Lovasbemutató és környezetvédelem

Lovasbemutató és környezetvédelem

Szatmárnémeti n Hatodik alkalommal szerveztek Partiumi Magyar Napokat Kicsik és nagyok számára egyaránt nyújtott szórakozási lehetőséget a hatodik alkalommal megrendezett Partiumi Magyar Napok rendezvénysorozat Szatmárnémetiben. Szombat délben több ezren követték figyelemmel a Pusztai Róka Hagyományőrző Egyesület lovasíjász-bemutatóját, illetve a hortobágyi csikósok bemutatóját a Dinamo sportpályán.
2007. szeptember 03., hétfő

Szebenben is tiltakoznak

Nagyvárad - Református imatüntetés a sportpályáért Mintegy 150-en vettek részt tegnap azon az imatüntetésen, amelyet a Királyhágómelléki Református Egyházkerület és a Nagyváradi Református Gyülekezeti Szövetség szervezett Nagyváradon a Lorántffy-sportpályánál. A tüntetésen nagyrészt a református hívek, a Lorántffy Zsuzsanna Gimnázium diákjai és tanárai jelentek meg.
Szebenben is tiltakoznak
Szebenben is tiltakoznak
2007. szeptember 03., hétfő

Szebenben is tiltakoznak

2007. augusztus 31., péntek

Szelektív útbérlet a tározóhoz

Hargita megye - Elkezdték az első hulladékgyűjtő cella kifóliázását Évi harmincezer euró bérleti díj ellenében adna használati jogot az AVE Hargita Kft.-nek, a Cekend-tetőn épülő hulladéktározóhoz vezető út első, a Székelyudvarhely és Csíkszereda közötti 13A út felőli szakaszára Máréfalva önkormányzata.
Szelektív útbérlet a tározóhoz
Szelektív útbérlet a tározóhoz
2007. augusztus 31., péntek

Szelektív útbérlet a tározóhoz

2007. augusztus 31., péntek

Avram Iancu a csúcson marad

Kolozsvár - A szobor eltávolítása nélkül építik át a Bocskai teret Helyén marad Kolozsváron az Avram Iancu-szobor. Ezt a városháza műszaki igazgatója, Sorin Apostu jelentette be, mondván, a terv elkészült, az Avram Iancu (Bocskai) teret „a szobor eltávolítása nélkül építik át és újítják fel”.
Avram Iancu a csúcson marad
Avram Iancu a csúcson marad
2007. augusztus 31., péntek

Avram Iancu a csúcson marad

2007. augusztus 31., péntek

Légibaleset két halottal

Egy oktatópilóta és tanítványa vesztette életét a Brassó megyei szerencsétlenség során Lezuhant egy kis méretű motorosrepülőgép csütörtökön reggel Brassó megyében. A Barcaszentpéteren történt szerencsétlenség során az oktatórepülő pilótája és utasa életét vesztette.
Légibaleset két halottal
Légibaleset két halottal
2007. augusztus 31., péntek

Légibaleset két halottal

2007. augusztus 31., péntek

Háború vagy béke?

Továbbra is kétséges, hogy létrejön-e a megállapodás az RMDSZ és az erdélyi magyar ellenzéki szervezetek között, amelynek képviselői pénteken utolsó alkalommal ülnek tárgyalóasztalhoz. A legnagyobb várakozás az európai parlamenti választásokon való együttműködés kérdését övezi, de hasonlóképpen lényeges kérdés, hogy sikerül-e megegyezni a két fél által egymásnak korábban átnyújtott igénylistán felsorolt többi témákban.
Háború vagy béke?
Háború vagy béke?
2007. augusztus 31., péntek

Háború vagy béke?

2007. augusztus 31., péntek

Vezeték nélküli internet a Főtéren

Kolozsvár- Ingyenes vezeték nélküli (WiFi) internet-hozzáférési lehetőség nyílik a jövő héttől Kolozsvár főterén. Winkler Gyula távközlési miniszter jelenlétében kedden avatják fel az új hotspotot, amely a szaktárca és a helyi tanács köreműködésével valósult meg, a költségeket az állami büdzséből állták. A hotspot lefedi majd a tér egész területét.
Vezeték nélküli internet a Főtéren
Vezeték nélküli internet a Főtéren
2007. augusztus 31., péntek

Vezeték nélküli internet a Főtéren

2007. augusztus 31., péntek

Röviden

Hunyad megye - Két teherautó az árokban Egyetlen sávon lehetett csupán közlekedni csütörtök délután a Dévát Nagyváraddal összekötő, 76-os számú országúton, miután a délelőtti órákban még állt a forgalom egy közúti baleset miatt. A Hunyad megyei Felsőkajánon két teherautó is a sáncban kötött ki. „Egy teherautó sofőrje műszaki meghibásodás miatt elvesztette uralmát a gépkocsi fölött, és az árokba zuhant.
Röviden
Röviden
2007. augusztus 31., péntek

Röviden

2007. augusztus 31., péntek

Költik az EU-pénzeket

Sikeresen használták fel eddig az uniós pályázati forrásokat az erdélyi önkormányzatok Elkészített tervekkel, tanulmányokkal várják az erdélyi polgármesterek az uniós Strukturális Alapokból lehívható pénzek pályázati kiírásait. A Nemzeti Fejlesztési Terv 2007– 2013 közötti időszakában összesen hét Operatív Program (OP) keretében lehet európai uniós forrásokból vissza nem térítendő támogatásokat lehívni.
Költik az EU-pénzeket
Költik az EU-pénzeket
2007. augusztus 31., péntek

Költik az EU-pénzeket

2007. augusztus 30., csütörtök

Magánosítási dilemma

Kovászna megye - Állami tulajdonban maradhat a Kovászna Kisszálló. Mint arról korábban beszámoltunk, a kormány júniusban határozta el annak a 13 szállodának és villának – köztük a Kovászna Kisszállónak és a szintén kovásznai Fenyő Hotelnek – az eladását, amelyek az Állami Protokollalap fennhatósága alá tartoznak.
Magánosítási dilemma
Magánosítási dilemma
2007. augusztus 30., csütörtök

Magánosítási dilemma

2007. augusztus 30., csütörtök

Hoppon maradt szerbek

Temes megye n Visszautasították a romániai menekültügyi és bevándorlási hatóságok ama szerb állampolgárok egy részének menedékjogi kérelmét, akik az elmúlt hetek során illegálisan léptek az ország területére. Liviu Bîscă, a temesvári menekültügyi központ felügyelője a Newsin hírügynökségnek elmondta, az általa vezetett menekülttáborban összesen 36 vajdasági romát szállásoltak el július óta.
Hoppon maradt szerbek
Hoppon maradt szerbek
2007. augusztus 30., csütörtök

Hoppon maradt szerbek

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

2007. augusztus 30., csütörtök

Hagymaszobor Szilágyperecsenben

Szobrot állítanak a hagymának a vöröshagymájáról híres Szilágyperecsenben. A településen, ahol a lakosság zömének fő tevékenysége a mezőgazdaság, azt vallják, édeskés íze miatt egyedi a perecseni hagyma.
Hagymaszobor Szilágyperecsenben
Hagymaszobor Szilágyperecsenben
2007. augusztus 30., csütörtök

Hagymaszobor Szilágyperecsenben

2007. augusztus 30., csütörtök

Nem vonzó a Szamos-part?

Kolozsvár - Egyelőre nem érdeklődnek az új üdülőn bérbe adható területekért Egyelőre nem keltették fel a vállalkozók érdeklődését a Kolozsváron kialakítás alatt álló Szamos-parti üdülőn bérbe vehető földterületek. A vendéglátó-ipari célokra tíz évre bérbe vehető 1000 négyzetméteres parcellák egyikére sem akadt jelentkező az augusztus 23-i határidőig, így a másnapra tervezett versenytárgyalást sem tarthatták meg.
Nem vonzó a Szamos-part?
Nem vonzó a Szamos-part?
2007. augusztus 30., csütörtök

Nem vonzó a Szamos-part?

2007. augusztus 30., csütörtök

Magyar–román együttműködés

Két határon átívelő megállapodásról is tárgyaltak az elmúlt napokban magyarországi és romániai önkormányzatok képviselői. Tegnap Békéscsabán a magyar–román közútfejlesztési tükörprojektek megvalósításáról tanácskoztak a határ menti települések önkormányzati vezetői, valamint a két ország útügyi szakemberei. A szakmai napon ismertették az Elek, Lőkösháza és Dombegyház határhoz vezető útszakaszainak tervdokumentációit.
Magyar–román együttműködés
Magyar–román együttműködés
2007. augusztus 30., csütörtök

Magyar–román együttműködés

2007. augusztus 30., csütörtök

Megéri külföldön üdülni

Évről évre több román állampolgár nyaral a mediterrán és afrikai országokban Mintegy 15–30 százalékkal nőtt idén a külföldön nyaraló román állampolgárok száma a tavalyhoz képest – derül ki az utazási irodák kimutatásaiból. A társaságok pontos adattal egyelőre azért nem tudnak szolgálni, mivel az átlagosnál melegebb nyár miatt a szezon várhatóan egészen októberig elhúzódik.
Megéri külföldön üdülni
Megéri külföldön üdülni
2007. augusztus 30., csütörtök

Megéri külföldön üdülni

2007. augusztus 30., csütörtök

Markó lát esélyt a kiegyezésre

A Tőkés Lászlót támogató szervezetek fenntartásokkal mennek el a hétvégi egyeztetésre Tőkés László újabb, hétvégi támadásai ellenére is bízik a megbékélésben Markó Béla. Az RMDSZ elnöke ugyanis nem lát jelentős eltérést a szövetség és a Tőkés Lászlót támogató szervezetek célkitűzéseiben. „Bár a másik fél eléggé szkeptikusnak mutatkozik, szerintem ki tudunk egyezni” –
Markó lát esélyt a kiegyezésre
Markó lát esélyt a kiegyezésre
2007. augusztus 30., csütörtök

Markó lát esélyt a kiegyezésre

2007. augusztus 30., csütörtök

Eladó az útügy

Kovászna megye - Egyszerre értékesítenék az Út és Híd Rt. részvényeit A Kovászna Megyei Tanács tegnapi ülésén a tulajdonos megyei önkormányzat úgy döntött, áruba bocsátja az Út és Híd Rt. vállalatot. A tanácsülésen már az útépítő vállalat eladásának módjáról próbáltak dönteni.
Eladó az útügy
Eladó az útügy
2007. augusztus 30., csütörtök

Eladó az útügy

2007. augusztus 30., csütörtök

Halálos munkabaleset

Máramaros megye - Életét vesztette a Remin főmérnöke Életét vesztette egy 41 éves férfi, aki három kollégájával a borsabányai tárnában dolgozott. Az alkalmazottak a Colbu nevű mesterséges tó alatti tárna egyik folyosójában tartózkodtak, amikor egy erős vízáramlat magával ragadta őket. A bánya főmérnöke meghalt, három társát pedig önkívüli állapotban a borsabányai kórházba szállították.
Halálos munkabaleset
Halálos munkabaleset
2007. augusztus 30., csütörtök

Halálos munkabaleset