Hirdetés

Párhuzamos hazai valóságok

Willman Walter

2014. március 14., 12:342014. március 14., 12:34

2014. március 15., 21:442014. március 15., 21:44

 
Miután március 4-én a román parlament bizalmat szavazott Victor Ponta legújabb kormányának, az azt követő hét egy balkáni szappanopera minden jegyét magán viselte. Volt veszekedés, ajtócsapkodás, sértődés, alkotmányossági vizsgálat és látványos kibékülés is. Aztán a felek megfésülködtek, előkerültek a lila foltokat eltakaró napszemüvegek, majd bájos mosollyal kiálltak a nép elé: rendben vagyunk.
 
Noha a kormány 346 bizalmi szavazatot kapott 192 ellenében a parlament két házának együttes ülésén – holott elfogadásához 288 támogató voks is elég lett volna –, beiktatása mégis késett. Nem Traian Băsescu államfő tett keresztbe – ahogyan azt félig-meddig kilátásba helyezte –, hanem a már-már jelentéktelenné zsugorodott Demokrata-Liberális Párt (PDL), amely 57 bársonyszéket foglal el az 575 fős parlamentben.
 
Belgiumnak is ment
A keddi együttes ülésen – ahová a honatyák azért gyűltek össze, hogy bizalmat szavazzanak a harmadik Ponta-kormánynak – Crin Antonescu szenátusi elnök egy Pontával való szóváltás következtében hirtelen lemondott tisztségéről, s a lemondást követő hangzavarban senki sem figyelt a bársonybuldoggá vedlett Vasile Blagára. A korábbi belügyér, a szenátus korábbi, a PDL jelenlegi elnöke kilátásba helyezte, hogy megóvják az alkotmánybíróságon a parlament határozatát. Meg is tették, másnap reggel pedig Gheorghe Tinel frakcióvezető kiállt a sajtó elé bejelenteni: a PDL óvását a Băsescu védnökségével alakult Népi Mozgalom Párt (PMP) törvényhozói is aláírták. Tinel nevét aligha hallotta addig a román publikum – ez is jelzi, hová süllyedt a korábbi kormánypárt, amelyből sorra olyan közismert nevek léptek ki, mint Elena Udrea vagy Cezar Preda, miközben a PDL-t lassan kivéreztető Népi Mozgalom Pártnak valami 15 átigazolt tagja lehet mára a parlamentben.
 
A panaszosok alkotmányellenesnek tartották, hogy Victor Ponta nem kért parlamenti megerősítést az új kormány programjára, amely szerintük megváltozott azáltal, hogy Ponta politikai megállapodást kötött az RMDSZ-szel. Megragadva az alkalmat, Traian Băsescu is közölte: addig nem nevezi ki az új minisztereket, míg az alkotmánybíróság nem dönt az ügyben. És itt kezdődtek a bajok, ugyanis az alkotmánybíróság elnöke, Augustin Zegrean március 5-én, szerdán délelőtt újságírói kérdésére kijelentette: egyelőre fogalma sincs arról, mit lehet tenni, mert a bíróság még soha nem szembesült ilyen kérdéssel. De majd elolvassák a beadványt, ha lesz rá idejük. Péntek előtt azonban semmiképp sem tudnak foglalkozni az üggyel, addig Románia valahogy csak kihúzza – másfél évig Belgiumnak sem volt kormánya, mégis működtek a dolgok. Az óvásról pedig elmondta: az alkotmányban sehol sem írja, hány minisztériumunk lehet – 10, 20 vagy 120 –, ők nem válthatnak le kormányt, azt csak a parlament teheti meg.
 
Hosszú, forró nap
Băsescu szózata
„Egyezségre jutottunk (a kormányfővel – szerk.), és ez a következőkből áll:
• a kormány felelősségvállalással fogad el egy újprogramot s ennek következtében én ma aláírom azoknak a kinevezését, akik tegnap megkapták a parlament szavazatát;
• remélem, ők is tartják magukat az egyezség feltételeihez, én is ezt fogom tenni;
• a PDL és a PMP óvásának továbbra is következményei lesznek, ha ők azt vissza nem vonják;
• számomra nagyon fontosnak tűnik, hogy ebben a helyzetben az alkotmánybíróság nyilvánítson véleményt, mert ez teljesen új helyzet;
• fontos, hogy az alkotmánybíróság véleményt nyilvánítson, főként azért, mert a PDL-s és PMP-s honatyák kérték ezt, és én is ezt kértem a kormányfőtől;
• ha nem jutottunk volna egyezségre, meghosszabbodik az az időszak, amikor több ideiglenes miniszterünk van;
• ha az alkotmánybíróság megállapítja, hogy új kormányprogram kell, amibe bele kell foglalni a pártok szintjén kötött megegyezéseket, az a folyamat nagyon soká tartott volna, arra kötelezett volna, hogy várjuk ki, amíg benyújtják a programot, lezajlanak a parlamenti procedúrák, beleértve az esetleges bizalmatlansági indítványt.”
Szerdán délután valamennyi híradós arra készült hát, hogy hosszú, elmérgesedett hét elé néz, súlyos politikai csatározásokkal, miközben Traian Băsescu rendezi a sorait, és készen áll arra, hogy miszlikbe aprítsa az alkotmánybíróság által elkaszált új kormányt. Tartott ez egészen aznap 16 óra tájáig, amikor az államelnök mikrofon elé állt, és elmondta: még ma aláírja az új kormánytagok kinevezését, a kormány pedig új programot fogad el. Ezt követően Victor Ponta jelentette be, hogy az alkotmány 114-es cikkelye alapján készül erre a lépésre, amely szerint a kormány felelősségvállalással fogadhat el a parlament két házának együttes ülése előtt egy programot, egy politikai nyilatkozatot vagy egy törvénytervezetet.
A román államfő az alkotmánybírósági óvás után néhány órával már kijött a megoldással, hogy „ne legyen baj, s végre legyen kormányunk”, élő példát szolgáltatva arra, hogy mifelénk a politikában két valóság van: az egyikben van jogállam, alkotmány, alkotmánybíróság és óvások, a másikban pedig politikai megegyezések, és itt egy alkotmánybírósági döntés bagatellnek számít.
 
És az elmúlt hét nem lehetett volna teljes, ha nem valósul meg az egyáltalán nem titokban végbement csoda: egy több pártból, szociáldemokratákból, konzervatívokból, UNPR-ből és RMDSZ-ből álló szövetség „koalícióra lépett” egy magánszeméllyel – ez a dohogó Liviu Dragnea kormányfőhelyettes megfogalmazása –, a liberálisoktól kilépett Călin Popescu-Tăriceanu független honatyával. Március 10-e óta ő a román szenátus elnöke, és elképzelhető, hogy ő lehet az elnökjelöltjük is.
Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 15., kedd

Erdélyi időjárás: záporokkal, zivatarokkal és lehűléssel érkezik az ősz

A hét második felében még késő nyárias, 24–25 Celsius-fokos idő várható Erdélyben, a hétvégén azonban jelentős változás kezdődik. Szombattól megnő a záporok, zivatarok esélye, majd vasárnaptól tartósabban csapadékosra fordulhat az idő.

Erdélyi időjárás: záporokkal, zivatarokkal és lehűléssel érkezik az ősz
Hirdetés
2026. szeptember 14., hétfő

Kajántó: nemcsak adomány, hanem imádság által is épült az új gyülekezeti ház

Egy épület akkor válik igazán otthonná, amikor élettel telik meg. A Kolozsvár melletti Kajántón évtizedes álom valósult meg az új református gyülekezeti ház felépítésével, amelynek története az imádságról, adakozásról, sok munkáról szól.

Kajántó: nemcsak adomány, hanem imádság által is épült az új gyülekezeti ház
2026. szeptember 08., kedd

Nicu Ștefănuță EP-alelnök: a kultúra támogatása nem válhat a politikai jutalmazás vagy büntetés eszközévé

Nicu Ștefănuță független európai parlamenti képviselő azt kéri a magyar kormánytól, folytassa a külhoni magyarok kulturális támogatását. Interjúnkban nyilatkozik pártalapítási szándékáról, a fiatalok uniós gondjairól, a kisebbségi jogok védelméről.

Nicu Ștefănuță EP-alelnök: a kultúra támogatása nem válhat a politikai jutalmazás vagy büntetés eszközévé
2026. szeptember 07., hétfő

Temesvári születésű iszlámkutató az AfD szász-anhalti sikerének egyik kovácsa

Bánsági vonatkozása is van a jobboldali Alternatíva Németországnak (AfD) nevű párt által a Szász-Anhalt tartományban vasárnap elért választási sikernek.

Temesvári születésű iszlámkutató az AfD szász-anhalti sikerének egyik kovácsa
Hirdetés
2026. szeptember 03., csütörtök

Olcsó áramot a szomszédnak: így teremtett egy erdélyi falu energiaközösséget a napelemes káoszból

Egy erdélyi településen nem elégedtek meg annyival a napelemesek, hogy csak a hálózatot vagy egymást szidják, ha a déli csúcsban sorra leálltak az inverterek: ehelyett megvalósították az ország első bejegyzett energiaközösségét.

Olcsó áramot a szomszédnak: így teremtett egy erdélyi falu energiaközösséget a napelemes káoszból
2026. szeptember 01., kedd

Erdélyben még kitart a nyárias idő: hétvégén 32 fokig melegedhet a levegő

Szeptember első hetében jórészt napos, késő nyárias időre számíthatunk Erdélyben. A HungaroMet előrejelzése szerint a hét közepén még 26–27 Celsius-fok körül alakulnak a nappali csúcsértékek, szombattól azonban ismét erőteljes felmelegedés kezdődik.

Erdélyben még kitart a nyárias idő: hétvégén 32 fokig melegedhet a levegő
2026. augusztus 24., hétfő

Ahol a gyerekek megtalálhatják saját hangjukat: zenével épít közösséget Széken Vigh Emőke

A zene nemcsak hangszertudást adhat a gyerekeknek: megtaníthatja őket figyelni, kitartani, alkotni, kiállni mások elé és hinni önmagukban. Erre a szemléletre építve hozta létre a Sound Garden Zenei Egyesületet Vigh Emőke széki orgonaművész, pedagógus.

Ahol a gyerekek megtalálhatják saját hangjukat: zenével épít közösséget Széken Vigh Emőke
Hirdetés
2026. augusztus 24., hétfő

Románia polgárait és energetikai biztonságát is veszélyeztetik a harci drónok

Bár az ütemtervnek megfelelően halad a fekete-tengeri gázkitermelés előkészítése, jelentős biztonsági kockázatokkal kénytelen szembesülni az európai léptékben mérve is óriási román beruházás.

Románia polgárait és energetikai biztonságát is veszélyeztetik a harci drónok
2026. augusztus 23., vasárnap

Kínai hétköznapok: a ropogós galambtól az AI-taxiig és az akrobatikus operáig

Három hét Sanghajban egy kínai egyetemen, ahol a színészképzés egészen más alapokra épül, mint Európában. Kasler Viktor és Benkő Boróka számára a nyári egyetem nemcsak különleges szakmai lehetőség, hanem valódi kulturális kaland is volt.

Kínai hétköznapok: a ropogós galambtól az AI-taxiig és az akrobatikus operáig
2026. augusztus 21., péntek

Egészségügyi kártya vagy személyi igazolvány?

Romániában fokozatosan az elektronikus személyazonosító igazolvány válthatja fel a jelenlegi egészségbiztosítási kártyát. Az átállás azonban nem egyik napról a másikra történik: a két okmány egy ideig párhuzamosan használható.

Egészségügyi kártya vagy személyi igazolvány?
Hirdetés
Hirdetés