2015. szeptember 19., 13:262015. szeptember 19., 13:26
Az Erdélyi Magyar Néppárt nem tett ügyészségi feljelentést magyarok ellen és nem adott senkinek felhatalmazást valamilyen feljelentés megtételére – áll az EMNP pénteki közleményében, amelyet a nagyváradi Ady-központot érintő korrupciós vizsgálat kapcsán adott ki a párt országos elnöksége. Amint arról az Erdélyi Napló is beszámolt, Csomortányi István, az Erdélyi Magyar Néppárt Bihar megyei elnöke szeptember elején közölte, az Országos Korrupcióellenes Ügyosztálynál (DNA) tett feljelentést a nagyváradi Ady-központ ügyében.
A DNA-hoz intézett, ismeretlen tettes ellen szóló feljelentésben Csomortányi hosszasan ismertette az ingatlan visszás helyzetét, emlékeztetve, hogy a magyar állam támogatásával épült, majd egy ingatlancsere révén a város tulajdonába került Ady-központot a hozzá tartozó telekkel együtt pár hete adta el a nagyváradi önkormányzat.
A Kiss Sándor, Biró Rozália, Lakatos Péter Bihar megyei RMDSZ-es politikusok és a néhai Mudura Sándor vállalkozó által alapított Mecénás Alapítványt érintő ügyben tett feljelentésről a politikus levélben értesítette Ilie Bolojan nagyváradi polgármestert is.
A néppárt országos elnöksége csütörtökön Kolozsváron tartott ülésén kivizsgálta az üggyel kapcsolatos történések hátterét, és megállapította, hogy egyéni kezdeményezésről van szó, amelyhez a néppárt országos testületeinek, megyei és helyi szervezeteinek nincs semmi közük.
„Az elnökség megvizsgálta az ügyben érintett személyek felelősségét is. Bár megérti Csomortányi István, a Bihar megyei szervezet elnökének igyekezetét abban, hogy feltárja az igazságot az Érmindszentről, Ady Endre szülőfalujából eltérített és elherdált közpénzek ügyében, valamint hogy a felelősöket megnevezze, a korrupcióellenes ügyészséghez intézett feljelentését meggondolatlannak tartja, mert ilyenformán lehetőséget teremtett a nyilvánvaló korrupciós ügyben közvetlenül vagy közvetetten érintett nagyváradi vagy országos közéleti szereplőknek, hogy manipulatív nyilatkozatokkal a közvélemény figyelmét a lényegről – a hűtlen közpénzkezelésről – elterelje. Ezért az elnökség Csomortányi Istvánt szankcióban fogja részesíteni” – áll a párt szerkesztőségünkbe eljuttatott közleményében.
Az országos elnökség állásfoglalásában leszögezi, hogy miközben határozottan elítélik a hatalommal való visszaélést, a közpénzek hűtlen kezelését és a köztisztviselők korrupciós ügyeit,egy kisebbségi társadalomban nemzeti közösségünk tagjainak a román vádhatóság szerveinél való feljelentését nem tartják sem szerencsés, sem követendő megoldásnak.
„A néppárt ennek jelenleg is szenvedő alanya: rosszindulatú politikai ellenfeleink hamis feljelentései nyomán jelenleg is folyik ügyészségi vizsgálat aláírásgyűjtő önkénteseink ellen. A magyar magyar általi feljelentésének módszere nem tartozik a néppárt politikai eszközei közé, soha nem éltünk ezen rossz emlékű gyakorlattal” – fogalmaznak a néppárt vezetői.
Magánszemélyként a DNA-nál
Visszavonja, majd magánszemélyként nyújtja be újra a nagyváradi Ady-központ ügyében az Országos Korrupcióellenes Ügyosztálynál (DNA) tett feljelentését Csomortányi István, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) Bihar megyei elnöke. Csomortányi István közleményében úgy fogalmaz: „annak érdekében, hogy a Bihar megyében folyó korrupció elleni harcot ne lehessen összemosni semmilyen más üggyel”, visszavonja a feljelentést és a saját nevében iktatja újra. „A kisiklatott nagyváradi Ady-központ ügye az elmúlt másfél évtized erdélyi korrupciós botrányainak egyik legsúlyosabbika” – hangsúlyozza Csomortányi, aki elfogadhatatlannak és méltatlannak tartja, hogy „párttársai számonkérése és a botrány tisztázása helyett Kelemen Hunor a nyilvánosság előtt úgy állítja be a történteket, mintha néppártos gyakorlat lenne tisztességes RMDSZ-es politikusokat feljelenteni”, illetve „bihari párttársai ügyét összemossa az erdélyi magyarság egyik legfontosabb ügyével, a marosvásárhelyi magyar polgármester-jelöltállítással”. Csomortányi ezzel arra utal, hogy Szilágyi Zsolt EMNP-elnök előválasztási protokollumot szorgalmazó nyílt levelére reagálva Kelemen Hunor a Transindex hírportálnak kifejtette: az a tény, hogy az EMNP feljelentést tett a DNA-nál a Mecénás Alapítvány ellen „azt bizonyítja, hogy az RMDSZ-szel szemben táplált szándékaik egyáltalán nem jóindulatról tesznek tanúbizonyságot.”
A hét második felében még késő nyárias, 24–25 Celsius-fokos idő várható Erdélyben, a hétvégén azonban jelentős változás kezdődik. Szombattól megnő a záporok, zivatarok esélye, majd vasárnaptól tartósabban csapadékosra fordulhat az idő.
Egy épület akkor válik igazán otthonná, amikor élettel telik meg. A Kolozsvár melletti Kajántón évtizedes álom valósult meg az új református gyülekezeti ház felépítésével, amelynek története az imádságról, adakozásról, sok munkáról szól.
Nicu Ștefănuță független európai parlamenti képviselő azt kéri a magyar kormánytól, folytassa a külhoni magyarok kulturális támogatását. Interjúnkban nyilatkozik pártalapítási szándékáról, a fiatalok uniós gondjairól, a kisebbségi jogok védelméről.
Bánsági vonatkozása is van a jobboldali Alternatíva Németországnak (AfD) nevű párt által a Szász-Anhalt tartományban vasárnap elért választási sikernek.
Egy erdélyi településen nem elégedtek meg annyival a napelemesek, hogy csak a hálózatot vagy egymást szidják, ha a déli csúcsban sorra leálltak az inverterek: ehelyett megvalósították az ország első bejegyzett energiaközösségét.
Szeptember első hetében jórészt napos, késő nyárias időre számíthatunk Erdélyben. A HungaroMet előrejelzése szerint a hét közepén még 26–27 Celsius-fok körül alakulnak a nappali csúcsértékek, szombattól azonban ismét erőteljes felmelegedés kezdődik.
A zene nemcsak hangszertudást adhat a gyerekeknek: megtaníthatja őket figyelni, kitartani, alkotni, kiállni mások elé és hinni önmagukban. Erre a szemléletre építve hozta létre a Sound Garden Zenei Egyesületet Vigh Emőke széki orgonaművész, pedagógus.
Bár az ütemtervnek megfelelően halad a fekete-tengeri gázkitermelés előkészítése, jelentős biztonsági kockázatokkal kénytelen szembesülni az európai léptékben mérve is óriási román beruházás.
Három hét Sanghajban egy kínai egyetemen, ahol a színészképzés egészen más alapokra épül, mint Európában. Kasler Viktor és Benkő Boróka számára a nyári egyetem nemcsak különleges szakmai lehetőség, hanem valódi kulturális kaland is volt.
Romániában fokozatosan az elektronikus személyazonosító igazolvány válthatja fel a jelenlegi egészségbiztosítási kártyát. Az átállás azonban nem egyik napról a másikra történik: a két okmány egy ideig párhuzamosan használható.
szóljon hozzá!