2015. augusztus 17., 08:002015. augusztus 17., 08:00
Megjelent a Hivatalos Közlönyben a népirtásért elítéltek kultuszát tiltó új törvény, amelynek tervezetét még 2013-ban terjesztette be Crin Antonescu volt liberális szenátusi elnök. A jogszabály az 1989-es forradalom napjaiban kivégzett román diktátorra, Nicolae Ceauşescura való emlékezést is betiltja, de az egykori legionáriusok szimpatizánsai is büntethetővé válnak. A sor ezzel nem ér véget, ugyanis a jogszabály szerint a ma reneszánszát élő Wass Albert szintén ebbe a kategóriába tartozik. Őt a kolozsvári népbíróság 1946. március 13-án emberiség elleni bűntett vádjával távollétében ítélte halálra. Fia, Czegei Wass András megbízásából Kincses Előd ügyvéd 2007 áprilisában kérte a per újrafelvételét, ezt azonban a román bíróság elutasította.
Az Adevărul felidézte, hogy az INSCOP közvélemény-kutató intézet tavalyi felmérése szerint a románok többsége úgy véli, Ceauşescu volt Románia legjobb elnöke. A most hatályba lépett törvénymódosítás másik újdonsága, hogy a fasiszta, idegengyűlölő és fajgyűlölő jelképek közé sorolja a román legionárius mozgalom és a Vasgárda jelképeit is. Börtönbüntetés jár azért, ha közterületen a Legionárius Mozgalom zöld ingét és hármas keresztjét viseli valaki. A romániai holokauszt-tagadást is keményen bünteti az új törvény: hat hónaptól három évig terjedő börtönbüntetés szabható ki a delikvensekre. Korábban csak a holokauszt tagadása szerepelt a törvényben, a mai, végleges változat azonban tételesen kitér a román holokausztra is.
A Ceauşescu-kultusz ápolói közül már többen is tiltakoztak. Şerban Şuru, a romániai legionárius mozgalom vezetője azt nyilatkozta: a jelképeket ezentúl is használni fogja, mert a törvény egy aberráció. Az Adevărul riporterének úgy fogalmazott: „én legionárius esküt tettem, és ezt tiszteletben fogom tartani halálomig!”
Rekordbírság a bankoknak, perrel fenyegető pénzintézetek, kártérítéssel hitegetett ügyfelek: a ROBOR-ügy egyszerre pénzügyi, jogi és bizalmi botrány az általunk is mohón táplált pénzéhes világunkban.
Még nyárias meleg és helyenként 30 fok feletti hőmérséklet várható szerdán, ám a hét második felében markáns változás következik az időjárásban. Több hullámban érkező frontok miatt záporokra, zivatarokra és megerősödő szélre kell készülni.
Migrén, álmatlanság, szorongás, klimax – egyre többen próbálják ki az gyógypiercinget, amikor gyógyszermentes megoldást keresnek régóta fennálló panaszaikra. A módszer sokak életminőségét javítja, az orvosok azonban óvatosságra intenek.
Bár a színházi nyelvnek „nincs nemzetisége”, mégis egyfajta küldetés magyar darabokat színre vinni olyan közegben, amelyben alig, vagy inkább egyáltalán nem ismerik a magyar kultúrát – vallja Tapasztó Ernő.
A Közép-európai Fórum a Vallás- és Hitszabadságért június elején nemzetközi konferenciát szervezett Pozsonyban a vallásszabadság kérdésköréről. A szakemberek bemutatták a világ különböző térségeiben tapasztalható keresztényüldözés következményeit.
1920. június 4-én írták alá a versailles-i Grand Trianon kastélyban azt a békeszerződést, amely alapjaiban formálta át Magyarország sorsát. A Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából Köő Artúr történészt, Trianon-kutatót kérdeztük.
Záporokban és zivatarokban gazdag napok elé nézünk, és csak a hétvégére várható szép, napos idő. A nappali csúcshőmérséklet 22 és 24 fok között alakul.
Mitől fél, hogyan „bandázik” a mai kisiskolás, szereti-e a zsíros kenyeret, tejbegrízt, málna- és bodzaszörpöt, vagy inkább a chipset részesíti előnyben – ezeket a kérdéseket tettük fel gyermeknap apropóján elemistáknak.
Könnyű beleszeretni a francia Riviérába: a tengerbe, a pálmafákba, a kikötőkbe, az óvárosok szűk utcáiba, abba a nyugodt eleganciába, amellyel a helyiek élik a mindennapjaikat.
A használtautó-piac az elmúlt években nagy változásokon ment keresztül: a Covid-időszak, az üzemanyagárak ingadozása, és az elektromobilitás térnyerése mind hatással voltak a vásárlói szokásokra. Juhos Dávid használtautó-kereskedővel beszélgettünk.
szóljon hozzá!