő
2026. augusztus 24., hétfő

Ahol a gyerekek megtalálhatják saját hangjukat: zenével épít közösséget Széken Vigh Emőke

A zene nemcsak hangszertudást adhat a gyerekeknek: megtaníthatja őket figyelni, kitartani, alkotni, kiállni mások elé és hinni önmagukban. Erre a szemléletre építve hozta létre a Sound Garden Zenei Egyesületet Vigh Emőke széki orgonaművész, pedagógus.

Ahol a gyerekek megtalálhatják saját hangjukat: zenével épít közösséget Széken Vigh Emőke
Hirdetés
2026. augusztus 24., hétfő

Románia polgárait és energetikai biztonságát is veszélyeztetik a harci drónok

Bár az ütemtervnek megfelelően halad a fekete-tengeri gázkitermelés előkészítése, jelentős biztonsági kockázatokkal kénytelen szembesülni az európai léptékben mérve is óriási román beruházás.

Románia polgárait és energetikai biztonságát is veszélyeztetik a harci drónok
2026. augusztus 23., vasárnap

Kínai hétköznapok: a ropogós galambtól az AI-taxiig és az akrobatikus operáig

Három hét Sanghajban egy kínai egyetemen, ahol a színészképzés egészen más alapokra épül, mint Európában. Kasler Viktor és Benkő Boróka számára a nyári egyetem nemcsak különleges szakmai lehetőség, hanem valódi kulturális kaland is volt.

Kínai hétköznapok: a ropogós galambtól az AI-taxiig és az akrobatikus operáig
2026. augusztus 21., péntek

Egészségügyi kártya vagy személyi igazolvány?

Romániában fokozatosan az elektronikus személyazonosító igazolvány válthatja fel a jelenlegi egészségbiztosítási kártyát. Az átállás azonban nem egyik napról a másikra történik: a két okmány egy ideig párhuzamosan használható.

Egészségügyi kártya vagy személyi igazolvány?
Hirdetés
Hirdetés