
Fotó: Veres Nándor
Maradjunk hűek szent hitünkhöz, szülőföldünkhöz és anyanyelvünkhöz – erre szólította fel a csíksomlyói búcsú zarándokait az ünnepi szónok, Jakubinyi György, a Gyulafehérvári Főegyházmegye érseke.
2015. május 30., 07:502015. május 30., 07:50
A csíksomlyói Szűzanya hazavárja gyermekeit – ez az állandó mottója az idén 448. alkalommal megrendezett zarándoklatnak, amelyre évről évre keresztények százezrei látogatnak el az egész világból. Az idei szentmise elején Urbán Erik érseki helynök, a csíksomlyói templom vezetője elmondta, hogy hármas pasztorális évet ülnek a kegyhelyen: a Ferenc szentatya által meghirdetett megszentelt élet évet, a gyulafehérvári főegyházmegyében a szórvány évét, a csíksomlyói kegyhelyen pedig jubileumi Mária-évet – utóbbit abból az alkalomból, hogy a Segítő Szűzanya kegyszobra körülbelül ötszáz éves.
A szentmise idei meghívottja, ünnepi szónoka, Jakubinyi György gyulafehérvári érsek minden kegyelem közvetítőjének nevezte a Szűzanyát. „Ezt ismétli kétezer év óta minden jelenési helyen, és ez a mi kereszténységünknek is a lényege. Megtenni azt, amire szent Fia tanított bennünket – mondta. Arról is beszélt, hogy legyünk hűek őseink szent hitéhez és erényeihez, vagyis legyünk hűek katolikus keresztény szent hitünkhöz, legyünk hűek nemzetünkhöz és szülőföldünkhöz, és legyünk hűek anyanyelvünkhöz és anyanyelvi kultúránkhoz.”
A szülőföldhöz való hűség példázatára elmondta, a szent család is Egyiptomba menekült, de két év után visszatért szülőföldjére, és azután már soha nem hagyta el azt. Az anyanyelvhez való hűséget azzal példázta, hogy a keresztre feszített Jézus nem az egyháza hivatalos nyelvén, hanem édesanyja nyelvén, arámiul mondta el utolsó szavait: „Istenem, Istenem, miért hagytál el engem?” A csíksomlyói búcsú zarándokai idén a szentmise végén teljes búcsúval járó pápai áldásban részesültek.
A zarándoklaton immár harmadszor volt jelen a magyar köztársasági elnök: Áder János a feleségével érkezett. A szentmise után rögtönzött sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy a szentbeszéd egyaránt szólt a Csíksomlyón jelenlévőknek és azoknak is, akik tévén vagy rádión keresztül követték a szentmisét: a hűség üzenete egyaránt megszívlelendő azoknak is, akik Magyarországról érkeztek, és azoknak is, akik Erdélyben élnek.
Szombat délután csángók számára celebráltak magyar nyelvű misét, az éjszaka pedig virrasztással telt: a hagyomány szerint ugyanis hajnalban a kálváriát végigjáró ember a Salvator-kápolnánál a napba nézve megpillanthatja a galamb képében jelentkező Szentlelket.
A hét második felében még késő nyárias, 24–25 Celsius-fokos idő várható Erdélyben, a hétvégén azonban jelentős változás kezdődik. Szombattól megnő a záporok, zivatarok esélye, majd vasárnaptól tartósabban csapadékosra fordulhat az idő.
Egy épület akkor válik igazán otthonná, amikor élettel telik meg. A Kolozsvár melletti Kajántón évtizedes álom valósult meg az új református gyülekezeti ház felépítésével, amelynek története az imádságról, adakozásról, sok munkáról szól.
Nicu Ștefănuță független európai parlamenti képviselő azt kéri a magyar kormánytól, folytassa a külhoni magyarok kulturális támogatását. Interjúnkban nyilatkozik pártalapítási szándékáról, a fiatalok uniós gondjairól, a kisebbségi jogok védelméről.
Bánsági vonatkozása is van a jobboldali Alternatíva Németországnak (AfD) nevű párt által a Szász-Anhalt tartományban vasárnap elért választási sikernek.
Egy erdélyi településen nem elégedtek meg annyival a napelemesek, hogy csak a hálózatot vagy egymást szidják, ha a déli csúcsban sorra leálltak az inverterek: ehelyett megvalósították az ország első bejegyzett energiaközösségét.
Szeptember első hetében jórészt napos, késő nyárias időre számíthatunk Erdélyben. A HungaroMet előrejelzése szerint a hét közepén még 26–27 Celsius-fok körül alakulnak a nappali csúcsértékek, szombattól azonban ismét erőteljes felmelegedés kezdődik.
A zene nemcsak hangszertudást adhat a gyerekeknek: megtaníthatja őket figyelni, kitartani, alkotni, kiállni mások elé és hinni önmagukban. Erre a szemléletre építve hozta létre a Sound Garden Zenei Egyesületet Vigh Emőke széki orgonaművész, pedagógus.
Bár az ütemtervnek megfelelően halad a fekete-tengeri gázkitermelés előkészítése, jelentős biztonsági kockázatokkal kénytelen szembesülni az európai léptékben mérve is óriási román beruházás.
Három hét Sanghajban egy kínai egyetemen, ahol a színészképzés egészen más alapokra épül, mint Európában. Kasler Viktor és Benkő Boróka számára a nyári egyetem nemcsak különleges szakmai lehetőség, hanem valódi kulturális kaland is volt.
Romániában fokozatosan az elektronikus személyazonosító igazolvány válthatja fel a jelenlegi egészségbiztosítási kártyát. Az átállás azonban nem egyik napról a másikra történik: a két okmány egy ideig párhuzamosan használható.
szóljon hozzá!