Június 18-tól kezdődően az év valamennyi péntekén ingyenessé válik a tömegközlekedés Kolozsváron. A járműveket bárki korlátlanul használhatja, az utazáshoz semmiféle jegyet vagy igazolást nem kell kiváltani vagy felmutatni.
A kommunista pártfőtitkárok egykori villájának eladásából kezdené el a Bihar megyei önkormányzat az egykori pénzügyi palota felújítását. Ilie Bolojan tanácselnök szerint már júliusban kiírhatják a versenytárgyalást a már évek óta sürgetett restaurálási munkálatokra.
Három hónappal elnapolta a műanyagból készült halotti koszorúk betiltását kimondó rendeletének a bevezetését a nagyváradi közterület-fenntartó vállalat.
Fafeldolgozó üzemben tört ki tűz keddről szerdára virradóan Gyergyócsomafalván. A tűz oltásában 40 tűzoltó vett részt.
Egyhamar nem nyílik esély a marosvásárhelyi szemétmizéria hosszú távú rendezésére. Soós Zoltán polgármester hosszú távon azt szeretné elérni, hogy a megyeszékhely és a megye közös hulladékgyűjtő céget hozna létre.
Több mint száz szatmárnémeti lakos írta alá kedd délutánig azt a petíciót, melyet az ortodox egyház iskolai térhódítása ellen indítottak.
Csíkszereda és Székelyudvarhely összefogásának sikereként is lehet jellemezni azt, hogy az FK Csíkszereda U19-es csapata megnyerte korosztálya bajnokságát, fogalmazott Szondy Zoltán klubelnök kedden este a Magyarország–Portugália Eb-összecsapás előtt a Krónika Live-ban.
Illegális szemétszállítmányokat állítottak le a határőrök a román-magyar határon, a borsi és nagylaki határátkelőknél.
Megdöbbentő fotókat tett közzé Facebook-oldalán a román erdészet (Romsilva) az Erdélyi-szigethegység egyik közkedvelt látványosságáról, a Bélesi-tóról. A bejegyzés szerint önkéntesek több tonna szemetet szedtek össze a víztározóból és környékéről.
Belső vizsgálat indult az aradi megyei sürgősségi kórháznál, miután azt észlelték, hogy a megszokottnál sokkal több morfium fogyott el a koronavírus-járvány alatt.
Szászfenesen épülne meg az Erdélyi Identitások és Konfliktusok Múzeuma (Mutra), az országos helyreállítási tervben szereplő intézmény ötletét a szakma és a közvélemény is elítéli, kifogásolva, hogy az erdélyi nemzetiségek évszázados együttélése helyett a viszályra összpontosít.
Fokozatos felmelegedés kezdődik az ország egész területén, de ezen a héten és jövő hét elején még marad az esős idő – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat kéthetes, június 27-éig érvényes előrejelzéséből.
Közel kétezer személy kelt át hamis COVID-teszttel a Szatmár megyei Pete és Csanálos határátkelőkön féléven keresztül. Nagy részük Ausztriába igyekezett, és így akarta elkerülni a karantént.
Tudnak-e Belgiumban az erdélyi magyarokról? Milyen egy falu közepén található, méretes barokk kastélyban élni? Miért elhibázott az uniós pályázati rendszer? Van-e jövője a visszaszolgáltatott épületnek? Gróf Teleki Kálmán úgy sorolja fel a nehézségeket, hogy közben egy pillanatig sem kételkedik a gernyeszegi kastély jövőj
Ismételten a bukaresti törvényhozás elé viszi Székelyföld autonómiatervezetét Kulcsár-Terza József, társkezdeményezőként pedig – aláírásával is – támogatja azt képviselőtársa, Zakariás Zoltán – közölte hétfőn az Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ).
Az idén végző 12. és 13. osztályosok alig kétharmada (66 százalék) jelentkezett érettségire, ez az arány elmarad az előző években regisztráltaktól – jelentette be a hétvégén Sorin Cîmpeanu oktatási miniszter.
Egy személy életét vesztette, tizenhatan megsérültek hétfő hajnalban egy közúti balesetben az A1-es jelzésű autópályán, Nagylak közelében.
Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke kapta meg a 2020-as Tőkés-díjat, az elismerést az ünnepi istentisztelettel egybekötött nyilvános kuratóriumi ülésen adták át vasárnap a kisvárdai református templomban.