Hirdetés

Nemzetstratégia a sikeres érettségiért

Érettségi felkészítőt indított Székelyföldön a budapesti székhelyű Nemzetstratégiai Kutatóintézet (NSKI). Az eddig legtöbb nehézséget okozó tantárgyakból, elsősorban román nyelv és irodalomból készíti fel a vizsgára a székelyföldi magyar fiatalokat az NSKI és partnerei által útjára indított program.

EN-összeállítás

2015. január 10., 14:472015. január 10., 14:47

A tanév végéig tartandó érettségi felkészítőn 850 székelyföldi magyar végzős diák vehet részt ingyenesen. A fiatalok kétharmada román nyelvből és irodalomból, harmadrészük matematikából igényelt segítséget. Szász Jenő, az NSKI elnöke az MTI-nek elmondta, Székelyföldön évek óta csak 50 százalék körüli a sikeres érettségizők aránya, legtöbbjüknek a román nyelv és irodalom vizsga okoz gondot. „Az általunk támogatott program épp a legnagyobb nehézséget okozó akadályok leküzdését segíti” – fogalmazott Szász Jenő, aki 2013 óta a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke, előtte 2008–2012 között a Magyar Polgári Párt elnöke volt, míg 1996–2008 között Székelyudvarhely polgármestereként tevékenykedett. Szerinte a gyenge érettségi eredmények azt is jelzik, hogy a román állam olyannyira erőlteti a román nyelv és irodalom megismerését, és olyan tárgyi tudást követel, amelyet a kisebbségben élő fiatalok csak nehezen szerezhetnek meg. A kialakult helyzet minden bizonnyal a fiatalok és a szülők kifogásolható hozzáállásán és a pedagógusok nem mindig lelkiismeretes munkáján is múlik – tette hozzá. Az elnök azért tartja az NSKI illetékességi körébe tartozónak a diákok felkészítését, mert az intézet a humánerőforrás-gazdálkodást tekinti legfontosabb küldetésének. „Valamennyi gazdasági és természeti erőforrásnál nagyobb kincs a magyar kultúrkörhöz tartozó ember” – jelentette ki Szász Jenő.

A programot – amelyet Udvarhelyszéken a Modern Üzleti Tudományok Főiskolája (MÜTF) oktatási központja, Csíkszéken és Gyergyószéken a csíkszeredai Fidelitas egyesület, Háromszéken pedig a sepsiszentgyörgyi Amőba Alapítvány bonyolítja le – hozzávetőleg 24 millió forinttal támogatja a kutatóintézet. Az NSKI a képzés során szerzett információkból olyan tudományos alapon nyugvó következtetéseket akar levonni, amelyek később az oktatásban hasznosíthatók, miközben gyakorlati segítséget nyújt a székelyföldi fiatal végzősöknek. Két évvel ezelőtt a MÜTF indított már érettségi felkészítő programot, de a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem oktatási helyszínein is rendszeresek a felkészítők. Tavaly országos szinten a diákok 60,65 százaléka érettségizett sikeresen, tavalyelőtt 56,4 százalékuk. A székelyföldi megyék tavalyi eredményei (a fellebbezések előtt): Maros 58,44, Kovászna 56,49 (tavalyelőtt 42,74 százalék), Hargita 51,93 (közel tízszázalékos növekedéssel az előző esztendőhöz képest). Az idei érettségi 2015. június 8-án kezdődik, a végleges eredményeket július 10-én függesztik ki. Mindezeket megelőzően március 2. és 6. között a tizenegyedikes és tizenkettedikes diákok országos szinten próbaérettségin vesznek majd részt. A március 12-én nyilvánosságra hozandó eredményeket nem írják be a naplóba, de kiértékelik azokat.

A Nemzeti Kisebbségkutató Intézetet a 2012. december 11-i magyar kormányrendelet értelmében hozták létre, Kutatási, stratégiai és koordinációs igazgatósággal és Nemzeti integrációs és Kárpát-medencei hálózatfejlesztési igazgatósággal működik.

 

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 09., kedd

Nem csak a bankok trükkje: a botrány mindannyiunkról szól

Rekordbírság a bankoknak, perrel fenyegető pénzintézetek, kártérítéssel hitegetett ügyfelek: a ROBOR-ügy egyszerre pénzügyi, jogi és bizalmi botrány az általunk is mohón táplált pénzéhes világunkban.

Nem csak a bankok trükkje: a botrány mindannyiunkról szól
Hirdetés
2026. június 09., kedd

Viharok és lehűlés jön: vasárnap már csak 17 fok várható

Még nyárias meleg és helyenként 30 fok feletti hőmérséklet várható szerdán, ám a hét második felében markáns változás következik az időjárásban. Több hullámban érkező frontok miatt záporokra, zivatarokra és megerősödő szélre kell készülni.

Viharok és lehűlés jön: vasárnap már csak 17 fok várható
2026. június 07., vasárnap

Gyógyszer helyett piercing? Erdélyben egyre többen kipróbálják

Migrén, álmatlanság, szorongás, klimax – egyre többen próbálják ki az gyógypiercinget, amikor gyógyszermentes megoldást keresnek régóta fennálló panaszaikra. A módszer sokak életminőségét javítja, az orvosok azonban óvatosságra intenek.

Gyógyszer helyett piercing? Erdélyben egyre többen kipróbálják
2026. június 06., szombat

Magyar szerzők színdarabjaival arat sikereket a Moldovai Köztársaságban az Aradi Kamaraszínház igazgatója

Bár a színházi nyelvnek „nincs nemzetisége”, mégis egyfajta küldetés magyar darabokat színre vinni olyan közegben, amelyben alig, vagy inkább egyáltalán nem ismerik a magyar kultúrát – vallja Tapasztó Ernő.

Magyar szerzők színdarabjaival arat sikereket a Moldovai Köztársaságban az Aradi Kamaraszínház igazgatója
Hirdetés
2026. június 04., csütörtök

Keresztényüldözés a 21. században: Nigériától Iránig, sőt az Európai Unióig

A Közép-európai Fórum a Vallás- és Hitszabadságért június elején nemzetközi konferenciát szervezett Pozsonyban a vallásszabadság kérdésköréről. A szakemberek bemutatták a világ különböző térségeiben tapasztalható keresztényüldözés következményeit.

Keresztényüldözés a 21. században: Nigériától Iránig, sőt az Európai Unióig
2026. június 04., csütörtök

Trianon-kutató történész: a határon túli magyarok a magyar történelem legnagyobb hősei

1920. június 4-én írták alá a versailles-i Grand Trianon kastélyban azt a békeszerződést, amely alapjaiban formálta át Magyarország sorsát. A Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából Köő Artúr történészt, Trianon-kutatót kérdeztük.

Trianon-kutató történész: a határon túli magyarok a magyar történelem legnagyobb hősei
2026. június 02., kedd

Még napokig kitart a csapadékos idő, mutatjuk, mikor érkezik a fordulat

Záporokban és zivatarokban gazdag napok elé nézünk, és csak a hétvégére várható szép, napos idő. A nappali csúcshőmérséklet 22 és 24 fok között alakul.

Még napokig kitart a csapadékos idő, mutatjuk, mikor érkezik a fordulat
Hirdetés
2026. június 01., hétfő

Tejbegríz vagy chips, titkos helyek, félelmek. Falun élő erdélyi elemisták válaszai gyermeknapi kérdéseinkre

Mitől fél, hogyan „bandázik” a mai kisiskolás, szereti-e a zsíros kenyeret, tejbegrízt, málna- és bodzaszörpöt, vagy inkább a chipset részesíti előnyben – ezeket a kérdéseket tettük fel gyermeknap apropóján elemistáknak.

Tejbegríz vagy chips, titkos helyek, félelmek. Falun élő erdélyi elemisták válaszai gyermeknapi kérdéseinkre
2026. május 30., szombat

Ahol nem szégyen ráérni, de húsz euró az eper – jegyzetek a francia Riviéráról

Könnyű beleszeretni a francia Riviérába: a tengerbe, a pálmafákba, a kikötőkbe, az óvárosok szűk utcáiba, abba a nyugodt eleganciába, amellyel a helyiek élik a mindennapjaikat.

Ahol nem szégyen ráérni, de húsz euró az eper – jegyzetek a francia Riviéráról
2026. május 28., csütörtök

Mit keresnek ma az autóvásárlók? Erdélyi kereskedő a legnagyobb tévhitekről és trendekről

A használtautó-piac az elmúlt években nagy változásokon ment keresztül: a Covid-időszak, az üzemanyagárak ingadozása, és az elektromobilitás térnyerése mind hatással voltak a vásárlói szokásokra. Juhos Dávid használtautó-kereskedővel beszélgettünk.

Mit keresnek ma az autóvásárlók? Erdélyi kereskedő a legnagyobb tévhitekről és trendekről
Hirdetés
Hirdetés