Hirdetés

Gyónások és lemondások

Az egész román közvéleményt sokkolta az ismert televíziós szerkesztő-műsorvezető Robert Turcescu vallomása. A román újságíró a blogján tette közzé, hogy a román hírszerzés titkos ügynöke volt alezredesi rangban. Államelnök-választási helyzetkép a jelentkezés hajrájában.

EN-összeállítás

2014. szeptember 25., 20:112014. szeptember 25., 20:11

2014. szeptember 25., 20:122014. szeptember 25., 20:12

Nem éltem meg felszabadítóbb érzést, nagyobb ünnepet, nem hallottam szebb dolgokat a lelkemben annál, mint miután megszabadultam ettől a tehertől. Rájöttem: becstelenséget művelek Istennel, önmagammal, a családommal – valamint mindannyiatokkal szemben. Nem tudok tovább hazudni, el kell mondanom, be kell vallanom, függetlenül attól, mivel kell fizetnem érte – írta blogbejegyzésében Robert Turcescu. Jelezte, aláveti magát az igazságszolgáltatás ítéletének, amire könnyen sor kerülhet, hiszen az új büntető törvénykönyv értelmében államtitoknak minősülő adatok nyilvánosságra hozataláért kettőtől hét évig tartó szabadságvesztéssel sújtható az önleleplező. Államtitoknak minősülő dokumentum nyilvánosságra hozataláért pedig három hónaptól két évig terjedő szabadságvesztés vagy bírság róható ki. Márpedig Turcescu nemcsak mesélt, blogján nyilvánosságra hozta katonakönyvének fénymásolatát, valamint néhány fizetési bizonylatot is annak igazolására, hogy valóban titkos ügynök volt.

Miután az önleleplezést követően néhány órán át elérhetetlen volt, az újságíró megjelent a B1 televízió egyik vasárnap esti adásában, ahol láthatóan zaklatott állapotban megerősítette a közzétett dokumentumok hitelességét, majd elmondta: azért leplezte le magát, mert elviselhetetlen terhet jelentett a titkolózás. Közölte: nem folytatja a Traian Băsescu államfőhöz, illetve a jobbközép ellenzékhez közel álló B1 hírtelevízión sugárzott műsora szerkesztését. Aztán az adás vége előtt elhagyta a stúdiót.

Az egyértelműnek látszó bizonyítékok ellenére a román sajtóban olyan vélemények is napvilágot láttak, amelyek megkérdőjelezik Turcescu állításait. A Hotnews portálnak nyilatkozó források szerint katonakönyvvel csak a tartalékos tisztek rendelkeznek, a tényleges egyenruhások szolgálati igazolványt kapnak, a hírszerzőknek pedig nincs katonakönyvük. Emellett a nyilvánosságra hozott katonakönyvben az újságíró blogján szereplő fénykép látható. A védelmi minisztérium egyelőre nem kommentálta érdemben a hírt, a kibocsátott kommünikében mindössze annyi szerepelt, hogy a hasonló üggyel ártanak a hadsereg presztízsének. Victor Ponta miniszterelnököt állítása szerint nem lepte meg a bejelentés, „aki szelet vet, vihart arat” fogalmazott, és ezt az állítását érvényesnek nevezte más, Traian Băsescu államelnökhöz közel álló személyek esetében is. Ugyanakkor ellenzéki oldalról szorgalmazták Mircea Duşa honvédelmi miniszter parlamenti meghallgatását az ügyben.

 Félmilliós csomag

Az államelnök-választásra való jelentkezések benyújtásának folyamata kedden éjfélkor, lapzártánk után zárult. Előtte egy nappal Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke is benyújtotta a Központi Választási Irodához az államelnök-választáson való indulásához szükséges iratokat, és a jelöltségét támogató csaknem 270 ezer aláírást. Az aláírások iktatása után Kelemen Hunor úgy nyilatkozott, hogy Romániának az oktatásra, kultúrára, kutatásra és infrastruktúrára kell kiemelt figyelmet fordítania, hogy megerősödjék és meghatározó szerepet játszhasson a térségben és az Európai Unióban. Hozzátette: a kampányban a romániai magyarság sajátságos érdekeit is fel akarja mutatni „Mindenhol az unióban, ahol a 20. század második felétől kezdődően stabil gazdaság, jólét, biztonság alakult ki, rendezték a többség és kisebbség viszonyát. Mindig a többség felelős a kisebbségért. A kisebbségnek képesnek kell lennie megmutatni, mit akar, hogyan akarja, ezt mi a párbeszéd útján, az érvek erejével kívánjuk megmutatni és kialakítani az előítéleteket lebontó párbeszédet” – jelentette ki Kelemen Hunor. A politikus ugyanakkor elhárította azt az újságírói kérdést, hogy kit támogat a választás második fordulójában. „Azt a kishitűséget kell legyőzni, hogy a második fordulóba az RMDSZ jelöltje nem juthat be. Ha mégsem sikerül, lesz időnk kialakítani az álláspontunkat a két forduló között” – fogalmazott az RMDSZ államfőjelöltje.

A határidő lejárta előtt néhány órával az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) is benyújtotta a közel 220 ezer támogató aláírást tartalmazó csomagot annak érdekében, hogy Szilágyi Zsolt EMNP-alelnök is elindulhasson az elnökválasztáson. „Mi, magyarok máris nyertünk az összesen mintegy félmillió aláírás összegyűjtésével – mondta az Erdélyi Naplónak Szilágyi Zsolt elnökjelölt. – Ha nem is megy el ennyi ember választani, a támogatók félmilliós száma már Bukarestben is komoly tételnek számít. Az EMNP számára az elnökválasztás elsődleges tétje az Erdély-központú politika megjelenítése a kampányban. Ezért vállaltuk, s ezért örülünk az első sikernek, a szükséges számú aláírás összegyűjtésének.”

Ponta: Băsescu a Szekuritáté tisztje volt
Traian Băsescu államfő a Szekuritáté tisztje volt – vádolta meg az államelnököt Victor Ponta miniszterelnök, a Szociáldemokrata Párt (PSD) államfőjelöltje. Ponta egy vasárnap esti televíziós műsorban azt mondta: azért nem szavazott Băsescura, mert tudta róla, hogy 1989 előtt a hírhedt kommunista titkosrendőrség tisztje volt. Mint ismeretes, Băsescu nemrég közölte, tudomása van arról, hogy az államfőjelöltek között egy jelenlegi vagy volt titkosügynök is szerepel. Az államfő sejteni engedte, hogy Pontára célzott. A kormányoldal nyomására elhalasztották az ellenzék által az ügy kivizsgálása céljából létrehozni kívánt bizottság megalakítását.

Bujkáló aláírások

A Băsescu által az elnökjelöltek hitelesítésének hajrájára jelzett látványos visszalépések és leleplezések sorába illeszthető Teodor Meleşcanu, a román Külföldi Hírszerző Szolgálat (SIE) igazgatójának tisztségből való lemondása. Meleşcanu 2012 februárja óta vezeti a SIE-t, amikor az államfő Mihai-Răzvan Ungureanu akkori igazgatót jelölte miniszterelnöknek. A 73 éves Meleşcanu 2012-ben az akkor ellenzékben lévő Nemzeti Liberális Párt (PNL) szenátori tisztségéből került a külföldi hírszerzés élére, korábban védelmi és külügyminiszter is volt. 1995-ben a magyar–román alapszerződés előkészítése és aláírása idején ő vezette a román diplomáciát.

Bár Meleşcanu már nyár elején jelezte, hogy nem utasítaná el, ha felkérnék az elnökválasztáson való indulásra, a román média mégis váratlan fordulatként értékelte a bejelentést. Az is felmerült, hogy vajon nem törvénybe ütköző-e, ha egy kémfőnök egyik napról a másikra aktív politikai szerepet vállal. Azt is kíváncsian várják, honnan kerül majd elő az államfőjelöltséghez szükséges 200 ezer aláírás, hiszen eddig elvileg senki sem gyűjthetett Meleşcanut támogató aláírásokat, míg a jelölt a SIE igazgatója volt.

Az elnökválasztási kampányt már a SIE-igazgató lemondása előtt is ügynökbotrányok tarkították. A leköszönő államfő nemrég közölte, hogy az elnökjelöltek között korábbi titkosügynök is van, akit felszólított, hogy fedje fel magát, ellenkező esetben személyesen lesz kénytelen „kiegészíteni” az illető önéletrajzát.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 15., kedd

Erdélyi időjárás: záporokkal, zivatarokkal és lehűléssel érkezik az ősz

A hét második felében még késő nyárias, 24–25 Celsius-fokos idő várható Erdélyben, a hétvégén azonban jelentős változás kezdődik. Szombattól megnő a záporok, zivatarok esélye, majd vasárnaptól tartósabban csapadékosra fordulhat az idő.

Erdélyi időjárás: záporokkal, zivatarokkal és lehűléssel érkezik az ősz
Hirdetés
2026. szeptember 14., hétfő

Kajántó: nemcsak adomány, hanem imádság által is épült az új gyülekezeti ház

Egy épület akkor válik igazán otthonná, amikor élettel telik meg. A Kolozsvár melletti Kajántón évtizedes álom valósult meg az új református gyülekezeti ház felépítésével, amelynek története az imádságról, adakozásról, sok munkáról szól.

Kajántó: nemcsak adomány, hanem imádság által is épült az új gyülekezeti ház
2026. szeptember 08., kedd

Nicu Ștefănuță EP-alelnök: a kultúra támogatása nem válhat a politikai jutalmazás vagy büntetés eszközévé

Nicu Ștefănuță független európai parlamenti képviselő azt kéri a magyar kormánytól, folytassa a külhoni magyarok kulturális támogatását. Interjúnkban nyilatkozik pártalapítási szándékáról, a fiatalok uniós gondjairól, a kisebbségi jogok védelméről.

Nicu Ștefănuță EP-alelnök: a kultúra támogatása nem válhat a politikai jutalmazás vagy büntetés eszközévé
2026. szeptember 07., hétfő

Temesvári születésű iszlámkutató az AfD szász-anhalti sikerének egyik kovácsa

Bánsági vonatkozása is van a jobboldali Alternatíva Németországnak (AfD) nevű párt által a Szász-Anhalt tartományban vasárnap elért választási sikernek.

Temesvári születésű iszlámkutató az AfD szász-anhalti sikerének egyik kovácsa
Hirdetés
2026. szeptember 03., csütörtök

Olcsó áramot a szomszédnak: így teremtett egy erdélyi falu energiaközösséget a napelemes káoszból

Egy erdélyi településen nem elégedtek meg annyival a napelemesek, hogy csak a hálózatot vagy egymást szidják, ha a déli csúcsban sorra leálltak az inverterek: ehelyett megvalósították az ország első bejegyzett energiaközösségét.

Olcsó áramot a szomszédnak: így teremtett egy erdélyi falu energiaközösséget a napelemes káoszból
2026. szeptember 01., kedd

Erdélyben még kitart a nyárias idő: hétvégén 32 fokig melegedhet a levegő

Szeptember első hetében jórészt napos, késő nyárias időre számíthatunk Erdélyben. A HungaroMet előrejelzése szerint a hét közepén még 26–27 Celsius-fok körül alakulnak a nappali csúcsértékek, szombattól azonban ismét erőteljes felmelegedés kezdődik.

Erdélyben még kitart a nyárias idő: hétvégén 32 fokig melegedhet a levegő
2026. augusztus 24., hétfő

Ahol a gyerekek megtalálhatják saját hangjukat: zenével épít közösséget Széken Vigh Emőke

A zene nemcsak hangszertudást adhat a gyerekeknek: megtaníthatja őket figyelni, kitartani, alkotni, kiállni mások elé és hinni önmagukban. Erre a szemléletre építve hozta létre a Sound Garden Zenei Egyesületet Vigh Emőke széki orgonaművész, pedagógus.

Ahol a gyerekek megtalálhatják saját hangjukat: zenével épít közösséget Széken Vigh Emőke
Hirdetés
2026. augusztus 24., hétfő

Románia polgárait és energetikai biztonságát is veszélyeztetik a harci drónok

Bár az ütemtervnek megfelelően halad a fekete-tengeri gázkitermelés előkészítése, jelentős biztonsági kockázatokkal kénytelen szembesülni az európai léptékben mérve is óriási román beruházás.

Románia polgárait és energetikai biztonságát is veszélyeztetik a harci drónok
2026. augusztus 23., vasárnap

Kínai hétköznapok: a ropogós galambtól az AI-taxiig és az akrobatikus operáig

Három hét Sanghajban egy kínai egyetemen, ahol a színészképzés egészen más alapokra épül, mint Európában. Kasler Viktor és Benkő Boróka számára a nyári egyetem nemcsak különleges szakmai lehetőség, hanem valódi kulturális kaland is volt.

Kínai hétköznapok: a ropogós galambtól az AI-taxiig és az akrobatikus operáig
2026. augusztus 21., péntek

Egészségügyi kártya vagy személyi igazolvány?

Romániában fokozatosan az elektronikus személyazonosító igazolvány válthatja fel a jelenlegi egészségbiztosítási kártyát. Az átállás azonban nem egyik napról a másikra történik: a két okmány egy ideig párhuzamosan használható.

Egészségügyi kártya vagy személyi igazolvány?
Hirdetés
Hirdetés