Összefogásra buzdítottak a szónokok Aradon.
A Kárpát-medence népei közötti és a magyar nemzeten belüli összefogásra hívta fel a figyelmet szombaton Aradon a vértanú tábornokokra emlékező beszédében Markó Béla RMDSZ-elnök, Szekeres Imre magyar honvédelmi miniszter, valamint Dávid Ibolya MDF-elnök. A hagyományoknak megfelelően az idén is koszorúztak a Vesztőhelyen, majd szentmisét celebráltak a Minorita templomban. Délben a Megbékélés parkjában álló...
Teljes mellszélességgel kiáll a Fidesz Tőkés László független európai parlamenti képviselő mellett – közölte Orbán Viktor, a magyarországi ellenzéki párt elnöke a nagyváradi október 6-i megemlékezéseket követően. Mint mondta, a Fidesz személyes részvétellel segíti Tőkés kampányát.
borongós időjárás és a felszólalók néhol komor idézetei „megfelelő” hangulatot teremtettek Nagyváradon az aradi vértanúkra való szombati emlékezéshez. A közelgő európai parlamenti választások „árnyékában” tartott ünnepségeket a politikai nézetkülönbségek ellenére együtt szervezte az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) és az RMDSZ.
A gombákra vonatkozó törvény kiegészítő rendeleteinek hiánya akadályozza a szakellenőrök hivatalos működését.
Hivatalos nyilvántartás híján csupán a sajtóból, esetleg ismerősöktől, rokonoktól értesülhet a lakosság az újabb és újabb súlyos, gomba okozta mérgezésekről. Múlt héten például csupán Szilágy megyében tíz személy, valamint egy szatmárnémeti édesanya és három gyermeke került kórházba, egy héttel korábban pedig egyetlen...
A románnyelv-oktatásról tájékozódott a Székelyföldön Dan Voiculescu konzervatív pártelnök.
A Konzervatív Párt mintegy 300 tagja tüntetett tegnap Bukarestben a román nyelv védelme érdekében. „A Hargita és Kovászna megyei románok kénytelenek magyar iskolákban tanulni. Mivel kevesen vannak, sorra szűnnek meg a román tannyelvű iskolák” – fejtette ki Dan Voiculescu konzervatív pártelnök, és román ábécéskönyveket készült átadni Traian Băsescu...
Zilah – „Végre, most már ennek a rémálomnak is vége van. Ők lerombolták, mi pedig építhetjük újra az életünket” – mondta halkan a gázrobbanásban három héttel ezelőtt tönkrement zilahi tömbház egyik volt lakója, amikor a hétvégén az épület utolsó falát is lebontották (képünkön).
Szilágy megye – A zilahi 6-os számú iskolába taníttatnák inkább gyermekeiket a diósadi szülők, mintsem a szomszédos Goroszlón – ez volt az egyik következtetése annak a hétvégi megbeszélésnek, amelyen Andrei Todea, Szilágy megye prefektusa is részt vett.
Október 5., péntek
ARAD
18.00 Az Aradi Állami Színházban a temesvári magyar színház társulata bemutatja az István, a király rockoperát. A rendezvényen bemutatkoznak az RMDSZ európai parlamenti képviselői is
„Bíró Ferenc” sorozatosan jelentett az erdélyi magyar táncházmozgalomról
Élénk találgatás tárgyát képezi, ki lehetett az a „Bíró Ferenc” fedőnevű besúgó, aki éveken át rendszeresen tájékoztatta a kommunista titkosrendőrséget, a Szekuritátét az erdélyi táncházmozgalomról és az annak létrejöttét kezdeményező kolozsvári Könczei családról.
A Kovászna megyei önkormányzatnak az eredeti számításokhoz képest jóval drágábban kell megvásárolnia az új, európai uniós szabványoknak megfelelő szeméttelep kialakításához szükséges közel 16 hektáros területet. Vajda Lajos, megyei tanács alelnöke a tanács csütörtöki ülésén számolt be arról, hogy a hulladéklerakónak szánt Maksa és Lécfalva közti területet a piaci ár felett kell megvásárolnia.
Környezetbarát szemeteskosarat állított fel a Gyergyói Fiatal Fórum (GYFF) szerdán este a művelődési központ előtti téren, a Kossuth Lajos-szobor közelében. A virágtartóval felszerelt, 100 lej értékű kukát, annak a szponzorpénznek a maradékából készíttették a gyergyószentmiklósi fiatalok, amely a tavaszi nagytakarítási akciójuk után a kasszájukban maradt. „Kevés a városban a szemeteskuka, és csupán meg akartuk mutatni az illetékeseknek, hogy kis...
Romániában még igen kevés helyen lehet gluténmentes termékeket vásárolni
Közel ezer személy vizsgálata során hét esetében fedeztek fel lisztérzékenységet egy Szatmár megyében tartott egészségügyi felmérésen. Az akció kezdeményezője dr. Sipka Sándor, a debreceni 3-as számú belgyógyászati klinika immunológiai laboratóriumának vezetője volt, a felméréshez számos hazai intézmény, többek között a szatmárnémeti megyei kórház laboratóriuma is...
Szilágy megye - Még az ősszel pénzt kaphat a megyei utak rehabilitációjára a Szilágy megyei önkormányzat a Fejlesztési, Középítkezési és Lakásügyi Minisztérium által meghirdetett, a Regionális Operatív Program keretében kiírt pályázat révén. Csóka Tibor, a megyei tanács alelnöke lapunknak elmondta: a Varsolc–Kraszna–Csucsa közti útszakasz újraaszfaltozásának költsége 17 millió euró, a Zilahot Nagybányával összekötő út Szilágy megyei...
A Konzervatív Párt (PC) elnöke Sepsibükszádon vizsgálja, hogy miként tanulják a román nyelvet a magyar diákok. Dan Voiculescu pénteken érkezik a háromszéki községbe. A politikus Kovászna és Hargita megyében azokat az iskolákat kívánja meglátogatni, ahol kis létszámban tanulnak román anyanyelvű diákok, és a román nyelvlaboratóriumok számára hoz adományokat. A PC különben vasárnap Bukarestben szervez tüntetést, tiltakozva az ellen, hogy a magyar diákok...
Vezet a Duna Televízió
A Duna Televízió nézettsége a legnagyobb az Erdélyben fogható magyar adók közül, az intézmény a román kereskedelmi adókat is megelőzte – áll a televízió vezetőségének tegnapi közleményében. Az RMDSZ megbízásából készült, néhány hete lezárult felmérés szerint a Duna Televízió közönségrészesedése közel 7 százalékkal – 29,2 százalékra – növekedett ebben az évben.
A felfedezetlen kis Szlovákia
Népes vendégsereg – túlnyomórészt fiatalok, az idősebbek otthon foglalatoskodnak a lagzi előkészítésével – gyülekezik Adina Kliment és Stefan Kurek esküvőjén. A templom előtt kizárólag szlovák rendszámú autók sorakoznak, újak és kevésbé újak. Augustin Albert plébános és kispapja szlovák nyelven cerebrálja az esküvői szertartást, a liturgia azért követhető, a “moja vina” például egészen ismerősen hangzik.
Tőkés László szerint az RMDSZ próbálja megosztani az erdélyi magyarságot.
A magyar nemzet, a magyar egyházak, és főként az erdélyi református egyház megosztásával vádolta meg tegnapi sajtótájékoztatóján Tőkés László királyhágómelléki református püspök az RMDSZ-t. Kijelentésével Tőkés Király András aradi RMDSZ-vezető azon bejelentésére válaszolt, miszerint az aradiak azért nem hívták meg az aradi vértanúk emlékére tartott október 6-i...
Átadták az önálló magyar karok létrehozását támogató aláírásokat a BKB tagjai.
Tegnap fogadta az Európa Tanács (ET) több vezetője azt a delegációt, amely több mint egy hete kerékpáron indult Strasbourgba, hogy eljuttassák az önálló erdélyi magyar egyetem létrehozása érdekében összegyűjtött aláírásokat, illetve felhívják a figyelmet a romániai felsőoktatási rendszerben a magyarokat érő hátrányos megkülönböztetésre.