A magánoktatási rendszerben dolgozók havi 3000 és 9000 lej közötti összegeket keresnek, a legmagasabb fizetéseket a gimnáziumi tanárok kapják – derül ki egy online munkaerő-toborzási platform által összeállított kimutatásból.
Néhány újdonságot is tartogat a gyerekek, szülők, pedagógusok számára a szeptember 11-én, hétfőn rajtoló új tanév.
A reális szükségletekhez képest kevés az idősgondozással foglalkozó civil szervezet Romániában. A Diakónia – Keresztény Alapítvány vezetője a Krónikának elmondta, megduplázódott az állami támogatás, a felgyűlt gondokat azonban ez sem képes megoldani.
Eltűnt gyermeket keresnek a Szatmár megyei Batizon. A 9 éves kisfiú két napja ment el otthonról, azóta nem találják.
Csíkszeredában 1,1 Celsius-fokot mutattak a hőmérők szerdán reggel, itt volt a leghidegebb az országban.
Kárpátalján 130, Erdélyben és Horvátországban 100-100 tanszercsomagot adott át a Magyar Református Szeretetszolgálat nehéz helyzetben élő magyar iskolások számára.
Kolozsváron tartják hétfőtől szerdáig az IARF (International Association for Religious Freedom, Vallásszabadság Nemzetközi Egyesülete) 36. kongresszusát, amelynek témája: Hit a megbékélésben.
Újabb áldozatot szedett a kórházi szakemberhiány, tehetetlenség, alkalmatlanság és/vagy nemtörődömség.
Szinte napi rendszerességgel fennakadnak a magyar–román határátkelőhelyeken a Romániába tartó túlsúlyos járművek. A vétkes sofőröket a magyar rendőrök több százezer forintra bírságolják, és csak a túlsúly megszüntetése után léphetnek ki az országból.
Nehéz helyzetben van a romániai műemlékvédelem: se pénz, se politikai akarat nincs hozzá. Guttmann Szabolcs kolozsvári műépítész, műemlékvédelmi szakember szerint a készülő jogszabályokkal még nehezebb helyzetbe hozhatják ezt a szakterületet.
Medvét gázoltak halálra hétfőn az A3-as észak-erdélyi autópálya Kolozsvárt elkerülő szakaszán, személyi sérülés nem történt – közölte a Cluj24.ro hírportál a Kolozs megyei rendőrség tájékoztatása alapján.
Szeptember 4-17. között felmelegedés és az időszak nagy részében csapadék is várható – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat hétfőn közzétett kéthetes előrejelzéséből.
A hétfői nap folyamán indul a megemelt összegű, bruttó 100 ezer forintos oktatási-nevelési és hallgatói támogatás utalása, amelyre azok a külhoni magyar fiatalok jogosultak, akik tanulmányaikat a szomszédos országokban magyar nyelven végzik.
A Fehér megyei törvényszék elutasította fellebbezését, így előzetes letartóztatásban marad az a fiatal gépkocsivezető, aki a Fehér megyei Marosszentimrén augusztus 27-én történt, három halálos áldozatot követelő gázolásos balesetet okozta.
Három gazdarendezvényt is kínálnak a Szatmár megyei mezőgazdasági termelőknek szeptemberben a Partiumi Falugazdász Hálózat szakemberei.
Újdonságként Brassó megyei néptánccsoportok vonulnak fel a Cenk alatti városban szeptember 11. és 17. között tartandó, 13. Brassói Magyar Napokon, amelynek bővül a programkínálata.
Tetten értek szombaton a rendőrök egy 25 éves Beszterce-Naszód megyei fiatalt, amint hamis euróbankjegyekkel próbált meg fizetni. A gyanúsított hatósági felügyelet alá került.
Légköri instabilitásra figyelmeztető előrejelzést bocsátott ki vasárnap az Országos Meteorológiai Szolgálat Erdélyre, Moldva legnagyobb részére, illetve Olténia és Munténia északi régióira.