Csontritkulástól, szív- és érrendszeri, valamint rákos megbetegedésektől a Hargita megyei lakosok tarthatnak a legjobban – derült ki az Egészségügyi Minisztérium által csütörtökön közzétett Országos Egészségfelmérő Program eddigi, egyéves összesített eredményéből.
Idén is megszervezi diáktámogató programját az Erdélyi Református Egyházkerület, melynek célja lehetőséget teremteni a szórványbeli magyar gyerekek számára, hogy anyanyelvükön tanulhassanak.
Arad megye
Zsúfolt határátkelők
Mindennaposak a torlódások az Arad megyei határátkelőknél az országból kilépő vonalon, a határőrök szerint a legtöbben külföldi munkahelyekre visszatérő román állampolgárok, akik augusztus elején jöttek haza szabadságra. Az elmúlt 24 órában mintegy 14 ezer személy lépett ki az országból a nagylaki, a gyulavarsándi és a tornyai határátkelőknél. A forgalom 40 százalékkal nagyobb, mint egy megszokott napon....
Nem készülnek el szeptember 15-éig négy nagyváradi tanintézet felújításával, közölte Biró Rozália alpolgármester. Mint mondta, leginkább a művészeti gimnázium homlokzata okoz gondot, amelyet a polgármesteri hivatal, a Világbank és a tanfelügyelőség közös projektje keretében kellene felújítani.
A pártérdeknek a nemzeti érdek felé kerekedéseként értékelte Szilágyi Zsolt EMNT-alelnök, hogy az MPP után az EMNT-vel sem tudott megegyezni a közös választási részvételről az RMDSZ.
Új székhelyen kezdi ősztől a tevékenységét a székelyudvarhelyi Cimbora Tanulók Háza, és ezzel az intézmény öt évig tartó hányattatásának is vége szakad. A megyei tanfelügyelőség alárendeltségébe tartozó intézmény ugyanis 2003-ban kényszerült kiköltözni abból az államosított épületből, amelyben évtizedekig jogelődje, a Pionírház is működött, mert azt visszaigényelte jogos tulajdonosa.
Október elején választ új polgármestert Bánffyhunyad lakossága, közölte Dan Cozea városi jegyző, aki szerint a választás időpontját kormányhatározat szögezi majd le. Addig, a törvény értelmében, Marinela Giurgiu alpolgármester látja el a polgármesteri feladatokat.
Elképzelhető, hogy kétszeres túljelentkezés lesz a Babeş– Bolyai Tudományegyetem diákszállásain. Ez derült ki azokból az adatokból, amelyeket tegnapi sajtótájékoztatóján ismertetett Andrei Marga.
Hargita megye – A csíkszeredai kórházban ápolnak tegnap óta egy testvérpárt, akiket horgászat közben harapott meg egy kutya tegnapelőtt. Az eset Csíkszentimre községben történt, a 11 és 13 éves horgászó kisfiúkat egy, fajtáját tekintve mindeddig azonosítatlan kutya támadta meg. Harmadik társuknak sikerült elmenekülnie, ő riasztotta azt a falubeli férfit, aki megmentette a kisgyerekeket, akiknek lábukon és karjukon mély sebeket ejtett az állat.
Az Országos Gyermekvédelmi Hatóság bűnvádi feljelentést tett a Beszterce-Naszód Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Igazgatóság öt alkalmazottja ellen a gondozója által meggyilkolt négyéves gyerek ügyében, közölte Angela Sângeorzan ügyész.
Egyelőre ötven költségtérítéses helyet hirdet meg a Sapientia marosvásárhelyi kara azoknak, akik angol–magyar, német–magyar vagy román–magyar szakon fordítói, tolmácsi diplomát akarnak szerezni.
„Nem konkurenciát, hanem kiegészítést akarunk teremteni a színvonalas erdélyi nyári rendezvényeknek – magyarázta a Krónikának Illyés Szabolcs társszervező annak kapcsán, hogy csütörtökön a Hargita megyei Homoródfürdőn kezdődik az első, Homoródfürdői Vándoregyetem, Nyerő stratégiák címmel.
Szilágy megye
Összedőlt a kultúrház
Tegnapra teljesen összedőlt a hétvégi vihar miatt a Mojád községben nemrég épített művelődési ház. Andrei Todea, Szilágy megye prefektusa tegnapi sajtótájékoztatóján úgy nyilatkozott, a helyszínre kiszálló szakemberek megállapították: az épület tégláit nem cementtel, hanem homokkal kevert sárral illesztették össze, a mennyezet támoszlopait pedig nem rögzítették. Todea kijelentette: az ügy kapcsán...
„Robbantás!” – mondja szűkszavúan egy munkás, akitől a tarnicai vízierőmű gátja közelében próbáljuk megtudni, miért állították le a forgalmat. Hamarosan hangosbemondón is közlik: mindenki hagyja el a gát környékét, és vonuljon fedezékbe. Öt perc sem telik el, megremeg a föld, és a gát fölött fehér füstfelhő jelenik meg.
„Fogalmunk sem volt róla, hogy ma lesz a munkálat átvétele, minket erről senki sem értesített” – méltatlankodott tegnap Doina Buţiu, annak a marosvásárhelyi, Brassó utcai tízemeletes tömbháznak az egyik lakója, amelynek a felújítás, hőszigetelés utáni átvételére trombitálta össze a helyi sajtó képviselőit Dorin Florea polgármester.
Ellenzik a megyemenedzseri tisztség létrehozását a Magyar Polgári Párt megyei vezetői. Tamás Sándor tanácselnök szerint az újonnan alapítandó tisztség elnyerője a pályázatokat koordinálná.
Székelyudvarhely – Önállóan indul az őszi parlamenti választásokon a Zöld Párt – jelentette be tegnap a párt országos tanácsának (OT) döntését Hajdó Csaba és Dósa Barna, a párt székelyudvarhelyi szervezetének vezetői.