
2015. július 31., 21:452015. július 31., 21:45
Igen torz kép alakulhat ki abban, aki csak a sajtóból tájékozódik a romániai korrupcióellenes harcról. Aki viszont Tusványoson belehallgatott az antikorrupciós folyamatokról szóló előadásba, már reménykedhet benne, hogy egyszer talán megérti Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) működését. Elsősorban Codru Vrabie közigazgatási szakértőnek, a romániai politikai korrupció egyik legelismertebb kutatójának köszönhetően, aki kis történeti áttekintéssel kezdte mondandóját. Így aztán megtudhattuk például, hogy a DNA 2005-ös létrejötte előtt is volt élet Romániában. A DNA elődjét ugyanis a Ciorbea-kormány idején, 1997-ben hozták létre, tevékenységének legfőbb eredménye, hogy 2000. május 8-án megszületett az első antikorrupciós törvény, amely alapján kidolgozták a 2001–2004-es időszakra szóló korrupcióellenes stratégiát.
Rövid „jégkorszak” kezdődött, mivel Adrian Năstase miniszterelnök sürgősen felszámolta a DNA-elődöt, arra való hivatkozással, hogy nem elég hatékony. Kirakatberendezői szándékkal azonban felkérte az Európai Uniót, segítsen az antikorrupciós harcban. A delegált szakértő David Martinez Madero volt, aki a spanyol korrupcióvadász rendszer erényeiből és hibáiból összerakott egy logikusan, rendszerszerűen működő korrupcióellenes ügyészséget: a tevékenységét a 2005-ben hatalomra kerülő Tăriceanu-kormány alatt elkezdő DNA-t.
A lassan állam az államban működő ügyészség neve a mai nyilvánosság számára kétségtelenül Laura Codruţa Kövesi. Ő 2013 ősze óta van a DNA élén, és Vrabie szerint sikere többek között abban áll, hogy két rendkívül fontos módosítást léptetett életbe. Az egyik a DNA erősen központosított szervezeti formájának leépítése, a területi ügyészek hatáskörének és karrierépítési lehetőségeinek szélesítése. Ugyanakkor nagy fontosságot tulajdonított csapata tagjai képzésének az új Büntetőtörvénykönyvből, így az új BTK megjelenése pillanatában a DNA-s ügyészek, rendőrök, jegyzők és fogalmazók körökkel jártak a bírók és ügyvédek előtt.
A bukaresti szakértő cáfolta azt a szorgalmasan hintett képzetet, miszerint a DNA politikai zsarolási fegyver lenne. Ennek bizonyítására Peter Frank angol politikai elemző vizsgálatát hívta segítségül, aki tanulmányában pártbeli hovatartozás szerint csoportosította a 2007 – Románia EU-csatlakozásának éve – óta a DNA által kivizsgált személyeket. Nos, ezek egyharmada a PSD, egyharmada a PNL és a PDL, egyharmada pedig a kisebb pártok (RMDSZ, UNPC, PC, zöldek és mások) soraiból került ki.
Természetesen szó esett a korrupciós esetek, a hajnali lerohanások és megbilincselések sajtóban való tükrözéséről is. Codru Vrabie alapvetően elégedetlen ezzel, az okokhoz pedig három síkon vezette vissza a hallgatóságot. Az egyik a szakmai felkészületlenség, ami hosszabb kifutású megoldást igényelne, de addig is nem feltétlenül pályakezdő kollégákra kellene bízni ezt a területet. Legalább annyira fontos és veszélyes a politikai érdekek kiszolgálása, hiszen a hasonló megrendelésre készülő írásokat már profik, megvesztegethető veteránok követik el. A veszélynek nevet is adott az előadó: Sorin Roşca Stănescu például épp hasonló okokból zuhant alá a Parnasszusról. A harmadik kategória sem ártalmatlan: a brüsszelizmusok szűrő nélküli átvétele, ami gyakorlatilag ellenőrizetlen információk – vagy épp azok cáfolata – felelőtlen terjesztését jelenti.
Meddig tarthat a DNA sikersorozata? Vrabie szerint amíg tartani tudja a ritmust. A vízben forgó fatuskó képével élt, amelyen csak addig lehet talpon maradni, míg megfelelő sebességgel tapos a rajta lévő. A „terminátor” Laura Codruţa Kövesi mandátuma jövő őszig szól, legfeljebb fél évnyi hosszabbítással, hogy utána mi következik, arra a szakértő is kíváncsi.
A beszélgetés másik résztvevője, Zatykó Gyula, az Erdélyi Magyar Néppárt alelnöke a politikusi álláspontot testesítette meg, és kijelentette: a sajtónak óriási szerepe van a jelenség helyes értelmezésében. Szerinte a média – különösen a romániai magyar sajtó – elsilányodott, politikai érdekeket szolgál ki, megrendelésre dolgozik. Innen közelítve persze gyorsan felbukkant az Ügy – legyen az bármi, ami a kisebbségi léttel összefüggésbe hozható – védelmének örökös lobogtatása, ami elsősorban abban a dilemmában ölt testet, hogy az újságíró lerántsa-e a leplet egy korrupt politikusról, vagy inkább védje a „mi kutyánk kölykét.”
Abban viszont mindenki egyetértett, hogy a DNA tevékenységének lassan megelőző dimenziót is öltenie kellene, ellenkező esetben a lecsapott fejek helyett mindig újak nőnek a politikai formációk élén. Ebben az esetben viszont marad az örökös fejvadászat, amitől egyszer csak elege lesz a közönségnek, még ha valamennyi eset indokolt és bizonyítható is. Főleg, hogy rövidesen várható ama néhány DNA-s árnyékra vetődés áldozata ügyének strasbourgi kezelése, ami jelentős fékeket építhet a rendszerbe.
A hét második felében még késő nyárias, 24–25 Celsius-fokos idő várható Erdélyben, a hétvégén azonban jelentős változás kezdődik. Szombattól megnő a záporok, zivatarok esélye, majd vasárnaptól tartósabban csapadékosra fordulhat az idő.
Egy épület akkor válik igazán otthonná, amikor élettel telik meg. A Kolozsvár melletti Kajántón évtizedes álom valósult meg az új református gyülekezeti ház felépítésével, amelynek története az imádságról, adakozásról, sok munkáról szól.
Nicu Ștefănuță független európai parlamenti képviselő azt kéri a magyar kormánytól, folytassa a külhoni magyarok kulturális támogatását. Interjúnkban nyilatkozik pártalapítási szándékáról, a fiatalok uniós gondjairól, a kisebbségi jogok védelméről.
Bánsági vonatkozása is van a jobboldali Alternatíva Németországnak (AfD) nevű párt által a Szász-Anhalt tartományban vasárnap elért választási sikernek.
Egy erdélyi településen nem elégedtek meg annyival a napelemesek, hogy csak a hálózatot vagy egymást szidják, ha a déli csúcsban sorra leálltak az inverterek: ehelyett megvalósították az ország első bejegyzett energiaközösségét.
Szeptember első hetében jórészt napos, késő nyárias időre számíthatunk Erdélyben. A HungaroMet előrejelzése szerint a hét közepén még 26–27 Celsius-fok körül alakulnak a nappali csúcsértékek, szombattól azonban ismét erőteljes felmelegedés kezdődik.
A zene nemcsak hangszertudást adhat a gyerekeknek: megtaníthatja őket figyelni, kitartani, alkotni, kiállni mások elé és hinni önmagukban. Erre a szemléletre építve hozta létre a Sound Garden Zenei Egyesületet Vigh Emőke széki orgonaművész, pedagógus.
Bár az ütemtervnek megfelelően halad a fekete-tengeri gázkitermelés előkészítése, jelentős biztonsági kockázatokkal kénytelen szembesülni az európai léptékben mérve is óriási román beruházás.
Három hét Sanghajban egy kínai egyetemen, ahol a színészképzés egészen más alapokra épül, mint Európában. Kasler Viktor és Benkő Boróka számára a nyári egyetem nemcsak különleges szakmai lehetőség, hanem valódi kulturális kaland is volt.
Romániában fokozatosan az elektronikus személyazonosító igazolvány válthatja fel a jelenlegi egészségbiztosítási kártyát. Az átállás azonban nem egyik napról a másikra történik: a két okmány egy ideig párhuzamosan használható.
szóljon hozzá!