Hirdetés

Himnuszügy: tiltás és tiltakozás között

EN-összeállítás

2014. december 19., 21:392014. december 19., 21:39

A magyar külügyminisztérium még nem, csíkszeredai képviselője viszont már tiltakozott a háromszéki himnuszéneklési botrányban. Zsigmond Barna Pál, Magyarország csíkszeredai főkonzulja sepsiszentgyörgyi hivatalában kereste fel az elmúlt hét végén Marius Popica Kovászna megyei prefektust, hogy tiltakozását fejezze ki, illetve magyarázatot kérjen arra, miért bírságolta meg a Magyar Polgári Pártot (MPP) a Himnusz elénekléséért a június 4-i Trianon-megemlékezés alkalmával. A konzulátusi közlemény megfogalmazása szerint „a magyar zászló és a magyar himnusz nemzeti jelkép, számunkra szent, akárcsak a románok számára a saját nemzeti szimbólumaik. Éppen ezért elfogadhatatlan, hogy korlátozzák a magyar emberek nemzeti identitásának ilyen formában történő kifejezését.” A magyar diplomata az Erdélyi Naplónak elmondta: felhívta a prefektus figyelmét arra is, hogy az intézkedés merőben ellentétes az Európai Unió alapértékeivel, és alapvető emberi jogokat sért. A prefektus által aláírt bírságolási jegyzőkönyvben ez áll: „A más állam himnuszának a Románia területén való eléneklése egy olyan rendezvényen, amelynek nem volt nemzetközi jellege, és amelyen nem vettek részt Magyarország hivatalos küldöttei (…), kihágást jelent, és 2500-tól 5000 lejig terjedő bírsággal büntetendő.”

Biró Zsolt, az MPP elnöke korábban kijelentette, semmiképpen sem fizetik ki az 5000 lejes bírságot, az intézkedést megtámadják a bíróságon.

A kormánybiztos Marius Popica a maszol.ro portálon döntését a következőképpen magyarázta: azért bírságolt, mert a rendezvényén nem hangzott el a román himnusz is a magyar mellett. „Ezt elmondtam Zsigmond Barna Pálnak is, és tárgyalni fogok a témáról az MPP vezetőivel is. Mindenkinek meg kell értenie, hogy bármilyen – akár jogkövetelő – nyilvános térben tartott rendezvény megszervezését a törvény szabályozza. Én teljes mértékben tisztelem a magyar himnuszt, a magyar állam nemzeti szimbólumait, azt is tudom, hogy a Himnusz egyben egyházi ima is, amelyet templomokban is énekelnek. Világossá szeretném tenni: nem a himnusz eléneklését büntettem, hanem a törvényszegést” – fogalmazott a portálnak adott interjújában a kormánymegbízott.

Az MPP tiltakozó válaszlépésre szánta el magát: december 15. és 21. között minden hétköznap délután 15.45 és 16.45 óra között magyarhimnusz-éneklést szerveznek a prefektúra sepsiszentgyörgyi székháza előtt. A többnapos megmozdulásra a helyi önkormányzattól kértek engedélyt, amit sürgősségi eljárásban meg is kaptak. A tiltakozást szeretnék egész Erdélyre kiterjeszteni: felkérték az MPP képviselőit, hogy más településeken is szervezzenek hasonló megmozdulásokat, ami elsősorban azt célozná, hogy az általában istentiszteleti záróénekként elhangzó Himnuszt ne a templomban, hanem a templom előtt énekeljék el.

 

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 09., kedd

Nem csak a bankok trükkje: a botrány mindannyiunkról szól

Rekordbírság a bankoknak, perrel fenyegető pénzintézetek, kártérítéssel hitegetett ügyfelek: a ROBOR-ügy egyszerre pénzügyi, jogi és bizalmi botrány az általunk is mohón táplált pénzéhes világunkban.

Nem csak a bankok trükkje: a botrány mindannyiunkról szól
Hirdetés
2026. június 09., kedd

Viharok és lehűlés jön: vasárnap már csak 17 fok várható

Még nyárias meleg és helyenként 30 fok feletti hőmérséklet várható szerdán, ám a hét második felében markáns változás következik az időjárásban. Több hullámban érkező frontok miatt záporokra, zivatarokra és megerősödő szélre kell készülni.

Viharok és lehűlés jön: vasárnap már csak 17 fok várható
2026. június 07., vasárnap

Gyógyszer helyett piercing? Erdélyben egyre többen kipróbálják

Migrén, álmatlanság, szorongás, klimax – egyre többen próbálják ki az gyógypiercinget, amikor gyógyszermentes megoldást keresnek régóta fennálló panaszaikra. A módszer sokak életminőségét javítja, az orvosok azonban óvatosságra intenek.

Gyógyszer helyett piercing? Erdélyben egyre többen kipróbálják
2026. június 06., szombat

Magyar szerzők színdarabjaival arat sikereket a Moldovai Köztársaságban az Aradi Kamaraszínház igazgatója

Bár a színházi nyelvnek „nincs nemzetisége”, mégis egyfajta küldetés magyar darabokat színre vinni olyan közegben, amelyben alig, vagy inkább egyáltalán nem ismerik a magyar kultúrát – vallja Tapasztó Ernő.

Magyar szerzők színdarabjaival arat sikereket a Moldovai Köztársaságban az Aradi Kamaraszínház igazgatója
Hirdetés
2026. június 04., csütörtök

Keresztényüldözés a 21. században: Nigériától Iránig, sőt az Európai Unióig

A Közép-európai Fórum a Vallás- és Hitszabadságért június elején nemzetközi konferenciát szervezett Pozsonyban a vallásszabadság kérdésköréről. A szakemberek bemutatták a világ különböző térségeiben tapasztalható keresztényüldözés következményeit.

Keresztényüldözés a 21. században: Nigériától Iránig, sőt az Európai Unióig
2026. június 04., csütörtök

Trianon-kutató történész: a határon túli magyarok a magyar történelem legnagyobb hősei

1920. június 4-én írták alá a versailles-i Grand Trianon kastélyban azt a békeszerződést, amely alapjaiban formálta át Magyarország sorsát. A Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából Köő Artúr történészt, Trianon-kutatót kérdeztük.

Trianon-kutató történész: a határon túli magyarok a magyar történelem legnagyobb hősei
2026. június 02., kedd

Még napokig kitart a csapadékos idő, mutatjuk, mikor érkezik a fordulat

Záporokban és zivatarokban gazdag napok elé nézünk, és csak a hétvégére várható szép, napos idő. A nappali csúcshőmérséklet 22 és 24 fok között alakul.

Még napokig kitart a csapadékos idő, mutatjuk, mikor érkezik a fordulat
Hirdetés
2026. június 01., hétfő

Tejbegríz vagy chips, titkos helyek, félelmek. Falun élő erdélyi elemisták válaszai gyermeknapi kérdéseinkre

Mitől fél, hogyan „bandázik” a mai kisiskolás, szereti-e a zsíros kenyeret, tejbegrízt, málna- és bodzaszörpöt, vagy inkább a chipset részesíti előnyben – ezeket a kérdéseket tettük fel gyermeknap apropóján elemistáknak.

Tejbegríz vagy chips, titkos helyek, félelmek. Falun élő erdélyi elemisták válaszai gyermeknapi kérdéseinkre
2026. május 30., szombat

Ahol nem szégyen ráérni, de húsz euró az eper – jegyzetek a francia Riviéráról

Könnyű beleszeretni a francia Riviérába: a tengerbe, a pálmafákba, a kikötőkbe, az óvárosok szűk utcáiba, abba a nyugodt eleganciába, amellyel a helyiek élik a mindennapjaikat.

Ahol nem szégyen ráérni, de húsz euró az eper – jegyzetek a francia Riviéráról
2026. május 28., csütörtök

Mit keresnek ma az autóvásárlók? Erdélyi kereskedő a legnagyobb tévhitekről és trendekről

A használtautó-piac az elmúlt években nagy változásokon ment keresztül: a Covid-időszak, az üzemanyagárak ingadozása, és az elektromobilitás térnyerése mind hatással voltak a vásárlói szokásokra. Juhos Dávid használtautó-kereskedővel beszélgettünk.

Mit keresnek ma az autóvásárlók? Erdélyi kereskedő a legnagyobb tévhitekről és trendekről
Hirdetés
Hirdetés